Az Európai Néppárt megszavazta az új eljárási szabályzatát, de a Fidesz nem várta meg a felfüggesztését.

Ahogy korábban megírtuk az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) csoportja megszavazta a frakció alapszabályát módosító tervezetet – közölte Pedro Lopez de Pablo, az EPP EP-frakciójának alelnöke szerdán a Twitteren.

A módosítás többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén. A 148 támogató, 28 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadott alapszabály lehetővé teszi egész delegációk kizárását és tagságuk felfüggesztését, amíg korábban ezekre csak adott képviselő esetében volt lehetőség. A szöveg megtartotta azt a szabályt, amely a kizárásról szóló döntéshez kétharmados többség meglétét írja elő.

A módosított működési szabályzat szerint egy tag vagy egy teljes képviselőcsoport jogainak ideiglenes, meghatározott idejű felfüggesztésének elfogadásához szintén kétharmados többség szükséges.

Szerda délelőtt Orbán Viktor levélben értesítette a néppárt frakcióvezetőjét, hogy a Fidesz EP-képviselői kilépnek az EPP frakciójából. Így reagált a párt arra, hogy a néppárti frakció 84 százalékos többséggel olyan új szabályzatot fogadott el, amelynek alapján az eddigieknél könnyebben rakhatnák ki a frakcióból a fideszeseket.

Az új szabályzatot kifejezetten a Fideszre szabták, világosan látszott, hogy ha a fideszesek nem mennek, akkor felfüggesztik a tagságukat – írja a 444. A lap hozzáteszi,

a fideszesek azért lépnek ki a frakcióból, mert nem akarták megvárni, hogy kirakják őket.

Fidesz: antidemokratikus és méltatlan a Néppárthoz

A Fidesz európai parlamenti képviselői kilépnek az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció a mai ülésén elfogadta az alapszabályának módosítását

- jelentette be szerdán Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegáció elnöke és Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-delegáció vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményükben az Origo cikke szerint.

Megszabadult a fideszesektől a néppárt: Deutsch Tamásék így reagáltak a mai szavazás után

Fotó: YouTube/Fidesz

Gál Kinga és Deutsch Tamás elmondta, sajnálatos és politikailag elfogadhatatlan, hogy egy naponta több ezer európai polgár életét követelő járvány idején, ami soha nem látott nyomás alá helyezi polgárainkat és gazdaságainkat, az EPP-frakció kapkodó adminisztratív manőverekbe kezdjen, és megkérdőjelezhető felfüggesztési szabályokon keresztül korlátozza az európai parlamenti képviselők jogait.

A fideszes európai parlamenti képviselők hozzátették, hogy jogi és politikai aggályaikat több alkalommal kifejezték a tárgyalások során, azonban a néppárti frakció alapszabálya módosításának végleges változata ezekre nem adott kielégítő választ. Ennek következtében az alapszabály elfogadott módosítása azzal fenyeget, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői nem tudják gyakorolni képviselői jogaikat.

Álláspontjuk szerint, minden körülmények között, maradéktalanul tiszteletben kell tartani az európai választásokon a Fideszt támogató csaknem 2 millió magyar polgár demokratikus döntését, és a megválasztott képviselőik jogai semmilyen módon nem korlátozhatók vagy megvonhatók. Meggyőződésük szerint a politikai nézetkülönbségek jogi megbüntetése antidemokratikus és méltatlan az Európai Néppárthoz.

Forrás: Origo, MTI, 444

Címlapkép: YouTube/Fidesz

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
"Álláspontjuk szerint, minden körülmények között, maradéktalanul tiszteletben kell tartani az európai választásokon a Fideszt támogató csaknem 2 millió magyar polgár demokratikus döntését".. no kingácska..ti mikor tartottátok tiszteletben annak az elsöprő többségnek a véleményét aki nem rátok szavazott ,és azóta is kerül mint a leprást??
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
"Álláspontjuk szerint, minden körülmények között, maradéktalanul tiszteletben kell tartani az európai választásokon a Fideszt támogató csaknem 2 millió magyar polgár demokratikus döntését".. no kingácska..ti mikor tartottátok tiszteletben annak az elsöprő többségnek a véleményét aki nem rátok szavazott ,és azóta is kerül mint a leprást??
tothjani
A Fasiszták szerint antidemokratikus ha több párt együttes döntése alapján csinálnak valamit, hiszen a fasizmus célja hogy egyetlen Párt kizárólagosan irányítson egy Nemzetet.
justhpeter
Szopóágra került Viktor és a fideSS. Viszonz az írni, olvasni nem tudó kdnp- tagot otthagyták.
Aki Én
Nehezen viselik, mindig is nehezen viselték a valós többségi akaratot.
Nem tudják mi az, sosem volt valós többségi támogatottságuk. Van viszont látványos, többségi elutasítottságuk.
Egyre világosabb.
csak úgy....
@tothjani: mondjuk a komcsik is így vannak ezzel..
Béla333
Nem hagyják ezt a szegény Fideszt, hogy érveljen!:

"Deutsch Tamás: Manfred Weber úgy érvel, mint a Gestapo és az ÁVH"
24.hu/kulfold/2020/11/25/deutsch-tamas-manfred-weber-ugy-ervel-mint-a-gestapo-es-az-avh/

Pedig milyen szépen, logikusan érvelnek...
Majd ezentú Ducs Tomi érvelhet a szélsőjobb padsoraiban.
Béla333
@Horizont: Tompi itthon a kapus beléptető rendszerek szakértőjeként fog/tud elhelyezkedni.:

"Szemét lett a stadion-beléptetőkapukból"
Az elmúlt 12 év legjobban sikerült kótyavetyéje megtisztelő címet minden bizonnyal a 2002-es stadionbeléptetőkapu-beszerzés érdemelheti ki. A négymilliárd forintért megvásárolt rendszer értékesíthető részén 51 millió forintért sikerült túladni, a maradék pedig a szeméttelepre került, elektronikai hulladékként."
index.hu/belfold/2014/02/12/elektronikai_hulladek_lett_a_stadionbelepteto-kapukbol/

Ja!? Mégse! Ehhez sem ért...
sokanvagyunk
Úgy fognak visszacsúszkálni a most nem éppen szolidáris KDNP (1 fős) farvízén, mint ahogy az csúszkált be a magyar parlamentbe a Fidesz hátán.
simmering73
Jé, egy majom ruhában. És még beszél is.
csak úgy....
@simmering73: évekig gyakorolta és ezzel az adottságával elcsavarta pár nö buksiját,..most ,mínt kivénhedt csataló,már csak a shikarik buksija a cél..
Eladott Ország
Nem ment könnyen a zsaroláson alapuló felcsúti pávatánc a Néppárt körül, de végül csak sikerült meghosszabbítani az önkéntes önfelfüggesztést Bicsként át Lovasberényig Moszkváig, Pekingig vagy ameddig tetszik. Ahhoz képest, hogy Novák Katalin vasárnap még azzal osztotta meg Orbán kilépéssel fenyegetőző, Manfred Webernek címzett levelét a Facebookon, hogy a Néppárt lakosságarányosan legerősebb pártjaként nem nézzük tétlenül, ahogy a jobbközép tönkreteszi önmagát (bármit is jelentsen, miután a Fidesznek már rég semmi köze a középhez), ez viszonylag hamar ment.
1984
"Megszabadult a fideszesektől a néppárt"

Ugye milyen jó érzés megszabadulni Orbántól és a Fidesztől?
Szinte hallom, ahogy sorban esnek le a nagy kövek a szívekről, és ahogy fellélegzik egyszerre az a sok ember: "Végre!"

De jó nektek!
Nekünk sajna még egy évet kell várni arra, hogy mi is érezzük ezt a fajta felszabadultságot.
cikicakk55
" az EPP-frakció kapkodó adminisztratív manőverekbe kezdjen, és megkérdőjelezhető felfüggesztési szabályokon keresztül korlátozza az európai parlamenti képviselők jogait." Tompika! már megint túl toltad a szert. Mi az,hogy kapkodva döntöttek? 10 éve csaltok,loptok,hazudtok,korruptak vagytok. Már a felfüggesztésetek is régen volt. Ez pont a Fidesz szokása,hogy egyetlen éjszaka képesek 30 törvényt is meghozni,vagy átírni a saját szájízük szerint. Vajon ki fogja elhinni,hogy Ők akartak kilépni és nem kirúgták Őket. Na meg hol van a 2 millió Őket támogató Magyar ember? Még egy millió sincs. A határon túliak segítségével és a közmunkások,etnikum, és a létminimum alatt élők lekenyerezésévél , megzsarolásával sikerült. Főleg,most majd 2022-ben kell nagyon figyelni rájuk,mert le lehet fényképezni a választási ívet,ami Fideszesül azt jelenti,hogy akkor lesz lóvé ,krumpli és közmunka, ha vitítják a fényképet a voksaikkal. Tompika! Gazdáddal együtt csak negatív férgek vagytok.
Klubtag
Azért az valamilyen szinten elkeserít engem, hogy ehhez a felismeréshez és konkrét lépéshez 17 év kellett (2021-2004.),
mert sajnos 2004-ben is lehetett látni, hogy kik is ezek, legalább is Vaclav Havel már 2002-bern tudta: "Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is." Csak az a fránya idealizmus, hogy a demokrácia, a liberalizmus, a tisztesség, a józan ész, a közösség érdeke mindenhol működik - ez zavarta meg Európát,...már 2006-ban is látnia kellett volna és el kellett volna gondolkodni, hogy mit is képes művelni Orbán fasiszta bandája a nekik nem tetsző rendszerek szétbarmolására...
istván irén
Járvány idején ti csak a lopásra csalásra hazudozásra tudtok törekedni, az éjszaka leple alatt törvényeket hozni. Pont mint a Szájer a seggbe dugás csak akkor bűn ha más csinálja
Aki Én
@Shikari: Megjöttél, Fekete Lovag?
Éppen ti kaptok, nem látsz fel olyan magasra?
RonaGyuri
Na ez tényleg egy frappáns cím: valóban a lényeg, hogy sikerült megszabadulniuk a Fidesztől!!! =))
nusika
Én értem a fidesz kilépését, de mi van a KDNP-vel? Egyik ment a másik maradt? Miért? Most már ,itt, elválnak?
1984
@Szeparepa2: De hát ide nem is írt durbincs. Nem ott kéne ezt csinálnod, ahol durbincs telehányja az oldalt a baromságaival?
kokopelli
@Szeparepa2: most legalább a "Fityisz" oda került ahova való! A "jobbpopulista" pártok szemétdombjára! El lesznek
egymással,hiszen azok is lassan küzdötték le magukat a pöcegödör aljáig!! (;-))
CsipkeRózsa
A fideszesek képesek arra hivatkozni, hogy a járvány idején történik ez a törvénymódosítás, hiszen Orbán most a járvány idején hozott mennyi szemét döntést, többek között az egész egészségügy ellehetetlenítését, további lezüllesztését. Na, és a százmilliárdok kijátszását egymás között, és a határon túliak részére.
kokopelli
Foschik a Tompika,hogy a annyira jobbra kerülhetnek,hogy az ő széke már csak a folyosón fog helyet kapni!
Még az összetákolt félnáci német AfD-től is jobbra! A folyosó már igen huzatos neki? Vigyen magával egy kaput!
(beléptetheti magát mindenkor)
CsipkeRózsa
@nusika: Szerintem azért maradtak, hogy a Néppártban is legyen, aki képviseli Orbánt.
verőce21
Méltatlanná vált a Néppárt arra, hogy tagjai között legyen a FIDESZ.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.