Az IDEA Intézet vizsgálta az előválasztás során induló miniszterelnök-jelöltek támogatottságát hangsúlyozottan a részvételüket biztosan ígérő ellenzéki szavazók körében.

Az előválasztáson elsődlegesen a pártok és jelöltek iránt leginkább elkötelezett szavazók vesznek részt, minden további választói szegmens bevonása számos feltétel függvénye.

Mindez nem azt jelenti, hogy az előválasztást az nyeri, akinek a legnagyobb mozgósítható szavazói tömbje van, de azt igen, hogy a jelenlegi erőviszonyokról sokkal inkább számot ad az, hogy azok körében kinek van a legnagyobb támogatottsága, akik biztosra ígérik részvételüket az előválasztáson.

Az intézet hozzátette:

a közölt arányok a 2021. február végi álláspontot tükröznek, bőven az előválasztási kampány hivatalos kezdete előtt vagyunk.

Dobrev Klára éppenhogy népszerűbb, mint Jakab Péter

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Jakab Péter, Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András már jelezte indulását, de az IDEA Intézet kutatásában feltételezte, hogy mind Dobrev Klára, mind Karácsony Gergely részt fog venni a megmérettetésen.

Ez alapján tették fel kérdésüket, amely így közelebb áll az első forduló valós választási szituációjához: „Ha egy miniszterelnöki-jelöltre vonatkozó előválasztás során Karácsony Gergely, Dobrev Klára, Jakab Péter, Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András közül lehet választani, Ön kit támogatna?”.

Azon ellenzéki szavazók körében, akik 2021. február végén úgy nyilatkoztak, hogy biztosan részt kívánnak venni az előválasztáson,

Dobrev Klára támogatottsága 28 százalék, Jakab Péteré 27 százalék, Karácsony Gergelyé pedig 22 százalék.

Tőlük elmaradva Márki-Zay Péterre 9, Fekete-Győr Andrásra 7 százalék szavazna. Jelenleg ez egy „hideg kampányidőszakban” mért adat, leginkább a kezdeti elköteleződésről, mintsem a tényleges esélyekről mond érdemibb információt – hangsúlyozza az intézet.

Forrás: atv.hu

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Virág Árpád
@1984: ...Kefél az Ernő! (Ellentétben veled!)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Az Idea Intézet kutatása ugyanúgy manipulatív, mint a többieké!.
Aki fizeti a kutatást, arrafelé hajlik az eredmény.
verőce21
No, akkor lenyugodhat az összes ATV néző.
szaboria1
@verőce21: Szoktad a facebook bejegyzések is elolvasni, mert meglepő mennyire megváltozott mára az emberek véleménye.
Aki Én
Na, akkor a csicska-média átáll Dobrevre.
ómió
Látszik, hogy a bolsevik meg a bolsevista nyilas egy tőről fakad!
Virág Árpád
Ennyi a felhozatal?! Mert , ha igen, akkor ezeknél már a Mi Hazánk Mozgalom is jobb!
Szevasztok
Klárika nagyon szimpatikus, szereti a szegényeket az elesetteket és mindent megtesz,hogy minél több legyen belőlük, szerencsére a férje segit neki.
jesz
Isten irgalmazz a magyarnak...már nem bír el még egy ilyen bagázst.
Pipás
@ómió: Az egyik tő anyád, a másik tő pedig az apád!
ómió
@Pipás: Parancsba kaptátok a bolsi tetvességetek másrahazudását, efftársi fajgörény, vagy ezt még a foximaxiról hoztad magaddal?
1984
@Virág Árpád: Én veled ellentétben még nem voltam csinovnyik. Milyen érzés? Mesélj róla egy picit - hogy mindenki meglássa!
"Mesél az erdő..."
1984
Ja, korszakok óta élek, de még nem voltam csinovnyik.
1984
Már minden voltam, de akasztott ember és csinovnyik, még nem.
Pipás
@ómió: Ja, parancsba kaptuk. Ha a hülyeség fájna, már belehaltál volna. Egy értelmes hozzászólást nem olvastam tőled. Beteg ember vagy.
ómió
@Pipás: Mi van, bolsi fajgörény!? Már a saját parancsvégrehatásod is csípi a csipádat? Ha meg beteg embert látnál, kukkants a tükörbe! Meglátod!
ómió
@Virág Árpád: Tiltakozik a csinovnyik, hogy csinovnyik lenne? Ez az összes olyan!
Pipás
@ómió: Beteg ember vagy. Szűklátókörű és korlátolt. Az is szégyen, hogy ezt a szép nyelvet ilyen undorító mondatok megfogalmazására használod.
1984
@ómió: Szettnél beszélgetni a hasonszőrűekkel, de le sem szarnak?
Így jártál!

Milyen érzés együtt külön?
1984
@ómió: Amíg kitalálod a választ, hallgassunk zenét: www.youtube.com/watch?v=ruBEraXm_GA

Ma ezzel büntetek!
Béla333
Mi van ha fordítva van? Hogy Jakab Péter népszerűbb Dobrev Kláránál?!
Ki lehetne ezt mondani a DK-s fanatikusok haragját magukra húzva? Nem lehet!
A közvélemény kutatók mindig is csak hazudtak, manipuláltak.
Következmények nélkül!
1984
Bevallom, zsidó vagyok.
Most sokan csalódtak bennem?
Sajnálom!

De van jó hír is - nem külsőleg, hanem belsőleg!
Nekem nem a farkam (test) van körülmetélve, hanem a szívem (lélek) - nagy különbség!
1984
Hogy mégis egy állat vagyok?
Ha benned lett volna valamikor is Légió (15 perc hírnévig), beleőrültél volna !!!
Szerintem én jól tartom magam - ahhoz képest.
1984
Azért vannak jogaim ezen a világon (és a túlvilágon is), mert túléltem Légiót !!!
1984
A zsidó nők nincsenek körülmetélve - a fizikai korlátok szabnak határt...
Akkor, ez hogy is van zsidóul?

(ne érts félre, én nem bántani akarom a zsidókat, hanem szeretném, ha ők is megértenék magukat - a legnagyobb problémám velük kapcsolatban, hogy megölették Jézust, amiért a mai napig nem kértek bocsánatot az egész világtól!)
ómió
@1984: Milyen érzés? Nézz körül az elmeosztályon, ahol vagy és nyilatkozz! Akkor majd megtudod!
ómió
@Pipás: Még mindig nem kukkantottál a tükörbe, idiótája!? Pedig ott megláthatnád a beteg embert! Sőt! Még a szűk látókörű korlátoltat is, aki nehezen tolerálja a valóságot!
kereső
@sgl: Elegem van már a "ki , ha én nem macsós férfiakból", mint politikusokból is! Láttuk mire képesek a 30 év alatt! Hova vezetett:- a rendszerváltás elfuserálása,majd elárulása. Elegem van abból, hogy másodrendű állampolgárrá degradáltak férfiak , és fenntartanák ezt az állapotot ( határon túliak támogatása, szavazati joga), elegem van abból, hogy még a magukat hű de demokratikusnak gondoló férfiak meg akarják mondani ki legyen nekem szimpatikus, és ki ne. Elegem van!!!
Pipás
@ómió: Ismered azt a viccet, mikor egy őrült megy az autópályán szembe a forgalommal? :D Ha nem lennél ennyire gyagya, akkor magadra ismernél. :D
1984
@1984: tegnap, 16:49

Életem legjobb írása - büszke is vagyok magamra!
ómió
@Pipás: Amiről makogsz, efftársi fajkretén, az a "bolsi forgalom"! Vagy az elmeosztályról ezt se látod!?
Virág Árpád
@1984: ...Kefél az Ernő! (Ellentétben veled!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.