Egy olyan DNS-t is találtak a helyszínen, amit eddig nem sikerült beazonosítani. Az ügy egyetlen vádlottjának korábbi védőügyvéde szerint a hatóságok birtokában van egy olyan videófelvétel, amin akár szerepelhet is a rejtélyes idegen.

A Bors cikke szerint egy rejtélyes látogatója is lehetett a korábban a Való Világban szereplő Novozánszki Fanninak azon a napon 2017-ben, amikor a volt villalakó eltűnt, és akit azóta sem találnak a rendőrök. 

Bors: Rejtélyes látogatója is lehetett VV Fanninak az eltűnése előtt

A rendőrség 2017-es körözési fotója Novozánszki Fanniról, amit a lány eltűnése után adtak ki

Fotó, címlapkép: police.hu/Budapesti Rendőr-főkapitányság

A lapnak a jelenlegi vádlott B. László védőügyvédje, dr. Bálint Roland a következőt mondta:

Nagyon is fontos lenne beazonosítani az ismeretlen férfi DNS-t, ugyanis mindössze kettő darab koszos pohár volt az egyébként teljesen rendezett konyhában, így nagy valószínűséggel nem egyhetes, hanem aznapi mosatlanról van szó. A műanyagpoháron Fanni első kuncsaftjának a DNS-ét találták meg, de hogy a másik pohárból ki ivott, nem tudni. Nem állítok semmit, de a DNS gazdája akár tudhatja is, mi történt, mire a vádlott odaért a magatehetetlen Fanniért, akit ezután átadott két férfinak.

A védőügyvéd emiatt azt fontolgatja, hogy indítványozza a DNS beazonosítását. Viszont a lap szerint annyi eddig már kiderült, hogy a kérdéses DNS nem tartozik semelyik az ügyben szereplő emberhez.

A vádlott korábbi védője, dr. Brodmann Péter szerint azonban a válasz lehet, hogy ott van azon a felvételen, melyen korábbi védence is látható. 

A rendőrség birtokában van egy négynapos kamerafelvétel, amiből eddig a védelem is csak annyit látott, amennyit a sajtó: hogy a vádlott cipeli a lányt a karján. De úgy vélem, mindenki rajta van a videókon, aki Fanni lakásában megfordulhatott azokban a napokban, s az ominózus délutánon. Azok között kell lennie az ismeretlen DNS-nek is

- nyilatkozta a lapnak az ügyvéd.

A Bors cikke emlékeztetetett, Novozánszki Fanni 2017. november 20-án tűnt el rejtélyesen budapesti lakásából, a rendőrség pedig decemberben 99 százalékos bizonyossággal jelentette ki, hogy a lányt meggyilkolták. Az eltűnés után pár nappal őrizetbe vették B. Lászlót, aki azóta is az ügy egyetlen vádlottja, jelenleg házi őrizetben van. 

B. László a Blikk vonatkozó cikke szerint csak a lány elrablását ismerte be, a megölését nem. 

"Az ügyben szerepel még VV Fanni egy korábbi barátnője is, akiről a vádlott azt mondta, az ő utasítására adta át Novozánszky Fanni ájult testét ismeretleneknek. Ezt a nőt, B. Erikát soha nem gyanúsította semmivel a rendőrség, de" a lap információi szerint egy nemrégiben elvégzett poligráfos vizsgálatból arra lehet köveetkeztetni, hogy valami köze mégis van az ügyhöz.

Forrás: Bors, Blikk

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
figyelemelterelő gumicsont...meddig kell ezt még rágni? majd ha megvan a tettes, akkor kellene lelkendezni..de csak akkor ha az igazi tettes van meg, nem ám egy lefizetett bevállalós...
sokanvagyunk
Gondolom, az áfás számlák átvizsgálása után hamar kiderül DNS-vizsgálat nélkül is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.