Navracsics Tibor volt uniós biztos szerint a Európai Parlamentben a Fidesz kilépése után az összes bizottsági pozíciót újra kell számolni.

Ezeket a fontos posztokat veszítheti el a kilépés után eljelentéktelenedő Fidesz

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Miután Manfred Weber felolvasta Orbán Viktor az EPP frakciójának elhagyását bejelentő levelét, új fejezet kezdődött a Fidesz számára Brüsszelben – írja az Index.

A bejelentett szakítás azonban nem jelenti azt, hogy a távozó 12 fideszes képviselő automatikusan a függetlenek közé ül.

Navracsics Tibor szerint elképzelhető az a frakciószövetségi konstrukció is, mely 1999 és 2009 között állt fenn a néppárti frakció és a brit konzervatív képviselők ED-frakciója között.

A Néppártnak ez azért lenne előnyös, mert a 12 fideszes szavazat nem veszne el, a Fidesznek pedig azért, mert nem veszítené el azonnal, hanem újratárgyalhatná a parlamenti pozícióit.

Navracsics emlékeztetett: jelenleg Járóka Lívia az Európai Parlament alelnöke; ha azonban nem jönne létre a frakciószövetség, azzal a Fidesz elveszíti az összes bizottsági helyét, raportőri pozícióját, az összes érdemi munkát lehetővé tevő eszközét.

Forrás: Index

Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Nem elég, hogy kib@szták a macckát, még a papucsot is utánavágták :-)))...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@verőce21: ...ja, meg ezzel:

index.hu/sport/2021/03/04/nyiregyhaza-stadion-magyar-kozlony-hatarozat-beruhazas/

Járvány idején a vírussal kell foglalkozni, nem a közpénz számolatlan herdálásával...!
Ezt orbán kisfiú nem tanulta meg...
verőce21
@Horizont: Úgy értem, több nőre...! :)
kereső
@Horizont: @Aki Én: Na melyik párt volt az, amelyik nem ment el a magyarországi járványhelyzettel foglalkozni kivánó, ellenzéki kezdeményezésű parlamenti ülésre? Melyik párt volt az, amely megtorpedózta a házelnök vezetésével a vizsgálóbizottság létrehozását??? A járványüggyel való foglakozás helyett- "gyurcsányozás minden szinten", meg moslékkoaliciózás...
És emlithetnénk a pénzszórásra??(inkább a lopásra) a 2022-ben megrendezésre kerülő kézilabda világbajnookságot is! 2018-ban kocsis máté, mint a kézilabda szövetség elnöke azt mondta, hogy 10-13 milliárd. Jelenleg 131 milliárdnál tart a számlálóé. Nincs annyi büntetési év, amit megérdemelnek.1000 év is kevés.
Aki Én
@verőce21: ,, A tehetségesebb férfiak olyanok, mint a nők. Egyszerre több irányba is tudnak figyelni...!"

De te olyan tehetségtelen vagy, hogy csak orbánra tudsz figyelni.
cikicakk55
Szerintem nem újjabb posztokat kellene nekik keresni az EPP-ben,hanem haza zavarni Őket és fizikai munkára kényszeríteni a Covid elleni védekezésben. Mehetnének az otthonukba ragadt Covidos idős embereket segíteni.
verőce21
@Aki Én: Igen, terád nem tudok tényleg odafigyelni, sőt nem is szoktam elolvasni amiket firkálsz. (Nagyon sok másokéval együtt...)
De ezen az erőlködéseden úgy felröhögtem..., muszáj volt. Tanulj apádtól, tehetségesebben provokál...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.