Az iskolák egy hónapra, az üzletek két hétre bezárnak. De március 22-től fokozatosan újranyitják az országot – ígérte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az óvodákat és az általános iskolákat április 7-ig bezárjuk – jelentette be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Emellett még arról is tájékoztatott, hogy az üzletek március 8-tól március 22-ig zárnak be. Ez alól kivétel a patikák, az élelmiszerboltok, a drogériák és a benzinkút lesznek. Hozzátette: március 22-ig minden szolgáltatás szünetel. Ez alól kivétel lesz a magánegészségügy. 

Bejelentették: Teljesen lezárja a kormány Magyarországot – itt vannak az eddigi legszigorúbb korlátozások részletei

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A kormány csütörtöki tájékoztatóján Gulyás Gergely újabb járványügyi szigorításokat jelentett be. Rendhagyó módon ezúttal a Karmelita kolostorból jelentkeztek be, a kormányülés ugyanis jelenleg is zajlik, emiatt további részleteket későbbre ígértek.

Gulyás elmondta, hogy a terjedés sebessége nő, a harmadik hullám erős, de az az újdonság, hogy jelen van a vakcina, de a társadalmi védettséget nem tudják kialakítani.

A miniszter közölte,

a kormány meghozta a legfontosabb döntéseket. A számok világosak, a tendencia növekszik. A harmadik hullám erősebb, mint a második.

A kormány által megkérdezett vírusszakértők, statisztikusok, orvosok határozott szigorítást javasoltak – tette hozzá. A döntésben -szögezte le – szerepet játszott, hogy a Magyarországon Európában az egyik legmagasabb a reprodukciós ráta.

Ha most nem zárnánk, akkor az újraindítás is későbbre tolódna. Azért kell most zárnunk, hogy mielőbb nyithassunk.

Ezeket a szigorításokat hozták:

- Az általános iskolákat, és óvodákat bezárják április 7-ig.  
- A középiskolák, egyetemekre vonatkozó szigorítások változatlanok maradnak (marad a digitális oktatás)
- Az üzleteket bezárják március 8-tól március 22-ig. Kivétel: az élelmiszerboltok, patika, benzinkút.
- A fenti időszakban minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi szolgáltatások. 
- A konditermeket is két hétre bezárják. 
- Szigorítják a határátlépést.
- A maszkviselés továbbra is kötelező. 
- A bértámogatást pedig kiterjesztik azokra a szektorokra is, amelyeket most be kell zárni.

Gulyás továbbá még azt mondta:

- kizárólag zárt kapus meccseket és edzéseket lehet rendezni az igazolt sportolóknál

- a parkok, arborétumok nyitva maradhatnak

- ahol lehet, home office-ra kell átállni

Gulyás Gergely elmondta:

terveik szerint március 22-e után elkezdődhet az ütemezett nyitás, ha a napi fertőzésszámok visszaesnek az intézkedések hatására.

Ehhez azonban kérte a lakosság együttműködését, akiktől az új korlátozások fegyelmezett betartását kérte a miniszter, aki azt is kérte, hogy mindenki töltse ki a nemzeti konzultációt.

A legfrissebb korlátozások bejelentése előtt a szerdai adatok alapján már ott tartottunk, hogy lakosságarányosan többen haltak meg Magyarországon, mint az Egyesült Államokban. Ezen a napon 6367 koronavírusos beteget ápoltak itthon kórházban, az aktív fertőzöttek száma pedig 98 361 fő volt.

Forrás: Kormányinfo, 24.hu, Portfolio

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
@Shikari: Neked nem szabad a kormányt bírálnod, azt csak az olyan liberális sorosbérencnek lehet mint ami én vagyok. A végén Viktor majd megvonja a hűségpénzedet !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
Ennyit tudtok, marhaGulyás..Lófaszhoz se értetek..
justhpeter
Holnap reggel meghallgathatjuk a führert.
justhpeter
@Shikari: Neked nem szabad a kormányt bírálnod, azt csak az olyan liberális sorosbérencnek lehet mint ami én vagyok. A végén Viktor majd megvonja a hűségpénzedet !
Pálinkás Pál
nos...ezzel a lépéssel újra simítottak egyet a semmin...ezeknek az intézkedéseknek semmi haszna nem lesz,ezt most leírom, úgy hogy tudom,orbántól függnek a napi számok...semmivel nem lesz több beteg,halott...csak oda írják önigazolás képen.. a sok majomagyú meg tapsikol neki...megérdemeljük a sorsunkat..USA egyes tagállamai eltörlik ezeket a barom megszorításokat,ők már rájöttek!!
Pokróc
Posta ? Bankok ? Ezekkel mi van ? Zárva lesznek ?
Aki Én
És mire vártunk? Hogy valamiben megelőzzük az eddig ,,előkelő" helyen álló USA-t?
kereső
@Aki Én: Csak sikerült orbánnak. Első lett!- most már több dologban is.
1. Az eu történetében az ő pártja az első, amelyet páros lábbal kitessékeltek az ajtón egy frakcióból- és már kopogtat az ajtón a pártcsalád is.
2.A járvány következtében meghaltak lakosságarányos számában.
3. A járvány időszaka alatt itt nőtt legnagyobb mértékben a nemzethy oligarchák ( a nemzethy tőkésosztály???- inkább feudális nagyurak) vagyona.
kereső
@Aki Én: Talán még hozzá lehetne tenni, hogy a világon itt költöttek el legtöbb pénzt a járvány ideje alatt is a "nemzethy stadion programra", amelynek része a nyiregyházi stadion - egyik napról a másikra csekély 6 milliárdddal nőtt a költségvetése az épitkezésnek.
simmering73
Mint mindig, mióta a járvány van, ezek mindig az események után kullognak. Senki nem mondta nekik, ha a ház ég, egy vödör víz már semmit sem ér?
Aki Én
@kereső: Nem 11 milliárdról 19-re?
És van pofájuk azt ugatni, hogy ki hogyan védekezik, mivel foglalkozik a járvány helyett.
Na, jó, de ehhez kell egy agyalágyult, szellemi mélszegény szekta, aki ezt nem képes megérteni.
justhpeter
@Pokróc: A kussoláshoz nem kell posta és bank sem. Egyébként mindkettő nyitva volt eddig is. Nem lesz fodrász, műkörmös, kulcsmásoló és butik.
cikicakk55
Mire be jön az igazi mele,mindenképp megnyitnak mindent,hisz az összes szálloda, az éttermek és az egész balaton már Mészárosé és Rühellkéé. Ne hogy már nekik kiesésük legyen! Szegények nullára jutnának. A sok ezer milliárd már külföldön van,ciki lenne behozatni belőle. Majd Ősszel,ha már be jön a rossz idő jön a 4. hullám,majd akkor zárnak.
division
Végre meglépik, ezt mondom már napok óta, zárni kell mindent, igaz én két hetet mondtam, de nem érdekes.
simmering73
A legfontosabb, hogy töltsétek ki a nemzeti konzultációt.
Qqberci
@Horizont: Legyen a te atyuskád, neked adom...
Qqberci
@Pokróc: Közpénzt eltüntetni lehet...
kereső
A határok nem lesznek zárva? Ukrajna, Románia, Szerbia??? Hogyan jött be a dél-afrikai mutáns?? Ki nyaralt arrafelé- és hintette szét??,
kereső
@Aki Én: 10,8 volt az induló- ezt toldották meg menet közben 13-ra. És ezt emelte meg most orbán 19-re. Szerintem ez is exponenciálisan fog nőni mint a virus fertőzés.
kereső
@simmering73: Az bizony nagyon fontos, főleg, hogy a nyitásról szól. Ezt a marhát- ilyet mondani, épp most!
Gazella
@Shikari: szar ember vagy. Akinek fizet anarancs az pont te vagyésazazonoskategoriaba valok.
Gazella
Tamas takacs faszbuk az ffp2 meg a tesoja se es semmit se!!!
Ez a ket het lezaras se er semmut se!
simmering73
@kereső: Úgy mint a brit mutáns. határok nyitva, röpködnek. A szomszédunk fia a párjával hazajött látogatóba Angliából. A kapura kibiggyesztették a karanténpapírt 10 napra. Csak van egy kis bökkenő. Az összes rokon itt ugrált, csodálták az angolokat, számszerint öten. Rájuk nem vonatkozott a karantén szabály, jöttek, mentek, mint a búcsúban.
Aki Én
@Horizont: Most akár gyerekkel, mert nincs suli :)
division
@Pokróc: Posták, bankok nem fognak teljesen bezárni, bár ezekre sincs annyira szükség , két hetet meg lehet lenni nélkülük is, hiszen ott az internetbank, azon keresztül mindent el lehet intézni, csekkeket befizetni, stb. Az ember meg úgyis kártyával fizet már szinte mindenhol, bankba sem kell feltétlenül bemenni, főleg nem két hétig.
division
@Gazella: Mi lenne, ha nem írnál annyit? Vagy ha már igen, gyakorold a helyesírást, egy állítólagos ápoló esetében nagyon ciki egyébként is amit művelsz:-)
Pálinkás Pál
@Horizont: Pedig nem fog semmit számítani... nem azok kerülnek a kórházakba akik iskolába ,edzőterembe járnak...hanem továbbra is a súlyos beteg,öregemberek... nekik meg teljesen mindegy mit zársz be és meddig...persze a számok azt fogják mutatni,ami éppen a csuti patkánynak kell!!!
justhpeter
@Pokróc: Otthon, zárt ajtók mögött, maszkban, egyedül.
NKF
Bolsikáim.nektek mindegy!Ha van szigorítás az baj,ha nincs akkor az a baj!Ami a kaszinókat
illeti,teljes mértékben igaza van mindenkinek!Na,de mire menne Orbán a sok szarházi nélkül,Magányos farkas lenne.
Yoda69
@Horizont: Oda siman. A virus nem rizikozik, az biztosra megy.

Mult heten ezek a balfekek meg arrol akartak konzultalni hogyan nyissunk. Ennyire nem urai helyzetnek ezek a dilettans farkok.
1984
Aszongya a fideszes paraszt, hogy az emberélet számít és sokan nem azért dolgoznak, hogy csökkentsék a veszteséget.
Nos, a különleges jogrend miatt csak és kizárólag a Fidesz és Orbán felelős mindazért, ami ebben az országban történik, mivel senkinek nincs beleszólása a folyamatokba.
Az oltásellenesség meg nem az ellenzék hibája, hanem elsősorban a KORMÁNYÉ (titkolózás, dezinformáció, hiteltelenség), de az egész világon ellenérzéssel viseltetnek az emberek az oltás iránt, mert nyilván kevés volt az idő a teljes tesztelésre és az emberek úgy érzik, hogy a dollármilliárdokat kaszáló gyógyszergyártók emberkísérletet folytatnak rajtuk.
Jogosan!
Már mióta oltanak és még most is új dolgok derülnek ki az oltásról...

Erre kéne gombot varrani és nem belefröcsögni a világba az embereket vádolva!
Ki akar meghalni? Mégis az emberek túlnyomó többsége inkább nem oltatja be magát (és elvileg vállalja a veszélyét a megfertőződésnek, a megbetegedésnek, a halálnak - az emberek nem hülye, csak hülyének nézik az emberi hulladékok, aki politikusnak mennek, mert a - egészen kicsi - hatalom is megrészegíti őket)

"Miért?"
division
@Pálinkás Pál: Pedig fog számítani, az iskolák bezárása meg az óvodáké mindenképpen. A gyerekek a legnagyobb tünetmentes terjesztők, de te ezt úgysem fogod felfogni sajnos.
division
@Horizont: Úgy ápolónő ez mint én tehénpásztor. Pont olyan laikus mint itt még sokan mások, csak unatkozik egyedül otthon.
istván irén
Ezt az egész cirkuszt azért csinálják, hogy az emberek jól megijedjenek és térden állva könyörögjenek a kínai -ruszki vakcináért. A zsírdisznó meg elmondhassa magáról megmentette a nemzetet
Pálinkás Pál
@division: aha ...és akkor nem a veszélyben lévő véneket kell elzárni, hanem mindenkit,igaz??? hányok tőletek.. remélem ha ennek vége lesz egyszer, kiderül az igazság...most megmondom neked, hiába ugatnak majd bármit az operett törzs ,meg a többi simlis...majd megnézheted a hivatalos halálozási adatokat, semmi nem fog változni...de engem ez megint szinte semennyire nem érint...csak maga az elv ...hozzák sorban a teljesen hatástalan rendelkezéseket...természetesen a "rabszolgák " mehetnek tovább munkába ,profitot termelni, ott nem fertőz a vírus...no meg persze a kaszinókban ,templomokban sem,igaz??? ez alatt a két hét alatt legfeljebb az fog változni hogy kirúgnak egy csomó embert...de magasról leszarom ezek után...csak akkor kussoljon a sok vírusparás, ha bedől a gazdaság,és utána felkopik az álla!!!
division
@Pálinkás Pál: Hányjál csak nyugodtan, de vigyázz, ez is lehet a vírus mellékhatása:-)
dr. prédikátor
@Shikari: kussolj már szarkupac!!!vár a klozetod klozetlakó!!!
csipetke
A továbbiakban a nemkormánygép vagy NER-kormánygép(?) röpködhet csak a Maldív-szigetekre,csakúgy,mint eddig...
csipetke
@division: 17:19 A hasmenés is tünet,de nem árt tudni,hogy melyik mikor jön...:)
division
@csipetke: Sokszor a kettő együtt, na az a valami:-))
csipetke
@simmering73: 13:08 Töltse ki az akinek Béla vót az anyja...
csipetke
@Horizont: 13.48 Mé' válogatsz?Az unokáidnak lenne egy törpehörcsögjük.Igaz,le kéne fogyasztani 50-60 kilót,hogy kis helyen elférjen...:)
division
@Horizont: A kaszinók is zárva lesznek.
division
@Horizont: Éjféltől jönnek majd a konkrétumok, most még nem tudni hogyan lesznek nyitva a posták, bankok, az óvodákban kell e ügyelet, stb. Ami biztos, hogy ahol az egyik szülő legalább nem dolgozik, az nem viheti a gyereket. Már látom pár kétségbeesett 6 gyerekes nem dolgozó szülő arcát magam előtt...
simmering73
Azért még arra is odafigyelnek vészhelyzet idején, hogy gyorsan megdobják még 9 milliárd forinttal az épülő stadiont Nyíregyházán. Így az eredeti ár csaknem duplájába fog kerülni.
Gazella
@division: lófasz a popodba :D ne olvass bakker Nem kötelező! No szövegértelmezés ! NEKED!
Gazella
@division: Jah én rosszabb vagyok az ápolóknál :P
division
@Gazella: Sajnálatra méltó vagy:-) A való életben is ezt a formát hozod?
Yoda69
EZEK A DILLETTANS FASZOK HAGYTAK FELFUTNI A 3 HULLAMOT, ES MOST KAPKODVA MINDENT BEZARNAK.

MIATTUK HAL MEG KOZEL 200 MAGYAR NAPONTA, ES KI TUDJA HOL ALL MEG?

ORBANT EZERT SZEMELYI FELELOSSEG TERHELI.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.