A mentősként is dolgozó sürgősségi szakorvos, a nemzet toxikológusa úgy látja, a helyzet olyan most, mintha naponta kellene egy tömegbaleset sérültjeit ellátniuk. 

A Metropolnak adott interjút Zacher Gábor (a teljes interjú a keddi lapszámban jelenik meg, és kerül fel a honlapra), aki szerint egyre nagyobb a teher a kórházakon a koronavírus-járvány miatt, vannak olyan intézmények, ahol már az utolsó ágyakat sikerül "elcsípniük".

Zacher Gábor napra pontosan megmondta, mikor tetőzhet a járvány harmadik hulláma

Fotó, címlapkép: YouTube/TV2

Zacher szerint az orvosok és az ápolók mindent megtesznek, de a korlátozások feloldásához elkerülhetetlen és elengedhetetlen a fegyelmezett magatartás. 

A mentősként is dolgozó sürgősségi szakorvos a lapnak elmondta, szerinte március 24-én, a névnapján tetőzhet a járvány harmadik hulláma – addig pedig fokozott óvatosságra intett mindenkit.

Nem arról van szó, hogy korábban ne találkoztunk volna légzési elégtelennel vagy súlyos sérülttel, de most olyan sok a beteg, mintha minden nap egy tömegbaleset történne. Máskor csak ritkán történik olyan eset, amelyben egyszerre száz ember sérül meg

- magyarázta a helyzetet.

Forrás: Metropol

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@szegfue: Draga Erzsikem! Ha hordjuk a maszkot, akkor a covidot se kaphatnank meg, mert ugyebar cseppfertozessel terjed a dolog! Nem hinnem, hogy a magyarok olyan ugyesek lennenek, hogy olyan maszkot tudnanak csinalni, hogy a covidot nem szuri ki, de a sima flut meg igen!
Te, aki Magad is gyartod masok megsegitesere a maszkokat, mar tudsz olyat csinalni, ami kiszuri a sima flut?
Akkor viszont mi a lofaxnak kell a "rendes" flu oltas minden evben??? Miert nem mondjak azt a nepnek, hogy oktober elsejetol marcius 31-ig fol a maszkot, es nincs tobbet flu???
Ez egy nonszensz - de inkabb azt mondanam, hogy a baromira hozza nem erto dilettans kormany propaganda-politikaja!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@szegfue: Szerintem is ez volt elete elso tablazata...:)
csak úgy....
@Shikari: és,hogy állsz a magad "szerény" jóslataiddal ? :)
Málna
@szegfue: Én kapásból megértettem, pedig sosem tanultam. Hát nem érdekes? Na jó, annyira nem, csak egy minimális logika kell hozzá.
szegfue
@Málna: Hogy fujna már el ez a nagy szél a "fényességes" agyaddal?! Rohadtul nem vagyok kiváncsi Rád, semmilyen formában!
szegfue
@csak úgy...: Pedig a doki u.azt "jósolta", mint O.V... nem is értem hogy mer kételkedni Shikari?:))
csak úgy....
@Málna: neked szobrot is fog állítani a fidesz,talapzatán kis shikarival és a cirmivel,mert megérdemled! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.