Az infektológus főorvos úgy látja, most vagyunk a koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában. A vírus mutálódása miatt egyre többen kerülnek kórházba, és most már a családok egészén is átfut a koronavírus.

A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, és rendkívül súlyos a helyzet – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szlávik János szerint rendkívül súlyos a helyzet, gyakorlatilag tele van náluk minden koronás beteg számára fenntartott ágy

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa a Lakatos Tiborral, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőjével rendkívüli sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetirodában Budapesten 2020. március 4-én. Ezen a napon jelentették be az ország első két koronavírus-fertőzöttjét – két iráni diákot.

Fotó, címlapkép: MTI/Kovács Attila

Szlávik János elmondta, a Dél-pesti Centrumkórházban gyakorlatilag minden, a koronavírusos betegek számára fenntartott ágy tele van, és nagyon sokan vannak az intenzív osztályon is. "Hallom, hogy az egész országban sajnos egyre több beteg kerül kórházba, egyre több beteg kerül intenzív osztályra és sajnos lélegeztetésre" – fűzte hozzá.

Kitért arra is, eddig ritkának számított, hogy a betegség egy egész családon "átvonuljon" egyszerre, ma viszont már gyakori, mert az új mutáns vírusvariánsok nagyon könnyen terjednek emberről emberre.

Szlávik János hozzátette, ez okozza az esetek számának felfutását és azt is, hogy egyre fiatalabbak a kórházba kerülő betegek. A szakember szerint 10-15 százalékkal súlyosabb tüneteket okoz a brit mutáns, ami most Magyarországán pusztít.

Hangsúlyozta, hogy most nagyon komolyan kell venni a védelmi intézkedéseket, és a védőoltást – ami úgy tűnik, hogy hatékony a mutáns ellen is – minél több embernek be kell adni.

Szlávik János mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon a kormányzati honlapon, hogy megkaphassa az oltást. Hozzátette, hogy már több mint egymillió embert beoltottak, de ahhoz, hogy a járvány "csituljon", legalább 2-2,5 millió embert kell beoltani.

Arra a hírre, hogy már a háziorvosok is felírhatják a favipiravirt, Szlávik János úgy reagált: a Japánban kifejlesztett gyógyszer előnye, hogy nagyon kevés mellékhatása van, és hatékony lehet a koronavírus ellen, ugyanakkor terhes nőknek vagy olyanoknak, akik tervezik a szülést, nem lehet adni.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@kereső: Nem jó a víruskezelés, ezt már írtam eddig is. Hamarabb kellett volna zárni, oltópontokat kialakítani, átadni a háziorvosoknak, stb.
tothjani
Én heti átlagban csak kb:30 emberrel találkozom de 1 fertőzöttet sem ismerek, vagy csak nem tudjuk magunkról hogy éppen bennünk van a vírus.
Lepényleső
Ezt a hírt talán annak a tudtára kellene hozni valamilyen bátor módon aki kikényszerítette az egyszemélyes
országirányítást,- saját magának,- s presszió által félreállított minden szakembert ki még maradt e hazának?
division
@tothjani: Nem mindenkinek van tünete, de attól fertőzhetnek, és később még komoly szövődmény is kialakulhat, akár hirtelen ott találhatja magát az ember az intenzíven.
Rockxy
szlávikjóskának pénzt tettek a zsebébe valakik
verőce21
Szomorú, ha tele van minden erre fenntartott hely...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.