A keleti diktatúrák falovának nevezte a Jobbik a Fideszt azután, hogy bejelentették, a kormánypárt távozik a Néppárt európai frakciójából.

"Orbánék együtt csúsztak le Szájer Józseffel az ereszcsatornán" – A Jobbik szerint Orbán Viktor a Néppárt után az EU-t is ott akarja hagyni

Fotó: Facebook

Orbánék ma távoztak Európa legnagyobb pártcsaládjából, de ne legyen senkinek illúziója: ma a Néppártot, holnap az Európai Uniót akarja otthagyni – írta az ellenzéki pár a Facebookon.

Az, hogy ma kilépett a Fidesz az Európai Néppártból vagy elébe ment egy kínos kirúgásnak ebből a szempontból részletkérdés.

Orbánékat már korábban beárazták, hónapok óta fel vannak függesztve, a zsarolgató zseb-Putyint évek óta nem veszik komolyan – csak éppen a nyílt konfliktust nem kívánták vele szemben felvállalni. Eddig.

A napnál is világosabb: az európai uniós támogatásokat nagyüzemben lenyúló, közben Brüsszel ellen kampányoló, Magyarországot maffiamódszerekkel fogságban tartó Orbánéknak semmi keresnivalójuk nem volt egy demokratikus pártokat tömörítő politikai közösségben – jegyezték meg az egykori radikális párt közleményébem.

A keleti diktatúrák falova ma egyedül maradt – elengedték a kezét.

Orbánék együtt csúsztak le Szájer Józseffel az ereszcsatornán és vesszőfutásukra ma végre pont került. Országérdek-érvényesítő képességük ezután leginkább a nullához konvergál majd.

A Jobbik szerint a sértődött Orbán persze itt nem fog megállni: ma csak a Néppártot hagyta el a Fidesz, de holnap már az Uniót akarja, és ebbe a sötét, mély kútba minden magyar állampolgárt be akar rántani magával.

Korábban megírtuk, hogy az Európai Néppárt frakciója megszavazta azt az alapszabály-módosítást, amely szerint nem csak tagokat, hanem egész delegációkat lehet kizárni a néppárti képviselőcsoportból. A szavazás eredménye után Novák Katalin megerősítette a Twitterén, hogy a Fidesz kilép a Néppárt frakciójából,

Orbánék ma távoztak Európa legnagyobb pártcsaládjából, de ne legyen senkinek illúziója: ma a Néppártot, holnap az...

Közzétette: Jobbik Magyarországért Mozgalom – 2021. március 3., szerda

Forrás: Facebook

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ha ez a szerencsétlen ki akarna lépni az Unióból, akkor komolyan reménykedik egy ""Brexit-jellegű"" szétválásra? Azt hiszi, hogy az angolokkal azonos kártyákkal ülne le a tárgyalóasztalhoz?
Ha ebben reménykedne, akkor a grázi klinika kidobott pénz volt. A magyar kiválás feltételei? Mint a lé[email protected] a tavalyi naptáron...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1984
Vajon kiken, és hogy fog bosszút állni?
Mert eddig mindig bosszút állt a sérelmeiért.
Gyurka80
Pont a jobbik dumál, gyurcsányi pincsije aki a parlamentbe sem jut be.
vitriol
@namihami: 13.03 - az mindenképpen kidobott pénz volt!
kokopelli
@cikicakk55: engem inkább az érdekelne,hogy milyen jogi hátrány éri a nyugaton dolgozó magyarokat,ha hirtelen
ők is az Únión kívül találják magukat !? (;-()
luiz
putinnak se lesz már akkora szüksége a kis kechire
Yoda69
@cikicakk55: Ezert kell a magangep. Ha latja hogy minden kotel szakad, akkor lelep. Az ellopott penz nagy resze nem hatarokon belul van, ergo zaroni, es vissza szerezni sem egyszeru feladat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok