A volt EU-biztos őszintén bízik abban, hogy nem végleges a szakítás. Szerinte csak fél lábbal vannak kinn a Néppártból – írja a 168 óra.

Számomra ez egy jelentős folyamat, mert nagyon befolyásolja a politikai énképemet az, ami éppen zajlik európai szinten a Fidesz körül. Annak idején teljes mellszélességgel üdvözöltem, amikor belépett az Európai Néppártba a Fidesz. De még mindig úgy fogalmazok, hogy csak fél lábbal van kinn a Fidesz a Néppártból, ugyanis egyelőre csak a frakcióból lépünk ki

– mondta az egykori külügyminiszter.

Szembe megy a Fidesszel Navracsics Tibor? Van remény, hogy a Fidesz visszatérjen a Néppárt frakciójába
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Egyfajta reménysugárnak tartja azt, hogy a KDNP-s Hölvényi György bent maradt a Néppárt EP-frakciójában, mert most ő a kapcsolat a két párt között, s talán Hölvényi György biztosíthatja a visszautat.

Bár jelenleg a pálya széléről nézem az eseményeket, nagyon bízom benne, hogy a 2024-es Európai Parlamenti választásokig a Néppárt tagja marad a Fidesz. Ugyanakkor magam is érzem az elhidegülést a Néppárt és a Fidesz között. Szerintem becsületes volna az érintetteknek férfimódjára megbeszélniük a kialakult helyzetet. Mindenesetre jelenleg egyáltalán nem vagyok feljogosítva arra, hogy a partvonalról bekiabáljak. S attól tartok, nem is kíváncsiak a véleményemre

– fejtette ki Navracsics Tibor.

Forrás:168 óra
Címlapkép:MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Kar erolkodni Navracsics. Ez a fideSS nem az a Fidesz ami egykor belepett a Neppartba. Ez egy mocskos naci kepzodmeny, amit Europa kivet magabaol. Es ha jovore megjon a magyar emberek esze, akkor jovore Magyarorszag is kiveti magabol ezeket a megrogzott bunozoket. Ha neked meg van egy csopp eszed, akkor most hagyod ott oket.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gauntlet
Remélem nem veszik vissza őket ! nagy égés lenne !
justhpeter
Navracsics vagy kórosan naív, vagy ordas gazember. Hogy lehet ott becsületet emlegetni, ahol Orbán és a fideSS jelen van ?
Pont azért rakták ki őket a frakcióból mint macskát szarni, mert még a becsület szót sem ismerik. A fideSS-kdnp számára a becsület, a tisztesség a gyengeséget jelenti. A nemzet, a kereszténység szó csak a paravánt takarja, ahogy az első Orbán kormány idején a polgár szó. Ténylegesen egy kleptokrata-nemzeti-horogkeresztény csürhe a fideSS-kdnp.
kereső
"2010. április 29-én Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök az újonnan felállítandó Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetőjének, valamint miniszterelnök-helyettesnek jelölte.

2012. szeptemberében közfelháborodást váltott ki a gyilkos Ramil Safarov kiadatása Azerbajdzsánnak a Navracsics által vezetett magyar Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium által. "Hrayr Tovmasyan örmény igazságügyi miniszter levélben fordult a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetőjéhez, Navracsics Tiborhoz pénteken. Tovmasyan szerint a magyar kormánynak "tudnia kellett", hogy a hazájában hősként ünnepelt baltás gyilkosnak mi lesz a sorsa kiadatását követően. Az örmény igazságügyi minisztérium ezért megszakított minden kétoldalú kapcsolatot a KIM-mel."[6]"

Hátha van olyan aki már nem emlékszik erre a Navracsicsra-akinek elévülhetetlen érdemei vannak az Alkotmány megpuccsolásában, a jogállam lebontását eredményező "sarkalatos törvények" megalkotásában.
Jó fideSS-es mi?? A múltkor a hvg, most meg a 168 óra /mindkettő független???/ készit interjút ezzel a talpig becsületes, gerinces jogtudóssal.
Béla333
Jó zsaru-rossz zsaru történet?!
Csak játszanak velünk, de mindannyian tevékenyen hozzájárultak, hogy egy ilyen élhetetlen ország legyen Magyarországból!
A sok gerinctelen, mocskos kispajtás majd nem győzi hangoztatni, hogy ő nem... Ő csak parancsra tette...
De ez nem szokott beválni. Aki aljas dolgot csinál, az aljas. Ha parancsra, ha nem...
TollerBela
Navrát hallgatva, olvasva és nézve a normális embernek felfordul a gyomra. Kit akar ez a csigabiga átverni ? Saját magát nyilván nem is tudná ! Minket meg már régen nem tud ! Marad a fidesz birka népe, hadd lebegjenek a kétkedők, hadd bízzanak még két hétig a vezér földöntúli bölcsességében ...
colibri
Ha ez igaz, megette a fene az egészet! Kinek hiányzik egy előlről kezdődő cirkusz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.