A magyar miniszterelnök túlcselezte magát, és kijátszotta magát a csapatból – reagáltak a magyaországi zöldek a Fidesz és az Európai Néppárt parlamenti szakításának hírére.

LMP: Orbánék kilépésétől nem lesz jobb Magyarországnak

Fotó: Facebook

Úgy tűnik, a fondorlatos cselekmények egy részének a végéhez érkeztünk: a Fidesz-KDNP EP képviselői kiléptek a Néppárt képviselőcsoportjából. Természetesen az, hogy a pártcsaládnak tagja marad-e a Fidesz (a KDNP elmondásuk szerint igen), majd a következő szövevényes évadban derül ki.

Az LMP szerint ettől nem lesz jó Magyarországnak, ettől még az Orbán-kormány bármelyik európai normát meg fogja tudni sérteni, ahogy tette eddig a Néppárt segédletével. Továbbá ez nem jelenti azt sem, hogy az európai jobboldal a liberálisok foglya lett, csupán azt jelenti, hogy a miniszterelnök túlcselezte magát, és kijátszotta magát a csapatából.

Korábban írtuk, hogy az Európai Néppárt frakciója megszavazta azt az alapszabály-módosítást, amely szerint nem csak tagokat, hanem egész delegációkat lehet kizárni a néppárti képviselőcsoportból. A szavazás eredménye után Novák Katalin megerősítette a Twitterén, hogy a Fidesz kilép a Néppárt frakciójából.

Véget ért a Fidesz-Néppárt telenovella első évada: Pablo Sanchez eltitkolt gyermeke mégis örökölt Juan...

Közzétette: LMP – Magyarország Zöld Pártja – 2021. március 3., szerda

Forrás: Facebook

Címlapkép: Facebook

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.