Bár már az indulás előtt két órával a reptéren voltak, mégis lemaradt a gépről több tucat budapesti utas – írja az Airportal.

Furcsa indokkal hagyta Londonban magyar utasok tucatjait a Wizz Air
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A portál úgy tudja, az utasok egyszerűen nem kerültek sorra a check-in, illetve poggyászfeladó pultoknál. 

A Wizz Air belső vizsgálatra hivatkozva azt közölte, a földi kiszolgáló cég felelős a történtekért. A légitársaság ugyanakkor teljes felelősséget vállal a történtekért, de megjegyzik, nagy terhet rónak rájuk a folyamatosan változó járványügyi korlátozások és annak az ellenőrzése, hogy az utasok ezeknek megfelelnek-e.

Az érintett utasok, amennyiben igénylik, térítésmentesen átfoglalhatják a jegyüket egy másik járatra, vagy visszatérítik számukra a jegyár 100 százalékát. Ezen felül 250 eurós kompenzációban is részesülnek.

Forrás: Airportal

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Mit kerestek ott ebben a járványos helyzetben? Megérdemlik.
A legjobb az lenne, ha ott is maradnának, legalább az angol változatot kevesebb veszélyforrás hozhatja be.
Clavigo
Valamit nagxon elbaszhatott ez a qrvajó Cég,,ha már az első blikkre beígértek minden szart a lemaradottaknak..+ kompenzáció...
balos
A wizzair visz majorja egy piros betli!Kontrázva!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.