Vona Gábort, a Második Reformkor Alapítvány elnökét kérdezte a Blikk.

Vona Gábor visszatér a politikába?
Fotó: MTI-Kovács Attila

Online népszavazást kezdeményeznek, hogy a külföldön dolgozó magyarok is szavazhassanak levélben. Miért pont ezt a témát emelték ki?

Mert ezt a kérdést még 2021-ben rendezni kell. Nem lehet tudni, hanyadik hullámnál és vírusmutációnál tart majd a járvány a választások idején, de biztosítani kell, hogy ne essenek el a szavazás lehetőségétől a külföldön élő magyarok, akik ezáltal ugyanúgy szavazhatnának levélben, mint a határon túli magyarok. Sok más országban már megoldották ezt a kérdést, ideje itt is lépni. Mintegy félmillió embert érinthet a kérdés, ami 5-10 százaléknyi szavazatot jelenthet.

Hogy kell elképzelni ezt az online népszavazást?

Fontos tudni, hogy nem mi vagyunk az adatkezelők, hanem Svájcban dolgozó magyar informatikusok hozták létre a felületet. Egy e-mailes regisztráció után lehet szavazni arról, támogatja-e a kezdeményezést. A többszörös szavazatokat pedig az IP-címek ellenőrzésével szűrik ki. Maga a népszavazás március 14-én indul és várhatóan három hétig tart. Azt nem tudom megmondani, mennyi szavazattal kalkulálhatunk, reméljük, minél többen fognak szavazni. Ennek érdekében hamarosan civil szervezetek és ismert emberek bevonásával indítunk egy kampányt.

Terveznek majd további kérdéseket?

Igen, a rendszer más kérdések eldöntésére is alkalmas, és egy évben több alkalommal, három-négyszer, de akár ennél többször is meg lehet kérdezni az embereket. Azt szeretnénk, ha idővel alkotmányos jogi kereteket kapna az online népszavazás.

Forrás:Blikk
Címlapkép:MTI

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

surdilloFUJT
Sitten kéne lenned orbánnal együtt 2006 miatt,államellenes összeesküvés garázdaság miatt!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
GeoCravker
Innentől komolytalan az egész :-)
"A többszörös szavazatokat pedig az IP-címek ellenőrzésével szűrik ki. "
surdilloFUJT
Sitten kéne lenned orbánnal együtt 2006 miatt,államellenes összeesküvés garázdaság miatt!!!
Csizmás Kond
..mert mi a lószart csinálna...hacsak pincér nem akar lenni...
amúgy a jobboldal neki köszönheti a bukást.
1984
Ha ez a tetű elkúrja a 2022-es választást is, utána lesz minden.
Erre készülj Vona Gábor!

És igen, a 2006-ról szóló vallomásoddal még tartozol egy egész országnak!
Gazella
Isten ments! Maradjon ott ahol idáig is volt.
dr. prédikátor
vona!!! menjél inkább disznót őrizni, arra még jó vagy!!!
justhpeter
Ez a hajó elment Vona számára. A politikán nincs lengőajtó.
Gazella
@Shikari: ostoba! USA dolgaiba jobb ha nem szólsz bele féreg!!
verőce21
"...szavazhatnának levélben" - ezen van a hangsúly?
Még egy-két hét múlva is adnának fel szavazatokat! A "minden szavazatot meg kell számolni!" végeláthatatlan kivárások jegyében...
nezelodo
@verőce21: Miért a külhoniak akkor miért szavazhatnak? Ott nem lehet csalás? A távoli rokon házaspár már több éve meghalt, a postás mégis viszi nekik amit kell. Olyanról is tudok, akinek külhonban is van ingatlanja és itthon is, mindkét helyen megkapta az értesítést a névjegyzékbe vételről. Persze ez gondolom majd véletlennek lesz keresztelve.
verőce21
@nezelodo: Azért olyan sok külhoni ingatlannal rendelkező nincsen, hogy az eldönthetné a szavazást.
Nem is kell tekintettel lenni reájuk. Akik egyszer már leléptek innen, nem hiszem, hogy erkölcsösen szavaznának a magyar választásokon.
csak úgy....
@verőce21: fura egy "erkölcs" ha én,mert leléptem nem szavazhatok (erkölcsösen) ,közben az aki még soha ott sem járt az szavazhat!
eszem a fideszes logikád és a fura erkölcseidet!
verőce21
@csak úgy...: Te ugrásra készen ülsz mindig, mint egy nagy Varangy, hogy ugorhass...? :)
nezelodo
@verőce21: Te csak azt hiszed kevés embernek van külföldi ingatlana! Ha nem akarná senki a szavazatukat, miért a felhajtás, a határon túliak miatt? Amúgy meg a nálunk lakó svábok, szlovákok, horvátok, románok vendek, ukránok miért nem akarják meghatározni az anyaországbelieinek, hogy mekkora szarban éljenek ott? Ja mert azokban az országokban az ott adózók döntik el mi legyen és nem mint nálunk az ámerikás magyar, akinek a nagyapja vagy az apja húzott még el a Horthy miatt?
csak úgy....
@verőce21: ugorjon rád a bika, én csak a hülyeségeidre reagálok! :)
..amiböl van néked böven!
ómió
Eszerint van még "taccsra teendő" párt!
Aki Én
@Eladott Ország: Milyen kis gusztusos fotó azzal a felnyitott budival. Mintha most bújtak volna elő.
NKF
Majd visszatér, a Fideszbe,ott kezdte!Majd lesz belőle egy gombnyomogató.
balos
@ómió: Vigyázz,mert a kanyarban kicsit rozsdás az eresz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.