Ha az ellenzék összefog, tényleg nyerhet 2022-ben. A pártok elutasítottságát magasan vezeti a Fidesz. A nyomkövető viselésére kötelezett magyar milliárdos tőbb tízmillióért megrendelt egy kutatást az ellenzék esélyeiről.

Szokatlan helyről kapott segítséget az ellenzék: ezt küldte el nekik a házi őrizetben lévő magyar milliárdos

MTI Fotó: Bodnár Boglárka

A házi őrizetben lévő Bige László rendelte meg azt a több 10 millió forintba kerülő közvélemény-kutatást, amely részletesen foglalkozik a jelenlegi politikai, gazdasági és társadalmi helyzettel.

A Telex által is megismert kutatást az ellenzéki kampányfelelősöknek a héten már bemutatták.

Bige László a Telexnek azt mondta, nem akar beszállni a politikába, nem egyeztetett erről a pártokkal, de úgyis „mindenki rám fogja fogni”. Arra volt kíváncsi, mit gondolnak valójában az emberek, és hogy le tudja-e az ellenzék győzni a Fideszt.

Bige László érdeklődése a politikai kutatások iránt azért meglepő, mert nemrég amiatt került a hírekbe, hogy gazdasági bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették – jegyzi meg a portál.

A december közepi előállításához feltehetően egy régi időkbe visszanyúló vesztegetési ügy vezetett, de Bige tagadta a bűncselekmények elkövetését, szerinte az eljárás célja csupán a félelemkeltés.

Bigét az ügyben nem tartóztatták le, házi őrizetet rendeltek el, ami azt jelenti, hogy a tartózkodási helyét jelenleg csak engedéllyel hagyhatja el és nyomkövetőt köteles viselni.

Az ötezer fős mintán elvégzett kutatást a Závecz Research végezte, és több elemző, például a republikonos Horn Gábor segítette az adatok értelmezését.

Néhány fontosabb megállapítás a felmérés eredményei közül:

* A Fidesz, illetve az együttműködő hat párt összeadott támogatottsága közötti különbség 2 százalékpont a Fidesz javára a teljes népességen belül (35% és 33%), és a Fidesz egy ponttal vezet a pártválasztók körében (49% és 48%).

* Más viszont a helyzet, ha a közös listára kérdez rá a kutatás: így a teljes népességben belül 40-37-re az ellenzéki közös lista vezet a Fidesz-KDNP listával szemben, és 3 pontos az előny a pártválasztók között (51-48).

* A pártok elutasítottságát viszont magasan vezeti a Fidesz: 32% nem szavazna rá. A második legelutasítottabb párt a DK 13 százalékkal.

* A kormánnyal általánosságban 10 százalékponttal többen elégedetlenek (44%), mint elégedettek (32%). Két területen viszont többségben vannak az elégedettek: a családpolitika és a víruskezelés.

A kutatás eredményeit és részleteit információnk szerint csütörtökön az ellenzéki kampányért felelős politikusoknak is bemutatták. Ezt nem Bige szervezte, de így is nyilvánvalóan felmerül, hogy a milliárdos lényegében az ellenzék számára finanszírozott egy kutatást. Bige a Telex kérdésére azt mondta:

„semmilyen párttal nem egyeztettem a kutatásról, nincs ebben pártpolitika, bár mindenki rám fogja fogni”.

Bige szerint a kutatást mindenki számára nyilvánosságra hozza, nemcsak az ellenzék számára hozzáférhető, így majd mindenki tanulmányozhatja, hogy gondolkodnak a magyarok az aktuális viszonyokról.

Forrás: Telex

Címlapkép: MTI Fotó: Bodnár Boglárka

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Több tízmillióért olyan kutatási eredményt írnak neki (is), amilyen eredményt akar látni...
Peller Anikó
@verőce21: (is). Ezzel mindent elmondtál a fidesz folyattyuk politikájáról.
verőce21
@Peller Anikó: Ha valakinek kétsége lett volna még bármilyen statisztikáról, vagy kutatásról... :)
(ld. Churchill)
TollerBela
Meg kell köszönni az ilyent ! És a tanulmányt meg nagyon figyelmesen el kell olvasni ! Gyerünk ellenzék, nagyon sok dolgotok van, magatokon kell kezdeni, de nagyon kevés idő van már arra, hogy a jellemükben sebezhetőket visszavonjátok és tiszta embereket toljatok ki az első sorokba. Másképpen nem megy ...Bige példája is mutatja !
Csizmás Kond
...a bűnözői volt már úgy látszik kötelező a baloldalnál...
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: na ne röhögtess..bűnözői múlt...majd amikor polpot ,meg azok a,akiket most véd , mind a sitten ülnek,akkor visszatérhetünk erre a kérdésre!!!
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: Pali te ismét álmodozol...ma ebben a kurvavegyes demokráciában csak az a bűnöző akit le is fogtak, el is ítéltek...a többi talpig becsületes ember.
Szevasztok
Ez nagyon jó, melletünk az eu és az usa is, ki lehet ellenünk,fantasztikus, 3/3-al nyerünk. Hajajajaj.
RedEye
@Csizmás Kond:Nem nyeltél te túl sok alapvető élelmiszert csík kólával?
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: ezért mondtam...először polpotot kell hűsre tenni...mindenkinek vagyonelkobzás...ennyike...nevezhetsz akár komcsinak is,nem érdekel...fidesz ellen minden eszköz megengedett...
balos
@Pálinkás Pál: Sajnos a drága répa sem elég fegyver ezek ellen!Arról nem beszélve,hogy a rendvédelem is a kezük-ügyében nyomoz!
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: ...Pali...bárkit hűvösre lehet tenni csak olyan okot kell találni ami a törvény előtt is megállja a helyét...mert az amit te előadsz csak egy irigy vágyálom, hogy mindenkit bezárass aki neked nem tetszik.
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: hát..ha nekem bármi befolyásom lenne a dolgokra,nem bezáratnám őket...
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: ...gondoltál bele valaha, hogy ahogy te utálsz másokat úgy lehet olyan is aki téged utál ugyanúgy ,...és ha annak lesz hatalma mi lesz ?
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: tudod kemény emberek között van egy mondás..."kegyelmet nem kérünk, de nem is adunk.."
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: Pali, a harag, a bosszú, az irigység és hasonló indulatok a legrosszabb tanácsadók.
Csizmás Kond
@Horizont: ...a korral sokminden együtt jár...:))))
Csizmás Kond
@Horizont: ...nekem az alélás nem jelentkezett...:)
csak úgy....
a nem fideszes milliárdosok bokáján ,mióta divat magyarországon a "nyomkövetö" ?
@Csizmás Kond: ha holnap, anyádról vagy gyöngybéli mátkádról, kitalál valamit a fidesz..,te akkor is ennyire aktív leszel!?
csak úgy....
@Horizont: van otthon elegendö cicka kajád,hogy a kóbor hódolódnak is jusson!? :)
csak úgy....
@Horizont: akkor ki kell ejteni a 6. ról,arra ügyelve ne a talpára pottyanjon,persze cirminkben egy fejre esés sem okozna maradandóbbat mint ami már(eredetileg) van neki!
terlasz
@Csizmás Kond: "a harag, a bosszú, az irigység és hasonló indulatok a legrosszabb tanácsadók"

Valamit félreértettél Cirmike: Irigyli a fene a mocskos tolvajokat, az ország szétzilálót.
Itt csak természetes önvédelemről van szó.
ómió
Hát, ha a "Fidesz elutasítottságát" jól megfizette, jött is az "eredmény"! Már csak a "népet" kéne megvennie az efftársnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.