Egy nőtől vette el a táskáját dulakodás után, de aztán a közeli szántóföldön el is dobta. A rendőrök pár órán belül megfogták a 23 éves férfit. 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint március 5-én hajnali 5 óra 20 körül egy munkába induló 42 éves helyi nő várta a szigethalmi megállóban a HÉV-et zenét hallgatva és a telefonját babrálva, ám egyszer csak egy férfi lépett mellé.

Bekristályozva rabolt egy férfi a szigethalmi HÉV-megállóban

Fotó, címlapkép: police.hu/Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A férfi annyit mondott, "Elnézést", majd megragadta a nő táskáját és húzni kezdte. A nő megpróbálta a táskát magánál tartani, de a férfi a sínekre húzta, a nő pedig megbotlott és elesett – a táskát is ekkor engedte el. A támadó menekülni kezdett a zsákmánnyal, a nő pedig hiába hívott segtséget, a megállóban várakozó másik férfi állítása szerint nem látott semmit, és bár a kiabálást hallotta, azt hitte, fiatalok hangoskodnak valahol.

"Míg a sértett rendőrt hívott, támadója elmenekült a helyszínről, a közeli szántóföld felé szaladt. A szigetszentmiklósi rendőrök személyleírást kaptak a támadóról, a menekülési útvonalra is kiterjesztett helyszíni szemlén pedig találtak egy piros sapkát és egy bélelt kabátot – a sértett által leírt támadó is ilyet viselt. Meglett a táska is, a szántóföldön hevert eldobva, a benne lévő értékek (bankkártyák, igazolványok, gépkocsi indítókulcs, pénztárca) hiánytalanul megkerültek"

- olvasható a közleményben.

A rendőrök az összegyűjtött információkkal és a ruhadarabokkal felvértezve forró nyomon indulva néhány óra alatt eljutottak egy 23 éves szigetszentmiklósi férfihoz.

M. János beismerte vallomásában a tettét és arról beszélt, hogy az előző éjjel nem volt teljesen önmaga, mert az éjszakát kristály szívásával töltötte, emiatt nem is gondolt bele, hogy mit csinált. Csak menekülés közben jött rá, hogy mit is tett, ekkor azonnal eldobta a nála lévő táskát és a rendőrök által megtalált ruhadarabokat.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság az őrizetbe vett M. János ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték letartóztatását a közlemény szerint.

Forrás: police.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pokróc
Ez mon6om totál gáz ,mi lenne ha ezt az ocsmány gonosszá változtató tudatmódosító szertés a többit is végleg eltűntetnék a kárpátmedencéből ? Ez ilyen nehéz ? Mi ilyen nehéz ebben ?Vagy mi ? Kis pöcs ország . Segítsek ? Holnap kezdek csak szólni kell !!!
Pokróc
HJa a gyerekem vagy bármelyik rokonom belekerül kezdjetek el futni a Maldív xigetek felé .Azt ajánlom ! Idióta társaság ! Tudom hogy idióták vagytok !!!
Pokróc
A fasz Kádár kiküldött gyökér rendőrkutyái legalább ránkszóltak " Ne igyál hülyegyerek "! Most mi van ? Idióta társaság ? Teve u ?
Pokróc
Ott ülnek 500 - an azt bámulják a computert bután .Bam+ ! Hálózatban passziánszoznak ? Vagy mi a faxom van komolyan ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.