Személyesen, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház kardiológusaként is érintett az új egészségügyi szolgálati jogviszony kérdésében Dézsi Csaba András, írja a Telex.

Győr polgármestere, különösen, hogy az új szabályozás szerint összeférhetetlen, hogy feleségével együtt dolgozzanak alá-fölé rendelt viszonyban a szívkatéteres laborban, ahol 17 éven át voltak munkatársak, ezért felesége nem írta alá a máshová felajánlott szolgálati jogviszonyt.

Győr fideszes polgármestere szerint is égbekiáltó baromságot nyilatkozott az országos kórház-főigazgató
Kép:MTI/Krizsán Csaba

Dézsi most a Győr+ Reggelinek nyilatkozott erről is, és azt mondta, hozzávetőlegesen két hónapja már két okból jár Budapestre:

az egyik az, hogy pénzt kerítsek a költségvetés kipótlásához, több-kevesebb sikerrel, a másik pedig az, hogy az egészségügyi törvény bevezetésével kapcsolatban próbáljak tanácsot adni politikusoknak, akiknek aztán úgy tűnik, az egyik fülünkön be, a másikon ki néha, de van ez így, menni kell, csinálni kell, mondani kell, és akkor csak elérünk eredményt

– mondta, és ahogy beszélt róla, kiderült, úgy véli, sokan kényszerből írták alá az új szerződést.

Ezután beszélt arról, hogy feleségének már 4-5 évvel több szakmai tapasztalata volt már a katéterezésben, mint neki, amikor belekezdtek a közös munkába, most azonban kénytelenek külön folytatni. Felesége a jövőben egyetemen tanít majd.

Dézsi azt is mondta, szerinre nem helyes, hogy a rendőrök próbálják megmondani az orvosoknak, mi az egészséges életmód, mert szerinte ők valamivel többet tudnak erről, majd meg is magyarázta, hogy a Belügyminisztériumra gondol, amely kidolgozta az egészségügyi törvényt. Szerinte nem volt helyénvaló, hogy ezt rájuk bízták, meg nem ártott volna, ha beszélnek orvosokkal is picit,

de nem akarom őket bántani, mert nyilván mindenki annyit teljesít, amennyire képes, csak ne legyen rá büszke, ha keveset

– mondta.

Kitért arra is, hogy egy helyen azt olvasta: Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató úgy nyilatkozott, hogy 5500 ember távozása az egészségügyből akár még javíthatja is az ellátást. Ezt Dézsi „égbekiáltó baromságnak” nevezte.

Kiállították két emberemet, de kilencen sokkal több esélyünk van, hogy győzzünk

– fogalmazott.

A polgármester elmondta azt is, hogy a városnak 18 milliárd forintos hiánnyal kell megküzdenie a Covid miatt.

Forrás: Telex
Címlapkép:MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Dézsi már egyszer pöttyös káder lett a Viktornál, de úgy látszik most is tempósan hajt, hogy újra az legyen, amikor ostorozza a nagyfőnökeit, amiért hülyeségeket csinálnak, vagy beszélnek. Polgikám ne háborogj, ha értenének a szakmájukhoz ők is a betegágyak mellett állnának és nem az elefántcsont toronyban pávatáncolnának.
nezelodo
Dézsi már egyszer pöttyös káder lett a Viktornál, de úgy látszik most is tempósan hajt, hogy újra az legyen, amikor ostorozza a nagyfőnökeit, amiért hülyeségeket csinálnak, vagy beszélnek. Polgikám ne háborogj, ha értenének a szakmájukhoz ők is a betegágyak mellett állnának és nem az elefántcsont toronyban pávatáncolnának.
balos
Tudta jól,hogy mire vállalkozott!Akkor ne sírjon,ha "leszarják"!A véleményével együtt!
kissé felnőttem
ami ebben etikátlan a politika ne pofázzon a gyógyitásba !
szijártó se legyen vakcina specialista úgy hogy kussolni kéne de nem kicsit nagyon. Pofázás és gyógyitás kissé eltérő, úgy hogy Doki szarni a kritikákra magasról
gibiceknek semmi nem drága még ha lopják is a pénzt.
terlasz
Az a baj ezekkel a fideszesekkel, hogy addig minden rendben van, amíg más embereket nyomorítanak meg gennyes társaikkal szövetkezve, de hirtelen megvilágosodnak, amikor ők kerülnek sorra.
Sámannus
Ne reménykedj apóca csak a maffia díszpintye vagy, másra nem kellesz, ott van a szutykos kezű kásler, aki az orvosok szégyene, hogy bakot tart a zsiványoknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.