Több mint százezer anyaországi és külhoni középiskolás vett részt a Határtalanul program online középiskolai vetélkedőjének első fordulójában.

Az eredmények azt jelzik, hogy a fiatalok már egységes magyar nemzetben gondolkodnak

- közölte a Miniszterelnökség, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt idézve, szerdán az MTI-vel.

Fideszes államtitkár: a fiatalok már egységes magyar nemzetben gondolkodnak
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az eddigi eredmények alapján 292 osztály, mintegy 8800 fiatal jutott be a vetélkedő középdöntőibe. Budapestről 48, Magyarország más területeiről 155, Erdélyből 30, Felvidékről 23, a Vajdaságból 16, Kárpátaljáról 18, Horvátországból és a diaszpórából pedig 1-1 csapat került a legjobbak közé – írták.

A közlemény szerint Potápi Árpád János emlékeztetett:

a 2010-ben indított Határtalanul program célja, hogy valamennyi közoktatásban tanuló magyar fiatal legalább egyszer, az állam támogatásával eljusson a szomszédos országok magyarlakta területeire.

Mivel a járványhelyzet miatt az osztálykirándulások most szünetelnek, az online térben szeretnék összekötni a magyarországi és külhoni fiatalokat, akik a játékon keresztül nemcsak a tudásukat bővítik, hanem lehetőségük van az ismerkedésre, a kapcsolatok építésére is.

2021-ben, a nemzeti újrakezdés évében március a közösségek hónapja, a Határtalanul vetélkedő pedig az államtitkár szerint a közösségépítésnek és a nemzeti összetartozás erősítésének is kiváló eszköze a fiataloknál.

Forrás:MTI
Címlapkép:MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Aha!
.
A valamikor lánglelkű ukuki rájött, hogy mióta baromkodik flenőtt egy generáció, akiknek
.
------ Nem tetszik a rendszer
www.youtube.com/watch?v=GSP81Che1X0&t=25s.

----------------------------------
.
((((2 069 338 megtekintés•sel, már 2011. okt. 17.én)))))
Nessy
@Horizont: Mi meg általánosban szovjet gyerekekkel leveleztünk. A partnerem nagyon szépen zárta mindig a leveleit: Várom soraidat, mint csalogány a nyarat. Ez volt a szabad fordításom.
istván irén
Meg a nagy Magyar országban , vén hülye

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.