Győrből Miskolcra, Pest megye keleti részéből Nagykanizsára hívták oltásra a 444.hu olvasóit.

444.hu: Győrből Miskolcra szólt az oltási behívó, tombol az oltási káosz

Fotó: pixabay.com

„Úrrá kell lennünk a káoszon, együtt sikerülni fog”

- posztolta csütörtök este a pusztaszabolcsi háziorvos, miután három betege is jelezte, hogy sms-ben behívták őket AstraZeneca-oltásra, hiába nemrég kapták meg az első vakcinaadagot – idézte az orvos a 444.hu.

Szerinte az áll a háttérben, hogy az orvosok által beküldött jelentések ellenére nem törölték a központi adatbázisból azokat, akiket már beoltottak.

A portálhoz tömegével érkeztek bejelentések, amelyek – mint cikkük címadásából kiderült – az oltási rendszer összeomlásáról tanúskodnak. Egyebek mellett ilyen elképesztő történetekről számoltak be a 444.hu olvasói:

* Egy piliscsabai házaspár egyik tagjának Ceglédre (autóval másfél óra), a másiknak Budapestre kellene utaznia, szinte ugyanarra az időpontra. Mindketten számos krónikus betegséggel küzdenek, mozgássérültek, ami szintén nehezíti az utazást, képtelenek megoldani a helyzetet.

* Egy kiskunmajsai házaspár is nehéz helyzetbe került: egyiküknek Szegedre, másikuknak Szentesre kellene mennie szintén ugyanabban az időpontban, pedig a két város több mint 50 kilométerre van egymástól. A férj azt írta, a legszomorúbb, hogy még csak jelezni sem tudják, adják másnak az oltást, mert képtelenek így elutazni.

* Egy másik, Budapest környéki olvasónkat Nógrád megyébe, Balassagyarmatra hívták. Sőt, valaki arról számolt be, hogy Győrből kellene Miskolcra utaznia. Egészen képtelen példa az is, hogy valakit a Pest megyei Tatárszentgyörgyről a 265 kilométerre levő Nagykanizsára hívtak.

Forrás: 444.hu

Címlapkép: pixabay.com

65 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Itt az eredménye,amikor nincsenek IGAZI szakemberek,akik IGAZI oltási tervet állítottak volna össze. Amit nyunyó néni lobogtat,az csak egy lista a prioritási sorrendről,amiben pl a tanárok,akik igencsak veszélyeztetettek,nincsenek az elején.
Nekem pl a 89 éves édesanyámat csak 16 km-re, Vácra kellett vinnem,miután nem fogadtuk el a kínai cuccot. A váci SZTK oltópontján a folyosón várakozva 40-50 ember,a legkülönbözőbb korosztályokból,miután az ilyen korú időseket a gyerekük,vagy az unokájuk hozta. Távolságtartás nemigen volt lehetséges,és látva a rémült idős embereket,akiken talán most volt először maszk,merthogy pont a járvány miatt ők nemigen voltak a házukon kívül,hát eszembe jutottak azok az emberek,és a jóédesanyjuk is,akik nem tudnak megszervezni egy oltócsoportot,egy dokival,és egy asszisztenssel,akik végülis gyorsan végig tudnák járni ezeket az időseket,hogy az otthonukban legyenek beoltva.Vagy,a pfizer,amivel oltottak,a kiolvasztása után 5 napig felhasználható.Miért nem lehet a megfelelő mennyiséget a helyi orvosi rendelőbe eljuttatni,hogy itt helyben megkapják az oltást. Ez a világszínvonalú magyar egészségügy...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csipetke
Itt az eredménye,amikor nincsenek IGAZI szakemberek,akik IGAZI oltási tervet állítottak volna össze. Amit nyunyó néni lobogtat,az csak egy lista a prioritási sorrendről,amiben pl a tanárok,akik igencsak veszélyeztetettek,nincsenek az elején.
Nekem pl a 89 éves édesanyámat csak 16 km-re, Vácra kellett vinnem,miután nem fogadtuk el a kínai cuccot. A váci SZTK oltópontján a folyosón várakozva 40-50 ember,a legkülönbözőbb korosztályokból,miután az ilyen korú időseket a gyerekük,vagy az unokájuk hozta. Távolságtartás nemigen volt lehetséges,és látva a rémült idős embereket,akiken talán most volt először maszk,merthogy pont a járvány miatt ők nemigen voltak a házukon kívül,hát eszembe jutottak azok az emberek,és a jóédesanyjuk is,akik nem tudnak megszervezni egy oltócsoportot,egy dokival,és egy asszisztenssel,akik végülis gyorsan végig tudnák járni ezeket az időseket,hogy az otthonukban legyenek beoltva.Vagy,a pfizer,amivel oltottak,a kiolvasztása után 5 napig felhasználható.Miért nem lehet a megfelelő mennyiséget a helyi orvosi rendelőbe eljuttatni,hogy itt helyben megkapják az oltást. Ez a világszínvonalú magyar egészségügy...
Málna
Még szerencse, hogy a 444.hu mindig megtalálja a problémás eseteket. Reméljük, neve is van mindegyiknek...:-)
1984
De hát ez a terv része, amit az ellenség megtévesztése miatt találtak ki.
jesz
Az oltás-irányítók hozzásegítik az embereket, hogy megismerjék a hazát...

ez csak vicc?...ja..nem.
simmering73
És ha nem fogadja el, mehet a sorvégére. Vakcinahiány kipipálva.
kereső
Nem tudom kire bizták ennek a leválogató programnak az elkészitését jó pénzért, de nem igazán sikerült a célnak megfelelően megirni. Persze az is lehetséges, hogy nem voltak teljesen világosak az input adatok kritériumai. Ki tudja??
Aki Én
@Málna: érdekes, hogy te mindig ostoba vagy, es mindent megpróbálsz megmagyarázni.
Káosz van, mert ezek a dilettáns hazaárulók mindenhez hülyék.
És ez? Mennyi embert lehetne beoltani, ha ezek nem lennének ennyire balfaszok?

www.portfolio.hu/gazdasag/20210304/furcsasag-merult-fel-az-sms-es-oltasbehivo-kapcsan-baki-kerulhetett-a-rendszerbe-472682?amp
Nessy
Nem tudom melyik haveri cég kezeli ezt rendszert. De döbbenetes, hogy nem jutottak arra a szintre, hogy kezdetnek összerendeljék a TAJ számot és a természetes azonosítókat. És ahol hiba van azt vagy az adatbázisból, vagy a megadott telefonszámon a regisztrálóval korrigálják. Ha lenne valós oltási terv, legalább megyei szintre bontva. Ha tudná a háziorvos, vagy az oltópont vezetője, hogy három nap múlva mennyi, és milyen vakcinát kap. Ha a napi jelentés alapján a központi rendszer törölné a már elsőre beoltott pácienst a regisztrációs listáról. Ha lenne egy olyan adatbázis, ahol a tételesen jelentett oltottak adatait kezelnék. A regisztrációs adatok között szerepel az irányító szám! Ergo annak figyelembe vételével a legközelebbi oltó pontokra lehetne irányítani az embereket.
Most rám lehet fogni, hogy ellenzéki hangulatkeltés, oltásellenesség meg az összes idióta jelzőt, amivel a kormány próbálja leplezni a koncepciótlanságát, a szervezetlenséget.
dr. prédikátor
mocskos szemét dilettáns csürhe!!! még jó hogy nem AUSZTRIÁBA HIVTÁK OLTÁSRA!!!
Nessy
@dr. prédikátor: Jobban járt volna!
tudode
Azon túl, hogy a logisztika akadályozik, félremegy az nem semmi, hogy Komáromi Zoltán a DK egészségügyi politikusa szerint:
.
www.atv.hu/videok/video-20210304-egyre-nagyobb-nyomas-alatt-van-az-egeszsegugy
.
.
10,56-tól ---175 pácienest kellene beoltania kínai vakcinával ahhoz, hogy kapjon nyugati vakcinát. Ami szerinte vagy gpnoszság, vagy valami manipuláció, vagy dilettantizmus!!!
------------------------------------------
.
Akkor mégsem lehet egy hétvégén átoltani mindenkit aki regisztrált
.
----- Orbán Viktor szerint egy hétvége alatt be tudnánk oltatni mindenkit, aki kéri
www.szabadeuropa.hu/a/oltas-orban-eu/31007528.html
-------------------------------------
.
A vezérhangyának fel kellene nőnie a bársonyfotelhez!
.

.
Clavigo
@Málna: Te végtelenül ostoba vagy. Annyira,,mint azok,,akik ezt fost (oltási izét ,vagy mijafadzomat,,( by Tompika ). ) összerakták.. Élükön a leghülébb Drminiszterelnökkel,me a többi szarrakással. Lehetnél te is államtitkár,,
Aki Én
@Horizont: :)
Hogy lehet az a picsa ekkora buta marha?
Nessy
Miután Lőrinc barát megvette a 4iG informatikai céget, azzal a lendülettel meg is nyerte a tendert a komplett egészségügyi rendszerre. EESZT, összes adatbázis stb. Ő kezeli a választási informatikát is! Látva a jelenlegi elemi hibákat, várható, hogy a fidesz jövőre 150% -s eredményt fog elérni, és 4/3-s többsége lesz.
kissé felnőttem
megyen ám vonat Sopron Budapest Miskolc útvonalon is csak kissé drága és időigényes Wien itt van úgy 70 Km re gyalog egy idős embernek két napnyi séta kormányunk eszement szervezőinek ajánlom. más megoldást tán humánusabbakat lehetne kitalálni vagy tálalni?
kissé felnőttem
II. rész ? megy a gőzös megy a gőzös Kanizsára, Kanizsai Kanizsai állomásra... két szomszédos település. amikor divatba jött a 112 es segélyhívó előfordultak ilyenek mert a diszpécser nem mentős volt vagy helyi ismerettel rendelkező tűzóltó, hanem ki tudja 70 diszpécser a nagy teremben, tény hogy 300 km ről inditottak kocsit mert mindenki mindent nem tudott akkor sem egy félre hallás egy hasonló település és ez van ilyenkor???
1984
Operatív törzs: Elmarad a hétvégi tömeges oltás

hvg.hu/itthon/20210305_Operativ_torzs?s=hk

És ennyi !!!
1984
Vajon hányan hallnak meg a jövő hétvégéig a 74 ezerből, akik nem kapták meg az oltást a béna dilettáns pöcs Orbán-kurmány miatt?
Eladott Ország
A Goebbelsi Tonyó féle minisztériumban összekeverték a névsort a Kubatov listával.
Eladott Ország
Amikor már a zseni sem lát át a káoszon, akkor ideje rendet tenni, vagy inkább lemondani.
szegfue
@csipetke: Mert szerintem nincs elég oltóanyag. Gondold el, hogy a mi háziorvosunk a héten egyik nap 1 db-ot, majd a rákövetkező 2. napon 2 db-ot kapott... tehát egyrészt sokba kerülhet a vakcina szétosztása a települések háziorvosainak (üzemanyag, ember), másrészt ezzel takarékoskodni sem lehet, mert kénytelenek 2-3 naponta u.azt a fuvart teljesiteni, holott csak 1-2 db-ot visznek 1-1 körzetbe. Talán egyszerübb az oltópontokra vinni több tiz db-ot. Sokkal egyszerübb lett volna, ha telefonon, vagy e-mail-ben mindenki jelentkezik a háziorvosnál, aztán, ahogy érkezik a vakcina ugy hivja be a körzetében lévő embereket az oltásra...Egyáltalán mi a náthának kellettek ezek az oltópontok?!
szegfue
@1984: Ujabb "gyöngyszem" Müller Ceciliától a linkben: “ha lehet, kerüljék el a váróteremben ücsörgést" mármint az idősek az oltópontokon. Tényleg ezen már csak sirni lehet... A legtöbb idős embert viszik a rokonai kocsival és örülnek, ha be tud gyalogolni a váróterembe és ott leülhet... nem a délutáni teára megy oda. Arról meg éppen nem tehet, ha annyi embert hivtak be közeli időpontra, hogy sokat kell várakozni, mire sorra kerül.
csipetke
@szegfue: 12:39 Innen,a mi lakóhelyünkről kb 40 ember lett berendelve,de voltak ott sokkal messzebbről is.Most még a 80-90 év közöttieket oltják.Ennek a 40 idős embernek nem lehetett volna kihozni a vakcinát?Nem 1-2 emberről volt szó,
Valamiért nekem az villant be,hogy ez a 80-90 közötti korosztály már baromira púp az állam hátán,és ha meg is kapja az oltást,a védettség nem alakul ki rögtön,itt viszont a zsúfolt oltóponton simán benyalhatták ezt a rohadt vírust,ami el is viszi őket.Lehet,hogy csak üldözési mániám van,de látva az összezsúfolt időseket,ez jutott eszembe
szegfue
@csipetke: Igazad van! Ahogy az idősotthonokban élőkhöz is kimentek, ugy 1-1 településen lévő embereket is hasonló módon lehetett volna beoltani. Vagy éppenséggel a háziorvosnak küldték volna a vakcinát, oda minden idős könnyebben elment volna és akkor nincs "várótermi ücsörgés". Én már nagyon unom, hogy a kormány mindig "de jók vagyunk"-ot kommunikál, aztán kiderül semmi sem igaz belőle. És ha minden tényleg flottul menne, de becsuszna 1-1, cikkben szereplő hiba, az normális is lenne, de igy?!
Málna
@Aki Én: @Clavigo: @Horizont: Egymagam értelmesebb vagyok, mint ti hárman együtt. Tudjátok ezt ti is jól. Örüljetek, hogy végre van min károgni, abban az egyben jók vagytok. Aki meg erre szavakat sem talál, arra ráférne egy háború...
Aki Én
@Málna: Szégyen vagy, egy ostoba, ártalmas, végletekig buta ember.
Még azt sem érted amit te szarsz ide.
Az meg végképp a legalja, ahogy magadat vigasztalod.
Még ezt sem érted, mit is várunk tőled, te buta seggnyaló.
Szégyen.
Fel nem fogod mi zajlik körülötted, és még hatalmas a pofád hozzá.
szegfue
@Málna: 15:49 Tényleg nagyon igazad van... Csak egyre ügyeljél, hogy a sok észtől szét ne feszüljön a fejed... tudod ebben a korban a kutacsok már összeforrnak és nem tágulnak, alakulnak tovább.Talán jó lenne egy kádárral abroncsot csináltatnod a fejed köré.
kereső
@szegfue: A kutacs már összenőtt, de a feje lágya még nem nőtt be!
Málna
@Aki Én: Mindig ugyanezt írod. Rögeszmésen. Ma nem volt táncikálás?
Málna
@szegfue: Nagyon vicces vagy, Erzsike. De a bátorságodat értékelem.:-)
1984
Én az Országos Kéktúra útvonalán helyezném el az oltási pontokat, így összekötve a kellemest a hasznossal.
kissé felnőttem
@1984: csak nem máshová küldték tán az oltóanyagot is ezektől már bármi is kitellik
SÍva
@1984: És vajon hányan halnak meg az oltás következtében? Na ezt soha nem fogjuk megtudni!
szegfue
@Málna: Továbbra is egy ostoba, öntelt libának tartalak, hiába is képzelsz Magadról valami "földönkivüli" tudást!! Persze az is lehet, hogy mazohista vagy... kedveled, ha bántanak...
CsipkeRózsa
Legyen meg a kölcsönös együttműködés, akkor Miskolcról mehessenek Győrbe.
CsipkeRózsa
@Málna: március 5., 15:49

És, nagyon szerény is vagy.
csipetke
@szegfue: 09:11 Szerintem is mazochista,ha olyan helyekre tolja a pofázmányát,ahol utálják,mint a sz@rt. Leginkább csak okoskodik,értelmes tartalom nélkül.Teszi ezt egy gusztustalan,pökhendi,fennhéjázó,kioktató stílusban. Ha ilyen a valóságban is,akkor se párja,se barátja,se senki,aki szóbaállna vele. Vagy épp az ellenkezője,az életben nyulam-bulam,behúzva füle-farka,és valami kisebbségi komplexusból idejár kiélni azt,amit a való életben nem tud. (a pszichológus barátnőmről ragad rám ez-az :) )
gina
Ettől a fidesz bandától, mást nem is várni, a fenekükön ültek hónapokig a vén nyunyókával, aki magát fényezgette de olyan hülye mindenhez mint a tök,,,és ha jön a probléma akkor semmi nincs, sem terv sem regisztráció, idióta banda ////
gina
@Horizont: De találunk szavakat, idióta szemét banda...
Csizmás Kond
Ezeket az sms -eket az oltópontok beküldött adatai szerint osztályozzák...és az is lehet hogy épp a káosz miatt küldözgetnek valótlan adatokat mert azok beküldői nem kell kormányhűnek lenniük...
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Egy járvány idején senki nem küld készakarva rossz adatokat, mert mindenki érdeke a járvány megfékezése, vagy az oltás elérése.
A szervezők rontották el az adatok kezelését.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: A felületesség majdnem készakarat. A számítógépes feldolgozás bár gyors de annál nagyobb a hibalehetősége. A perc töredéke alatt érkezhetnek eltérő adatok és azok ugyanúgy kerülnek tovább. A szervezés pedig ugyancsak ezen a hibaalapon működik...
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Szakember kell oda is, nem pedig s..gnyalók.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ...honnan tudod ki kell vagy ki van ott ?
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Ennek a kormánynak nem a tudás a fontos, hanem a meghajlás. Ezt minden területen bizonyították már.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ...szerintem két okból fújod a beidegződött hülyeségeket, vagy nem gondolkozol vagy nincs amivel.
Azt reklámozzátok folyton, hogy a zellenzék a kétharmad nem a kormánypárti szavazók, szóval ha a kormánypárt van mindenütt, csak az dolgozik, csak az csinál mindent akkor az ország kétharmada mit csinál ?
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Gondolj csak a kerékpár utakra, egyik sem sikerült selejt munka nélkül, pedig aránylag egyszerű munka lett volna. Jobban járna az ország, ha kevesebbet dolgoznának a fideszes kedvencek, -közelállók, családtagok, strómanok.
Hülyének ne engem nézz, van mivel gondolkoznom.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Nem nézlek hülyének, de azt sem igaz hogy minden rosszat a kormány és szavazói csinálnak...mert akkor hol vagytok ti, miből éltek, mit csináltok mert jó ugye sehol nem látszik csak a rossz, de ti rosszat nem csináltok...hogy van ez ?
Nessy
@CsipkeRózsa: Az egész EESZT kissé problémás születése óta. Mikor Lőrinc barát megvette a 4iG informatikai céget, azzal a lendülettel meg is nyerte az egészségügyi informatikai rendszert. Miután a természetes azonosítókat és a TAJ számokat is meg kellett adni a regisztrációnál, a TAJ szám beütésével az országos rendszerben meg jelennek a természetes azonosítók, tehát egy ellenőrző program ki tudta volna szűrni. A TAJ szám és az irányítószám figyelembevételével a továbbiakban meglehetett volna találni a legközelebbi oltópontot. Igaz, ezekhez hozzáértő informatikus csapat kellene . Így is lettek volna problémák a nem a bejelentett címen élőkkel, de talán kevesebb. És a házastársak, ha egy lakcímen élnek, nem kétfelé lettek volna küldve. De hát úgy szép az élet, ha zajlik.
szegfue
@csipetke: tegnap 18:43 Egy biztos: az okos hülyéskedik, a hülye meg okoskodik! :)
1984
Az oltásfiaskó mellett üzentek Orbánék: „Te vagy a hülye!”

"Elborzadok attól a gondolattól, hogy az évtizedek óta kaotikus egészségügyi nyilvántartás „technikai problémája” most

akár emberéletet is követelhetett volna.
Mert ha adott esetben Julika néni már kapott egy Sinopharmot, ami elölt kórokozót tartalmaz, majd most az adatkáosz okozta „technikai probléma” során erre ráböktek volna egy vektoros AstraZenecát, az – még laikusként is kijelenthető – Julika néni életébe is kerülhetett volna."

alfahir.hu/2021/03/08/oltas_oltasgate_egeszsegugy_vakcina_orban_viktor_kasler_miklos
szegfue
@Horizont: tegnap 19:11 Még az elején 1x vitáztam vele és akkor ő irta le, hogy nő és van egy felnőtt gyereke és emlékeim szerint utalt rá, hogy egyedül él.
kissé felnőttem
@Csizmás Kond: kardoska aki nem jut se sazóhoz sem beosztáshoz sem milliárdjai sincsenek az max véleményt tud nyilvánitani az uraságokat a sunyiba tudja küldeni mert más lehetősége nincs te is pénzért cseszegeted itt a hozzászólókat mert nem vagy sem kormányőr sem otp vezér csak épp olyan senki mint itt sokan de másképp akarjuk és másképp is lesz orbán 89- igért hazudott mindezt felső fokon szét és össze lopták az ország értékeit nem neked, maguknak jól van ez szerinted ??? messze aljas és alantos vedd már észre .
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Ki az a ti, és miért kellene mindenkit hibáztatni, ha valami rosszat csinál? A kormány dolga az ország jólétéről, megélhetéséről, az általa végzendő feladatokról jól gondoskodni.
szegfue
@Horizont: 14:31 Akár igazad is lehet... Akkor az idős családtagok ápolásáról volt szó, melynél megjegyeztem, hogy neki fogalma sincs erről a 24 órás "szolgálatról"... erre válaszolt, amiből én "következtettem".
Csizmás Kond
@kissé felnőttem: Így van felnőttke...de az lószart sem ér...esetleg annyit hogy mint a kutyát valaki megdob miatta.
Azt is hozzátartozik, hogy általában épp azok szeretnek hülyeségeket beugatni akiknek lila fingjuk sincs az egészhez...mert azoknak az is lehetőség ha minden marhaságot bepötyöghetnek valahová...mint pl te.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ...lemaradtál vagy harminc évet...
szegfue
@Horizont: Ebben sincs vita közöttünk!:))
kissé felnőttem
@Csizmás Kond: te mennyi moslékot ide okádsz ettől fertőzödtél meg látod aztán a főcimet olvassam fel vagy irjam ide Győrből Miskolcra rendelik a na erre kössél amit akarsz ? 5 oldallal odább Délpestieket Nagykanizsára ha neked ez normális akkor jelzőket sem irok mert nem tudnád értelmezni de a te kormányod teszi vedd már észre emb, a te pénzedből vakok süketek országává hanyatlottunk orbán álltal ha felfogod ha nem akkor is .
Lepényleső
Ismerd meg hazánkat,- hátha nagyobbnak látod,s elhiszed majd hihetetlen álmod;a közelben kapod majd oltásod?
Csizmás Kond
@kissé felnőttem: ...vannak dilisek akik felíratkoznak majd a másik dilis dumájára mégsem mennek oltatni ...és az előkészített oltóanyagot pedig az orvosok igyekeznek felhasználni...csak az a baj az hozzád hasonló kisnövetelü felnőttekkel hogy a pofázások nincs szinkronban az értelmükkel...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.