Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön tette közzé Facebook-oldalán a kínai és orosz vakcinabeszerzésről szóló szerződéseket – írja a 24.hu.

Ezek az emberek érdekeltek az 55 milliárdos kínai vakcinabizniszben
Kép:Propeller

Az orosz vakcinákért 19,9 dollár, míg a Sinopharmért 30 euró + 5 százalék áfát fizet az állam. Utóbbiért a beszerzést lebonyolító Danubia Pharma Kft.-nek utalnak majd 57 milliárd forintot

A Danubia Pharma Kft. egy 2009-ben alapított, gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó cég, amelyet 2020. november 27-én került új tulajdonoshoz, a Syntonite Med Zrt.-hez. Erről a cégről csak annyit lehet a cégpapírok révén tudni, hogy vezérigazgatója ugyanaz a Tuza Máté, aki a Danubia Pharmát is vezeti.A Syntonite Med egy egészen friss alapítású cég: 2020. november 24-én hozták létre, a cégbíróság pedig három nappal később már be is jegyezte. Pont ugyanazon a napon, amikor a Zrt. megszerezte a Danubia Pharma 100 százalékos tulajdonrészét.

A Syntonite Med-et két magánszemély alapította, a budapesti Gergely Csaba Mátyás, valamint egy dunakeszi lakos, Kovács József. 2021. február 5-én, tehát pont egy héttel a kínai vakcinaszerződés aláírása után Kovács József kiszállt a cégből, tulajdonrészét pedig Tuza Máténak adta át.

Így jelenleg Gergely Csaba Mátyás és Tuza Máté fele-fele részben birtokolják a Danubia Pharma mögött álló Syntonite Med Zrt.-t.

Bár a kínai vakcinaszerződésben érintett cég vezetői és tulajdonosi háttere alapján nem rajzolódik ki semmiféle figyelemfelkeltő kötődés a Nemzeti Együttműködés Rendszerén belül, és politikusokhoz fűződő szálak sem látszódnak kirajzolódni, az alapításban és tulajdonosváltásokban résztvevő személyek kapcsolati hálója már sokkal árulkodóbb.

A Syntonite Med Zrt. cégbejegyzésével kapcsolatos eljárásokban Kovalenko Marianna, egyéni ügyvédet bízta meg az egyik alapító, Kovács József. Ám nem ő volt az egyedüli, aki az alapítással járó feladatokat intézte.

Az ő neve onnan ismerős, hogy ő volt az egyik alapítója az SRF Silk Road Zrt.-nek, amelynek vezérigazgatója Szeverényi Márk gyógyszerkereskedő lett, aki ezzel egy időben vált a Fourcardinal Tanácsadó Kft. résztulajdonosává. Ez azon cégek egyike volt, mellyel a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerződést kötött a lélegeztetőgépek beszerzésére. A 444 cikke szerint az 1000 darabos beszerzésre szóló kontraktus értéke 17 milliárd forint volt, vagyis gépenként 17 millió forint.

Szeverényi Márk testvére Szeverényi Ivonn Ildikó, akit Áder János a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztésére rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezett ki még 2020. júliusában. A valaszonline-t a tárca sajtóosztálya arról tájékoztatta korábban, hogy a nagykövet Budapestről végzett feladata „az innovatív termékeket és szolgáltatásokat exportálni kívánó magyar vállalkozások külföldi piacra jutásának segítése”.

Még érdekesebb a történet, ugyanis Szeverényi Ivonn Ildikó diplomata férje nem más, mint Szabó László volt külügyminiszter-helyettes és amerikai nagykövet, jelenleg a kormánypárti sajtótermékek kiadó Mediaworks elnök-vezérigazgatója. A lap arra is felhívta a figyelmet, miszerint talán csak véletlen egybeesésről van szó, de Szabó 2020 áprilisában, a lélegeztető-beszerzések kellős közepén hagyta hátra a washingtoni missziót, kilépve a külügy kötelékéből. Az indok: „elfogadott egy felkérést a gazdasági szférából”. Sógora, Szeverényi Márk pedig pont ezzel egyidőben kötötte meg a 17 milliárdos lélegeztetőgép-szerződést a külüggyel.

Forrás:24.hu
Címlapkép:Propeller

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Dobbenetes lopás a legnagyobb jarvany kozepen, mikozben naponta szazaval halnak meg honfitarsaink. orban ezzel olyan bunt kovetett el, amivel eletfogytot is kaphat.
A hab a tortan az lesz, amikor kiderul hogy a kinai vakcina hatastalan. Egyre tobb helyrol kapok visszajelzest, hogy a 2. oltas utan 20 nappal is megfertozodott valaki. Ez konkretan Szerbiaban tortent.
De az is gyanus, hogy a kinaiak alig oltatjak magukat a sajat vakcinajukkal, es a vezetioknek is a Pfiertol rendeltek 100 millio adagot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@Yoda69: Nalunk nem szaroztak a kormanyban: el lett dontve, hogy a Pfizernek a legjobbak a mutatoi - jelen pillanatban, amig uj vakcina nem keszul - vagyunk 5 millioan, berendeltunk a Pfizerbol 10 millio adagot a dupla oltashoz, be lettunk 4 fontossagi csoportba sorolva, es MINDENKI INGYEN be lesz oltva, 2-szer, ahogy elo van irva. Az egyetlen tenyezo csak az ido, hogy mikor - eloszor az 2 legveszelyeztetettebb kerul oltasra (a muszajbol sok emberrel erintkezo alkalmazottak, orvosok, rendorok, katonak, repteri alkalmazottak idosotthonok dolgozoi, masodik korben a veszelyeztetett korban levo idosek - kulonosen az idosotthonokban elok es 65 ev felettiek, vagy ennel fiatalabbak, de sulyos betegseggel elok, harmadik csoportban a 65 evnel idosebb, egeszsegesebb korosztaly kapja (ebbe tartozom en is) , a negyedikbe meg a 18-45 ev kozottiek , ha akarjak az oltast. NEM KOTELEZO SENKINEK SEM, de aki az orszagba lep, es meg akarja kapni az oltast, csak jelentkeznie kell - nem kell sem allampolgarnak lennie, sem allando letelepedessel rendelkeznie, - szoval csak demokratikiusan, jol megszervezve mukodik a dolog.
Viszont nalunk 1 dolcsit sem lopnak el a kozos vagyonbol, es nincsenek nem atlathato beszerzesek.
kissé felnőttem
szegény csóró orbán haveroknak jutott támogatás ...??? ja na bakker 1 dolcsit itt sem lopnak el mert 50 millóért is annyit adnak mint egyért 8 hónap 15 hónap tán??? én még nem kaptam se dollárt se 15 hónapot majd eztán ni
istván irén
@kereső: Bár meg cáfolható lennél, de mindenben igazad van sajnos
mzper x
Ezek a hazaszeretet példaképei?
A legnagyobb magyarok?
A kereszténység példaképei?
Ki az aki még beveszi ezt a népbutító szövegeket?

A Fidesznek és Orbánnak csak üzlet Magyarország.

Ezt a mondatot jegyezd meg jól, mert pár év múlva te is rá fogsz jönni erre, amikor a leleplezés nyomán rád szakad az ég!
Béla333
"Ezek az emberek érdekeltek az 55 milliárdos kínai vakcinabizniszben"

Újra előkerült a Kaya Ibrahim? Vagy Josip Tot? Nem csodálkoznék...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.