Több órás interjút készített a Partizán Fodor Gáborral, Orbán Viktor kormányfő korábbi párttársával, egykori miniszterrel, aki nemrég visszavonult a pártpolitikától írja a Blikk.

Fodor Gábor elmondta, az egész Fidesz tudott Szájer homoszexuális beállítottságáról
Fotó: MTI/ Soós Lajos

Legutolsó pozíciójában a hazai mikropárt, a Magyar Liberális Párt elnökeként láthattuk Fodort, aki a Bibó István Szakkollégium tagjaként évekig Orbán Viktor szobatársa volt, részt vett a Fidesz alapításában, majd a párt egyik legnépszerűbb politikusaként kilépett a szervezetből, volt a Horn- majd a Gyurcsány-kormány minisztere, és az SZDSZ elnöke is annak végnapjaiban. 

Az évtizedeket felölelő interjúban a lemondott fidezses EP-képviselő, Szájer József szexuális orientációja is szóba került.

Fodor elismerte, hogy már a Fidesz alapításának idején lehetett hallani arról, hogy Szájer homoszexuális. Szerinte ebben az időszakban nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel rendszerszinten, de bélyeget sem jelentett az ő társaságukban, ha valaki meleg.

Fodor kimagaslóan nyitott korszakként írta le az 1990 körüli időszakot. Az ugyanakkor nem volt szokás a köreikben, hogy a melegek elhozzák bulikba magukkal a párjukat, és bemutassák, Szájer sem tett ilyet.

Fodor Gábor elmondta, az egész Fidesz tudott Szájer homoszexuális beállítottságáról
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Megkérdezte Fodort, mit gondol arról a vádról Orbán Viktorral szemben, hogy beszervezték ügynöknek a katonaság alatt. Orbán ellenfelei előszeretettel terjesztették ezt a információt éveken át, köztük Simicska Lajos, a kormányfő egykori bizalmasa, majd ellenfele is utalt rá. Fodor, aki Orbánnal és Simicska Lajossal egyszerre vonult be, kizártnak nevezte ezt.

Sok mindent el lehet róla mondani, lehet kritizálni, én is politikailag nagyon sok mindenben nem értek vele egyet, de ő mindig egy vagány, bátor ember volt. Tehát nem besúgó típus

– vélekedett az ügyről Fodor.

Mind mondta, még az sincs kizárva, hogy visszatér a politikai porondra. Bár a Liberális Párt lényegében megszűnt szerinte kevés embernek van olyan sok tudása a politikáról, mint neki, és ezt szívesen felhasználná.

Azt nem mondanám, hogy ambícióim vannak, vagy lehet, hogy azt is mondhatnám

- fogalmazott Fodor Gábor.

Forrás:Blikk
Címlapkép:MTI

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Persze, hogy tudták, de arra nem gondolt senki, hogy ilyen csúnya bukás lesz vele kapcsolatban.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1984
Gábor, Gábor, egyest kaptál, megbuktál, azóta kiestél a kosárból nálam (pedig az nem tegnap vót)

Hogy a Fideszt olyan korán elhagytad, az bátorság volt (de lehet, hogy csak sokat képzeltél magadról és új pártot akartál alapítani a vezetésed alatt), de aztán mit tettél, Gábor... MIT TETTÉL !!!???
Okos vagy, mert okosakat mondasz, de valahogy nyéééém az igazi!
Valami hiányzik belőled - de qqqqqqqqqqqqqqqqrvára!

Politikai elemzőnek még elmehetsz (ezt jó hírnek szántam)
tudode
Hogyne tudtaj a Bibó-isták Szájer homoszekszualitásáról, de a párttitkár arra intette őket, hogy
.
---- Orbán: Ne mondj rosszat a fideszes társadról!
.
index.hu/belfold/2019/09/29/orban_viktor_fidesz_kongresszus_fidesz_2019/
--------------------------------
.
Azzal együtt, hogy a kollégiumban testközelből ismerték egy s mást a lányok és a fiuk
.
----- Szeplőtelen fogantatás 1.
nol.hu/archivum/archiv-6401-2430
.
"""- Nem szerettem a kollégiumban fürdeni - jegyzi meg Csaba Iván közgazdász. - Akadtak, akik úgy gondolták, a szexuális forradalom után a zuhanyozóban egy lány nyugodtan beállhat a fiúk mellé.""""
---------------------------------------------------------------
.
Tehát a 37. alapítóból az un.a mindennapi gyakorlattól távol lévő "keménymag" vette ét a oarancsnokságot nem csak a Bibó-kollégiumban, az országban is
-------------------------------------
.
Nézzük meg, hogy
.
------ Mi lett a 37 Fidesz-alapítóból?.
index.hu/belfold/2018/03/29/fidesz_alapitas_bibo_rajk_szakkolegium_alapitok_alapito_nyilatkozat_alairok/
.-----------------------------------------------
.
Szájer pedig kézcsókkal tartozik a fideszes barátainak!
.
Mert akinek ilyen barátai vannak annak nincs szüksége ellenségre, tudatában ferde hajlamáról, kirakták az EU-ba, távoltartással!
tudode
Folyt.
.
Uncsi, de akit érdekel
.
----- Milyen karriert futottak be a Bibó Szakkolérium diákjai?
.
www.google.com/search?q=soha+nem+l%C3%A1tott+magas+az+%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1g+2020&oq=Soha+nem+&aqs=chrome.1.69i57j35i39j0j46l3j0l4.5477j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8

„”””A Bibó Szakkollégium a Kádár-rendszer bomladozásának terméke: a 80-as években a jogi egyetemen kialakult egy független műhely – a közgázos Rajk Szakkollégium nyomán -, ahol a diákok néhány tanár vezetésével viszonylagos függetlenségben tanulhattak. A Bibó Szakkollégium tagjai közül tízen a Fidesz alapítói voltak, később mások is csatlakoztak a szakkollégisták közül a párthoz. A bibósokat egyébként számos rokoni szál is összekapcsolja.”” (…)
-----------------------------------------
.
Előfordulhat, hogy a felcsúti nemzetvezető társai már megbánhatták, hogy egy öntörvényűt választottak párttitkárrá, mert ki tudja ha leáldozik a halványuló csillaga milyen jövő várhat rájuk a rendszerváltás reménységa hadicselei miatt!
tudode
Helyesb.
.
------ Milyen karriert futottak be a Bibó Szakkolégium diákjai?
.
hvg.hu/itthon/20110804_bibo_szakkollegium_karrier_orban_fodor_ko
-----------------------------------------------
.
Nem sokkal, csak 30 évvel lettek adósok az országnak, Márai szavával élve, a sunyi parasztok!
pécsi
@Horizont: ez nem probléma. Pont a kommonista-liberális klikk van oda a buzikért. Mi a probléma? Nem lehet elitélni, hiszen az eu is a szivárvány, buzi. leszbikus, faszom tudja milyen deviánsokat menedszeli! Nyugi. Pár év múlva féfiak fognak szűlni, kedves liberlá-bolsevik barátom! Erről jut eszembe egy vicc:/lehet hogy nem az/ Arisztid te buzi vagy ? Mért? Mert szarizű a faszod!!! Ne ezt kapd be.
pécsi
Fodor gabriella vonuljon vissza! Persze, lehet, hogy a pride felvonuláson viszi a zászlót! Én sajnálom, szegényt! 1974-ig betegség volt a homó, akkor Hollyvood rendezői és szinészei eltöröltették, de akkor is betegség.!+ Sajnos nem gyógyitható!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.