A csütörtöki Kormányinfón beszélt erről a miniszter. 

Gulyás Gergely elmondta, hogy Magyarország kötött szerződéseket kínai és orosz vakcinákra, a szerződéseket 24 órán belül nyilvánosságra fogják hozni. Ezek közérdekű adatok, talán a közbizalmat is erősíti, ha megismerhetőek a szerződések. 

A politikus elmondta, hogy Magyarországon 1,1 millió fölött van a beoltottak száma, és 300 ezer fölött van azok száma, akik már a második oltást is megkapták, ezért az átoltottság terén második helyen vagyunk az Európai Unióban.

Gulyás elmondta azt is, hogy

az orosz vakcina darabja 17 euró, azaz egy ember beoltása 34 euróba kerül, míg a kínai vakcina esetében a két dózis ára 63 euró.

A miniszter kitért arra is, hogy néhány órával ezelőtt 450 ezer vakcina érkezett Kínából, ezzel összességében már egymillió vakcinát kaptunk onnan. Gulyás szerint az idősek beoltása már húsvétig megtörténhet.

Forrás: Telex

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
Eddig tartitt, hogy kihagyják a kenőcs átutalásának a számlaszámát!
Én az ellenzék helyében csak megkérdezném azokat az országokat, ahová szállítanak a kínai vakcinából, hogy ők mennyiért is veszik?!
Persze nyilván az ellenzék politikusai nem érnek ilyen csip-csup ügyekkel foglalkozni.
Pálinkás Pál
AstraZeneca: under $4 per dose.
Moderna: $10 to $50 per dose.
Pfizer: $20 per dose
és nagy tételben sokkal olcsóbb...Kína a Pfizert milliós tételbe kp 5 dollárért vette...
látszik, megint nagy boltot csináltak a " fürkészek
kissé felnőttem
2090 ben ??? érdekes sumák észér népség vagytok. kit szolgáltok? orbánt vagy a Magyar embereket el kéne már dönteni
kissé felnőttem
2090 ben ??? érdekes sumák észér népség vagytok. kit szolgáltok? orbánt vagy a Magyar embereket el kéne már dönteni
Eladott Ország

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.