Aki a jelenlegi járványhelyzet alatt gyűlésen vesz részt, nemcsak jogszabályt sért, de komoly veszélynek teszi ki magát és hozzátartozóit.

A március 15-ei jogellenes gyűlés szervezője félrevezető állításokat tartalmazó videót tett közzé.

FONTOS! Erre figyelmeztet mindenkit a rendőrség:
Kép:Pixabay

Itt a hivatalos álláspont:

A Budapesten március 15-ére meghirdetett jogellenes gyűlés szervezője videót tett közzé, melyben félrevezető állításokat fogalmaz meg. Szerinte bizonyos feltételek mellett nem jogsértő a részvétel. Az igazság ezzel szemben az, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet értelmében rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos. Akkor is, ha a résztvevők maszkot viselnek, és egymástól távolságot tartanak.

Szükség esetén a Budapesti Rendőr-főkapitányság a hatályos jogszabályok által biztosított keretek között fog szankciókat alkalmazni.

A jogellenes gyűlésen résztvevők százötvenezer forintig, ismételt elkövetés esetén kétszázezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatók, ha pedig szabálysértési eljárás indul, a pénzbírság akár ötszázezer forint is lehet.

Forrás:Police.hu
Címlapkép:Pixabay

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@Clavigo: Lehet, hogy a hívei is, azért vásárolták fel a wc papírt már az első nap? :-))))
Istenakinincsen
Mindenki hozzon/vigyen magával egy rendőrt:)
szép új világ
@RonaGyuri: Csak egy konkrét példa: A rendőrség elutasította a feljelentést Orbán Viktor ellen, mert nem temetésen, hanem templomi búcsúztatáson vett részt 250 ember társaságában Kriza András temetésén.

Jó tanács: Ha buliba mégy vigyél magaddal egy papot és nevezed az egészet Isten tiszteletnek.
magyar1
Akkor is, ha a résztvevők maszkot viselnek, és egymástól távolságot tartanak. -kivéve a multikat, ott ha szétnéznek zárt térben többszáz ember akik a ki tudja mikor tisztított légkondival melegednek. De persze enni kell mert ha kaja nincs forradalom van.
Gazella
Akármi is van... maszk nullát ér. Tudhatnátok, hogy a vírus a levegőben és minden fogható tárgyakon van...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.