Ezt mondta az alapítvány vezető elemzője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Századvég Alapítvány: a balliberális állhírek ellenére szerint magas a vakcinák iránti bizalom

Fotó: 123rf.com

Palóc André hozzátette:

a kutatásból kiderült, a megkérdezettek mintegy 80 százaléka gondolja, hogy a vakcina a megoldás a koronavírus-járvány elleni küzdelem lezárására.

Hangsúlyozta:

valószínűleg tovább növekszik a vakcinák iránti bizalom azzal, hogy lassan mindenkinek legalább egy családtagja megkapja az oltóanyagot. A felmérés szerint a megkérdezettek 78 százaléka inkább tart a vírustól, mint a vakcina esetleges mellékhatásaitól.

Palóc André azt mondta, a balliberális médiában megjelenő állhírek és különböző politikusok hangulatkeltő megszólalásai ellenére a többség úgy gondolja, hogy az oltóanyag a megoldás.

A kutatás szerint a lakosság döntő többsége hisz a szakhatóságoknak, a megkérdezett beoltottak és az oltásra elmenni tervezők 71 százaléka úgy nyilatkozott, hogy beoltatná, vagy már beoltatta magát keleti vakcinával – ismertette.

Kitért arra is, hogy a tervek szerint jövő szerdára Magyarországon átoltottság szempontjából vezetővé válik Európában.

A vakcinabeszerzéssel kapcsolatban egyre több ország követi a magyar példát, vagyis nemcsak a brüsszeli beszerzésekre hagyatkozva, hanem más módokat keresve próbálják elérni, hogy minél több vakcinához jussanak

- mutatott rá az elemző.

Forrás:MTI
Címlapkép:

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TollerBela
Hülye ! A vakcina a megoldás, de nem úgy ahogyan ti adjátok, nem az, amit ti adtok és nem akkor, amikorra ti ezt a kérdést meg tudjátok oldani ! Ha meg ennyire cinikusan látod a világot, válaszd a kínait ...
Nessy
@TollerBela: Van az a pénz, amiért hajlandó valaki szamárságokat mondani! És ez a nagyotmondási verseny a fidesznél, csak fokozódni fog az idei évben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.