Két éve folyó ügy zárult le szerdán, miután az Európai Néppárt képviselőcsoportja óriási többséggel elfogadta az új eljárási rendet. Percekkel ezután Orbán Viktor levélben tájékoztatta Manfred Weber néppárti frakcióvezetőt, hogy a Fidesz európai képviselői azonnali hatállyal elhagyják a Néppárt frakcióját.

Dúró Dóra bekapta a dilibogyót: már az unióból való kilépést vizionálja

A szerdai eseményeket követően Dúró Dóra tényleg bekapta a dilibogyót: a Mi Hazánk elnökhelyettese egy, a Facebook-oldalára feltöltött posztban azt írta, hogy a párt üdvözli a Fidesz kilépését az Európai Néppárt képviselőcsoportjából, ahogy a Liberális Internacionáléból is.

De a megalkuvásmentes nemzeti érdekképviselethez további lépéseket kell tenniük: elsőként módosítani az Alaptörvényt, hogy az EU-ba történt belépéshez hasonlóan a keserű tapasztalatok után a kilépésről is népszavazáson dönthessen a magyar társadalom. A magyar, sőt az európai nemzetek önrendelkezésének felszámolásában közreműködő Európai Néppártból már korábban ki kellett volna lépjen a nemzetellenes bűnökhöz asszisztáló Fidesz.

-írta, majd azt is bebizonyította, hogy ennél is magasabbra tudja tenni a lécet a folytatásban.

már ránk akarják kényszeríteni a migránsok tömeges befogadását és az LMBTQ-lobbi követeléseit is. Ki tudja, mire vetemednek még a jövőben, a nekünk jogosan járó pénzek elvonásával is zsarolva. Fel kell tehát tennünk a kérdést: Magyarországnak feltétlenül, minden körülmények között az EU tagjának kell-e lennie? Bár a Mi Hazánk Mozgalom szerint nem lehet egyik napról, sőt egyik évről a másikra kilépni, de el kell készíteni az EU-csatlakoztatásunk mérlegét, számba kell venni az egyéb lehetőségeket.

Forrás:Facebook
Címlapkép:Propeller

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
JÓ, hát most ezen nem tudok meglepődni. Ők legalább elvből EU ellenesek. Orbán viszont pusztán az ellopható ezermilliárdok matt tartja bent még az országot. Neki nincsenek elvei csak a vára és a svájci bankszámlája. Nagyjából ennyi ami fontos neki.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
voltmárjobbis
Nem Dúrtó Dóra fogja kiléptetni Mo.-t az Unióból, hanem orbán
justhpeter
@voltmárjobbis: Értem. És utána hol kér majd menedékjogot ? Az orosz medvénél ?
human
@voltmárjobbis: Valóban. És mikor fog ez megtörténni? Mikor az EU komolyan veszi az európai értékeket és nem fenyegetőzik szankciókkal, hanem életbe is lépteti azokat Orbánnal szemben. Na ekkor jönne az ami most történik az EPP-vel. Orbán kilépnek az EU-ból. Csakhogy ez gyengítené az EU-t és pont ezért nem szankcionálják Orbánt. Ezért látjuk, hogy szavak szintjén meg a csata, de a pénzeket ugyanúgy utalják és Orbán ugyanúgy zsebre vágja. Rajtunk, demokratákon múlik továbbra is minden. Ami pedig abszurd, hogy a demokráciát csak nem demokratius úton lehet majd újraépíteni. Orbán nem fogja odaadni a hatalmat. Azt ki kell csavarni a kezéből.
verőce21
Nem kell kétségbeesni Dórika!
Webert úgy küldték oda, hogy tegye tönkre az EPP renoméját.
Weber ezt sikerrel meg is teszi!
Gazella
@justhpeter: eltaláltad.. de van még jobb putinnál. A kinyjai diktátornál.
voltmárjobbis
@justhpeter: tegnap 21:47
Sok lehetősége van: Kína, Oroszország, India, Indonézia, Izrael, Japán, Koreai Köztársaság, Törökország, Ukrajna, Szingapúr, Bahrein, Egyesült Arab Emírségek, Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Azerbajdzsán.
Ahonnan beenged visszamindenkit korlátozás nélkül

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.