Politikai frakcióhoz nem tartozó delegációként, függetlenekként folytatjuk a munkánkat, de a hogyan továbbról később döntünk majd mondta Deutsch Tamás az Azonnalinak adott interjújában írja a 24.hu.

Deutsch Tamás gyorsan megmondta hogyan tovább
Fotó:Koszticsák Szilárd/MTI

Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy felmerült a kérdés, mi lesz a Fidesz-delegációval azt követően, hogy az Európai Néppárt megszavazta az új eljárási szabályzatát, a Fidesz pedig bejelentette:

elhagyja az EPP európai parlamenti frakcióját.

A Fidesz-KDNP EP-delegáció vezetője az interjúban arról is beszélt, hogy a fideszes EP-képviselők azért döntöttek a kilépés mellett, mert

a második világháború óta ilyen nagy bajban Európa nem volt, naponta sokezer európai hal meg, sokszázezer megbetegszik. Ebben a helyzetben kizárósdit, felfüggesztősdit játszanak a Fidesszel szemben – ebből elég volt. A harmadik hullám közepén ezzel foglalkozni már sok.

Deutsch továbbá megjegyezte, nem érti, a KDNP-vel miért nincs baja az EPP-nek, ha velük igen, hiszen a KDNP a néppárti frakcióban ugyanazokért a politikai célokért küzd, mint amiért ők eddig.

Forrás:24.hu
Címlapkép:MTI

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gina
Hazug idióta, de az egész járvny alatt mást nem is lehetett hallani, csak az ellenzék elleni provokáció Gyurcsányt Sorost stb. IDIÓTA
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
A Néppárt része volt annak a fakenews-cunaminak, amely arról szólt, hogy Magyarországon felszámolták a parlamentarizmust. 
csak úgy....
@verőce21: ezért a két sorér,- mit fizet neked a fidesz? :)
verőce21
@csak úgy...: Téged még gyerekkorodban megsütött a nap, hogy csak hülyeségeket tudsz írni?
Gazella
Ronda vagy drogbáró. Kisebb lesz a hangotok.. vagy elnémul teljesen. M÷g mindig Weberék a legnagyobb EUfrakció.
balos
Rohadt köcsög kipcsak arról a 16000ezer áldozatról mit tudsz akiket halálra védtetek?Jó lesz,ha a bukásotok után máshol probáljátok a nemzetszocialista dumátokat rátukmálni a putyinra!
TollerBela
A KDNP tulajdonképpen nem létezik, ezért nem foglalkoznak vele. Hogy nem érti ez a született ellenálló, aki már Lenin ellen is harcolt a párizsi barrikádokon ? Akinek a fülébe csengenek a Gestapo szavai ...aki annyit szenvedett az utcán meg a a kommunisták nedves börtöneiben ...az egész világ odafigyel erre a matyira ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.