A kórházi kapacitás már most a végét járja – mondta Zacher Gábor a 168.hu-nak. A toxikológusnak naponta három-négy vagy annál is több beteggel kell közölnie, hogy lélegeztetőgépre fogják kapcsolni, és lehet, soha többet nem ébred fel.

Zacher még nem látott a mostanihoz hasonlítható súlyos helyzetetFotó: MTI Fotó: Mohai Balázs

Nem fog összeomlani az egészségügy, mert nem hagyjuk. Ha kell, túlórázunk, kidolgozzuk a belünket, ágyszámot növelünk, de a betegekért nem tehetjük meg, hogy most feladjuk, azt sem, hogy elfáradjunk – mondta a 168.hu-nak Zacher Gábor toxikológus.

Kiemelte, a kórházakban eszközhiány egyáltalán nincs, emberhiány, azonban ahogy eddig, most is van. Márpedig a koronavírus legújabb mutációi miatt egyre többen kerülnek kórházba, rohamosan töltődnek a covid-osztályok.

Láttam én már sok mindent, kevés dolog ráz már meg. Az ember megtanulja ezt kezelni ennyi év alatt. De a jelenlegi helyzettel még nem szembesültem. Úgy kell embereknek elmagyarázni, hogy lélegeztetőgépre tesszük őket és lehet, hogy abba belehalnak, hogy néhány órával azelőtt még a viziten simán beszélgettünk

- mondta Zacher.

Mielőtt valaki lélegeztetőgépre kerül, elaltatjuk. Én ilyenkor meg szoktam kérni, hogy számoljon. A beteg elkezdett számolni, „egy, kettő” és a három helyett egy kérdést tett fel: „ugye nem fogok meghalni?” Mellbe csapott ez a mondat, pedig én már öregfiú vagyok. Erre azt válaszolni, hogy nem, etikátlan lett volna, ezért azt mondtam, „biztos lehet benne, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy meggyógyuljon”. Végül nagy mázlim volt, mert ő azon kevés beteg közé tartozik, akit le tudtunk venni a lélegeztetőgépről

- nyilatkozta a lapnak a toxikológus.

Forrás: 168.hu

Címlapkép: MTI Fotó: Mohai Balázs

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Talán nem most kellett volna szétverni az egészségügyet az új munkaszerződéssel. Ehhez totálisan aljas gazembernek kellett lenni ennek a tróger, ganaj, maffiaállamnak. Rohadjanak meg!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
solidedge
A hétfőtől életbe lépett intézkedésekkel a rengeteg kivétel miatt csak laposítani akarják a járványgörbét. A megbetegedettek száma hosszabb távon nem lesz kevesebb, csak a kórházak zsúfoltsága csökken.
verőce21
Megdöbbentő nyilatkozat...
És lehet, hogy az idős, fertőzött betegek egy része, még tovább is akart tanulni...!
tudode
Ejnye, beje a felcsúti nemzetvezető nem hallgatott a szakemberekre:
.
--- Heti Napló Sváby Andrással 2. rész - 2021.03.07.
Magyarország riportmagazinja!
A műsor témái:
- Hogyan működik az oltási terv? Van aki érti?
.
.15,39-től
.
www.atv.hu/videok/video-20210308-heti-naplo-svaby-andrassal-1-resz-2021-03-07
------------------------------------------
.
Itt az idő a vétkes mulasztásért elnézést kérni, azért mert a politika nem hallgatott a szakemberekre, akikre szájkosarat tettek!
.
Amiatt is, mert az átszervezett ÁNTSZ helyett nem gondoskodott a politika szakértő menedmentről!
---------------------------
.
Hogy kerül a szakbarbár a VAKCINAINFÜJÁVAL
.
www.google.com/search?q=Orb%C3%A1n+vakcinainfo&oq=Orb%C3%A1n+vakcinainfo&aqs=chrome..69i57j33i160.9123j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
----------------------------------------
.
Nincs egyébről szó, mint felnőttnek nézni a lakosságot!
Eladott Ország
Talán nem most kellett volna szétverni az egészségügyet az új munkaszerződéssel. Ehhez totálisan aljas gazembernek kellett lenni ennek a tróger, ganaj, maffiaállamnak. Rohadjanak meg!
gina
Olyan az eü, mint a kormány és elmebeteg vezetője--
fergeteg
Igen kedves liberálbolsavisták ? A koporsó útja egy irányba vezet,nincs jobb és bal.
Mást sem tudtok csak védekezést irányító kormányunkat, ápolóinakat,orvosainkat kritizálni.
Az,hogy akik nem írták alá a szerződésüket,kihullot a férgesse az egészségügyből.Kihullottak a selejtek.
A szomszédos országokban bezzeg már beteg sincs ugye bolsikáim?
csipetke
Miután most műtétek nincsenek,a fiamat átirányították a kovidos intenzívre,ahol a gépen lévő betegeket forgatják hatóránként. Mindennap beszélünk telefonon,de a gyerekkora óta most sírta el magát először. 21 éves fiatal lány,30-40 közötti fiatalok a lélegeztető-gépen,és amikor viszik el az egyre fiatalabb halottakat,ezt végignézni.Azt mondja,akik a gépen vannak,a nagyrészük meghal.Nem tehetek róla,az jutott eszembe,hogy a törpehörcsögöt be kéne tenni csak 2-3 napra egy ilyen osztályra,vajon akkor is áterőszakolta volna a rohadt zsarolós szerződését a járvány közepén?Aljas,szemét,csirkefogó banda. Ja,és a szakdolgozók fizetése még mindig a béka segge alatt van.De fontosabbak a rohadalmas stadionok,és hogy a lőrinc közpénzből újíttathassa fel a szállodáit
Lepényleső
...csak pár nap kérdése,hiszen mi mindenkinél jobbak vagyunk a teljesítésbe?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.