A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség garázdaság vétségével és gyűlésen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja a kormánypárti provokátort,  Bede Zsoltot, írja a 444.

A provokátor 2019. április 10-én délután a Nyugati téren a DK aláírásgyűjtő aktivistáinak sátrába rúgta a nála lévő focilabdát, majd nagy erővel egy másik sátor előtt levő pultnak és a sátor oldalának rúgta a labdát.

Nehezen, de vádat emeltek Bede Zsolt ellen
Fotó: YouTube

Miután egy aktivista felszólította, hogy hagyja abba, Bede Zsolt hangosan és trágárul szitkozódva leköpte az aktivistát.

Azonban nem ennyire rövid a vádirat, amelyek része még egy másik balhé is, ami azon a tüntetésen történt, amit tavaly január 30-án a Fidesz szervezett Niedermüller Péter ellen a VII. kerületi Polgármesteri Hivatal.

Bede Zsolt itt hangosan és indulatosan inzultált egy újságírót, akinek egymás után kétszer levette a szemüvegét és meg is lökte a felsőtestén.

A vádirat szerint a vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása mindkét esetben alkalmas volt arra, hogy megbotránkozást és riadalmat keltsen.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki pénzbüntetést a 40 éves férfival szemben. 

Forrás: 444
Címlapkép: YouTube

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Ezt a kirívóan gusztustalan, tanulatlan, suttyó, buta Bedét egyszer az intenzívre veri valaki.
Már puszta megjelenésében ellenszenvet vált ki.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1984
Igen, a "karizma" másik jelentéstartalmára gondoltam valójában.
jesz
"Orbán és Bayer után a "legnagyobb magyart"...
ajaj...szelet vetettél...Bencsiket, Gajdicsot kihagytad...sőt..a legnagyobb magyar címért öldöklő harc folyik...és most tessék..

Mint Bástya elvtárs esetében, akit már meg sem akarnak?
Yeromos
Gondolom a pénzbüntetés mértéke nem a nagy a bajuszos volt komcsi kövér házmester úr által az ellenzékiekre kimért szokássos adag lesz, utoljára 8 milla.
1984
Ezt a fejtörőt azok tudják megoldani, akiknek 140 feletti az IQ-juk

www.femcafe.hu/cikkek/lifestyle/fejtoro-logikai-feladvany-iq

Bede Zsolt biztos, hogy nem tudja megoldani ezt a fejtörő, mert nincs karizma
Aki Én
Ezt a kirívóan gusztustalan, tanulatlan, suttyó, buta Bedét egyszer az intenzívre veri valaki.
Már puszta megjelenésében ellenszenvet vált ki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.