Röviden: hallgasson és ne ócsárolja a kormánypártot. 

A 444 cikke szerint a jászberényi képviselő-testület fideszes frakcióvezetője azt javasolta a város ellenzéki polgármesterének, Budai Lórántnak, hogy ha pénzt akar a kormánytól, akkor ne kritizálja azt. Ezt a javaslatot a helyi tévében is megismételte.

Újabb fideszes mondta meg, hogy mit csináljon egy ellenzéki városvezető, ha pénzt akar a kormánytól

Fotó, címlapkép: Facebook/Tamás Zoltán

Tamás Zoltán a következőket mondta el:

Úgy kellene kommunikálni, hogy addig amíg pénzt kérünk, (..) szeretnénk támogatásokat kérni, szeretnénk engedményeket kérni, addig a negatív kampánnyal, a kormány szidásával, a képviselő úr (Pócs János) állandó negatív színben való feltüntetésével álljon le. És akkor írjon pozitív levelet,

- mondta a frakcióvezető.

Forrás: 444

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Sajnálom szegény frakcióvezető urat, azt gondolom a szervilizmusnak ez a foka már aggasztóan kóros, szakember segítségék kellene kérnie.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Sajnálom szegény frakcióvezető urat, azt gondolom a szervilizmusnak ez a foka már aggasztóan kóros, szakember segítségék kellene kérnie.
bencemacska
Azé is hozzá tehette volna, hogy olyan elegánsan tartson sajtótájékoztatót, mint ő!
Csizmás Kond
...akár igaza is van...hess-el sem lehet madarat fogni...
Nessy
Lehet gyakorolni a pávatáncot, és az intenzív hazudozást, talpnyalást! Röviden, egyszóval : KUSS!
Aki Én
Elég diktatórikus, bolsevista ajánlás.
dr. prédikátor
neked meg azt javaslom hogy baszd meg az anyádat geci!!!
bencemacska
15:17-hez:
A mondat így kezdődik:
Azért azt is hozzá tehette volna...
Bocsi, de csak most vettem észre!
tudode
Na ez is hungarikum!
.
Mégpedig az, hogy a kormány nem GDP arányosan osztja el azt a forrást, amely nem az övé valójában, hanem a nehezen dolgozó kisemberek, és az EU állampolgárok adóból befolyó pénzéből van.
.
Akkor nem folrdulhatna elő az, hogy az egyeduralkodó fatornyos falujának milliárdokat "ad", mintha a sajátját adná!
---------------------------
.
Szomorú/elfogadhatatlan az, hogy ki tudja hány önkormányzat
.
.------- Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt 24.hu
www.youtube.com/watch?v=bzefpynq7iU&t=239s
------------------------------------
.
Amelynek "hozadéka" az, hogy
.
----- Csaba László: Orbánék 100 éves lemaradásban
24.hu/fn/gazdasag/2017/12/04/csaba-laszlo-orbanek-100-eves-lemaradasban/
-------------------------------
.
Közeleg az idő amikor a "fideszes" szitokszó lesz, pedig a rendszerváltásx reménysége ha megembereli magát, még talán elismerő szó is illethetné!
voltmárjobbis
Én meg üzenem ennek a fasznak és orbánnak, ha pénzt akar az EU-tól, akkor ne kritizálja az EU-t
human
Ez a bácsi 2010-ben született, hogy nem tudja mit csinált a fidesz 2010 előtt ellenzékben?
Lepényleső
Mióta veszik egy kalap alá az igazságot az ócsárolással?
Clavigo
Szépen fejlett sertés ez is...Lassan parlamenti kategória... A pofáján már kifejlődött a vastag bőr.
ómió
Talán még a hazudozás szüneteltetése is megtenné? Efftársilag ezt még nem próbálta?
balos
@justhpeter: Hát itt már csak a csoda segíthet!Igaz micsoda csoda,mikor 1 fideSS fostalicskától humánus tetteket várunk!
human
A fideszes szerint csak az a jó ellenzéki aki Orbánra szavaz. Lásd Munkás Párt és a Mi hazánk szimpatizánsai. Milyen abszurd, hogy pont a kommunista és a radikális jobboldal van legjobban kibékélve Orbán rendszerével.
1984
Természetesen nem szégyelli magát emiatt. Ezeknek már ennyire el van torzulva a gondolkodásmódjuk, a személyiségük, a világképük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.