Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elrendelte az egynapos sebészeti ellátások azonnali felfüggesztését.

Kásler felfüggesztette az egynapos sebészeteket
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteki közleményében kiemelte: világszerte, így Magyarországon is erőteljesen emelkedik a megbetegedések és halálozások száma a koronavírus-járvány harmadik hullámában a vírusvariánsok, egyebek között a brit mutáció megjelenése miatt.

Az egyre több koronavírusos beteg folyamatos ellátásának biztosítása, a járvány megfékezése, valamint a kórházak tehermentesítése érdekében Kásler Miklós péntek délután utasítást adott valamennyi aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi intézmény, valamint az Országos Mentőszolgálat vezetőjének az egynapos sebészeti ellátások azonnali felfüggesztésére.

Emlékeztettek, hogy a miniszter korábban, a járvány kedvező alakulásának köszönhetően, február 3-ától elrendelte az egynapos sebészeti ellátások újraindítását, amelyet – tekintettel a vírusvariánsok fokozott terjedési képességére – most azonnali hatállyal visszavont. A visszavonás mindaddig érvényben marad, amíg a járványhelyzet indokolja – írták.

"Minden időben hozott döntés és korlátozó intézkedés életeket ment" – fogalmazott az Emmi, hozzátéve: "egészségügyi rendszerünk eddig is rugalmasan alkalmazkodott a hazai járványhelyzethez, a kórházban dolgozók lassan egy éve a frontvonalban helytállnak, és küzdenek a koronavírus-fertőzött betegekért".

Kásler Miklós mostani rendelete is a magyar emberek biztonságos ellátása és egészségének megóvása érdekében született – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vitriol
Még hányszor fogja leállítani az egyéb ellátásokat és műtéteket? Menjen vissza régészkedni, az egészségügyben semmi hasznát nem veszik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Persze, a biztonságos ellátást szolgálta az is, hogy a módosításokat most, és egyeztetés nélkül vezették be. A sok dolgozó, aki nem írta alá a szerződést nem hiányzik?
kissé felnőttem
és aki belenyul a saját stiljébe menjen a plébániára vén fasz eszed ennyi
vitriol
Még hányszor fogja leállítani az egyéb ellátásokat és műtéteket? Menjen vissza régészkedni, az egészségügyben semmi hasznát nem veszik.
istván irén
Igaz minden időben meghozott intézkedés életet ment, de az amit te csinálsz az népirtás .Remélném ,hogy megdöglesz a járványban de téged már sajnos beoltottak Pfizerrel bár az ebola jobb lett volna
gina
Elmebeteg mocskos nulla, ennek kellene egy OP asztalon szenvedni, alja egy dilletáns szemét...
1984
Erre a vén demens csutkányra miért nem vonatkozik a nyugdíjkorhatár?

(Rövid párbeszéd - részlet:
- A csutkányok rátámadhatnak az emberre?
- Mi az a csutkány???)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.