A magyar minisztelnök levélben köszöntötte az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc ünnepnapján a magyarságot.

A mostani, rendhagyó körülmények ellenére is "lélekben együtt emlékezve", levélben köszöntötte a világ magyarságát Orbán Viktor "a magyar szabadság születésének napján" – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő reggel az MTI-t.

Orbán: a '48-as honvédek mai örökösei a fertőzés veszélye ellenére is munkába járó és hivatásukban helyt álló emberek tíz- és százezrei

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én az operatív törzs ülésén. Jobbján Pintér Sándor belügyminiszter, balján Kásler Miklós emberi erőforrásminiszter látható maszkban.

Fotó, címlapkép: Facebook/Orbán Viktor

"Tisztelt Honfitársaim! Minden évben ezen a napon piros-fehér-zöld kokárdák nyílnak szerte mindenhol, ahol magyarok élnek. Hirdetik, hogy büszkén és emelt fővel emlékezünk hőseinkre, akik 1848 tavaszán meggyújtották a magyar szabadság lángját, amely azóta is beragyogja Európát, hiszen nemzedékről nemzedékre magyarok milliói táplálják a Kárpátokon innen és túl" – kezdte írását Orbán Viktor.

Úgy fogalmazott: "Mi, magyarok a ránk törő ellenséges hatalmak szorításában, csatamezőkön harcolva és hőseink vesztőhelyein emlékezve sajátítottuk el azt, amit a szabadságról tudunk. Megtanultuk, hogy a szabadság nem egy ideológia, hanem vérrel szerzett jogunk, hogy használjuk nyelvünket, ápoljuk kivételes örökségünket, és a saját észjárásunk szerint rendezzük be életünket."

A miniszterelnök szerint a 173 évvel ezelőtt történt események "ma azt üzenik nekünk, hogy közös sorsunk jobbra fordítása mindig azok kezében van, akik tudnak, akarnak és mernek is tenni a magyar nemzet felemeléséért. Ezzel a hittel és bátorsággal kell helytállnunk most is, amikor egy láthatatlan ellenség támadásának megújuló hullámaival harcolunk" – írta.

Orbán Viktor kiemelte: a '48-as honvédek mai örökösei orvosok, ápolók, tudósok, rendvédelmi dolgozók, a fertőzés veszélye ellenére is mindennap munkába járó és hivatásukban helyt álló emberek tíz- és százezrei. Harcosok, akik fáradhatatlanul küzdik végig ezt a hosszú hadjáratot, hogy visszakaphassuk az életünket, és a vírus elvonulta után a velünk élő többi néppel együtt építsük tovább minden magyar közös otthonát, a Kárpát-medencét.

"Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem Önöket a magyar szabadság születésének napján, remélve, hogy a mostani, rendhagyó körülmények ellenére is lélekben együtt emlékezhetünk. Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!" – zárta ünnepi levelét a miniszterelnök.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Vedd le azt a kokárdát! Méltatlan vagy a viselésére! Petőfi téged űzne most ki a Karmelitából , ha élne. Neked irná az "Akasszátok fel a királyokat"!
Mi ma nem trikolór kokárdát, hanem feketét hordunk a lelkünkben, a hazánkért, a több tizezer halottért-akiknek haláláért te vagy a felelős.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Mi történhetett az éj leple alatt?
.
Netán átadta a nemze tpecása a sarZSIJÁT!
.
Abból a bársonyfotelból nincss/nem lehene jogosúltsága a VILÁGY MAGYARSÁGÁT köszöntenie, mivel a hataloméhségével érte el azt, hogy még mindig koptathatja a bársonyfotelt, amúgy közjogilag érvénytelenűl, lelketlen párttitkárként!
.
Na ennek a nemzeti ünnepnek is annyi!
tudode
Ja még annyit!
.
Emlékezzünk!
.
Mivé lett az 1989 március 15-i szónokló miatt az ország:
.
---- Orbán Viktor március 15-i beszéde (1989) - Ma is így gondolkozik?
www.youtube.com/watch?v=HHxK2i6Ci7M
----------------------------------
.
Széttrollkodta a III. Magyar Köztársaságot, alfelet csinálva az etetőjéből!
balos
Amikor a TALPRA MAGYART ÍTÁK,nem ilyen gecikre gondoltak,mint a karmelitászi álnok és "diffuzorjai"!
human
A "Mi magyarok" alatt ilyenkor kit ért Orbán? Petőfi Sándor például bele tartozik? Már csak azért kérdem, mert egy március 15-i ünnepségen kicenzúrázták a sajtószabadságról szóló részt a művéből.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.