Jogerős, hogy telefonos bűnügyi felügyelet alatt marad a Viking Idun kapitánya – erősítette meg a Magyar Nemzet értesülését a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-nek.

Telefonos bűnügyi felügyelet alatt marad a Viking Idun kapitánya
Fotó: MTI/Soós Lajos

Bagoly Bettina elmondta: a most helybenhagyott elsőfokú döntés szerint a kényszerintézkedést április 30-áig rendelték el.

Az MTI január végén írt arról, hogy fellebbezett a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Viking Idun ukrán kapitányának bűnügyi felügyeletét elrendelő végzés ellen. A vádhatóság azt kifogásolta, hogy a bíróság nem írt elő személyes, csak telefonos jelentkezési kötelezettséget a gyanúsítottnak.

A Hableány sétahajónak 2019. május 29-én nekiütközött Budapesten, a Margit híd közelében a Viking Sigyn szállodahajó. Az ezután elsüllyedő sétahajón 35-en voltak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27

áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast a mai napig keresnek a hatóságok.

A Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó, a Viking Idun ukrán kapitányát a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki harmincöt rendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-nek januárban megerősítette, hogy a kapitány Ukrajnában tartózkodik. Hozzátette: a bűnügyi felügyelet intézménye lehetővé tette a gyanúsítottnak, hogy külföldre utazzon, csak azt a kötelezettséget írta elő neki, hogy a megjelölt időpontokban jelenjen meg a rendőrségen.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész ugyancsak januárban közleményben tájékoztatott arról, hogy indítványozták: a bíróság a 2021. január 30-áig meghosszabbított bűnügyi felügyeletet újabb négy hónappal, változatlan feltételekkel hosszabbítsa meg, utasítsa el a védőnek a megszüntetésre irányuló indítványát. A bíróság a kényszerintézkedést meg is hosszabbította, de nem személyes, hanem telefonos jelentkezési kötelezettséget írt elő a gyanúsítottnak.

E végzés ellen az ügyészség azért fellebbezett, mert megítélése szerint a telefonos jelentkezés a mai technika mellett már semmiféle fizikai korlátozásnak nem minősül, így a törvény által deklarált célnak nem felel meg.

Az ügyészségi fellebbezésre akkor a Fővárosi Törvényszék is reagált, és a járványhelyzettel indokolta a Budai Központi Kerületi Bíróság döntését. Közleményükben akkor azt írták: a járványügyi helyzet miatt fennálló korlátozásokra – határzár, karanténkötelezettség – figyelemmel a bíróság megváltoztatta a bűnügyi felügyeletnek a gyanúsítottnak korábban előírt magatartási szabályait. Jelen helyzetben a személyes jelenlét további előírása – amit a gyanúsított tőle kívül álló okok miatt egyébként már tíz hónapja nem tud teljesíteni – a kényszerintézkedés teljes kiüresedéséhez vezetne – érveltek akkor.

A Magyar Nemzet hétfőn azt írta: a Fővárosi Törvényszék a döntés indoklásáról addig nem ad tájékoztatást, amíg az érintettek – így az Ukrajnában tartózkodó hajóskapitány – meg nem kapják a határozatot.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Soós Lajos

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Valaki nagyon fényezi a valagát vele. Elég lenne bornyú kötél is, ha a vezetőlánc elfogyott.
jesz
a legújabb ebben a szánalmas nyomozásban az, hogy kiderítették...a Hableány személyzete három főre van előírva, de csak ketten szolgáltak a balesetkor...tehát ha hárman szolgálnak a hajón, akkor nem fordulhatott volna elő ez a baleset.

jó mi?

mertakkor most a Hableány személyzete a hibás. a lényeg, hogy ne kelljen fizetni...senkinek..
...bár szerintem titokban fizettek a koreaiaknak..azért van ekkora csend...
Sámannus
@jesz: Ez nem baleset volt, hanem gyilkosság. A reptéren, még előtte katasztrófa turizmust reklámoztak... Ígen szándékosan vezették a gyilkolásra kialakított hajót az előtte haladóba. Szerintem... Kizárt, hogy az oroszok nem ezt akarták.
Egyébként a védekezés hiányos, mert a ha a kapitány nem figyeli az utat, ki nem figyelt még azon a hajón? Miért nem figyelt a ruszki előre? Ez a minimum feltétele az indulásnak. Épenséggel a hajóhíd leeresztése tette szükségessé a nagyobb figyelmet. Nincs ésszerű indoka a védelemnek..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.