A háziorvosok úgy érzik, magukra hagyták őket az oltások szervezésénél.

"Aki nem olt hétvégén, az büntetésre is számíthat" – Egyre kevésbé bírják a háziorvosok az extrém terhelést

Fotó: pixabay.com

Hétvégén is dolgozniuk kell a háziorvosoknak, a központi oltási rendszer hiányosságai miatt azonban sokszor a páciensek is rajtuk töltik ki a dühüket. Már az önkormányzatok is segíteni próbálnak, a háziorvosok azonban egyre kevésbé bírják az extrém terhelést – írja a hvg.hu.

Magára hagyták a háziorvosokat az oltások szervezésénél, legalábbis így érzik azok, akikkel a hvg.hu beszélni tudott. A hvg.hu egyre több háziorvostól kapott olyan visszajelzést, hogy túl sok időt vesz igénybe az oltás megszervezése, ezért a betegekre is kevesebb energia jut. Pedig a koronavírus brit mutációjának intenzív terjedése miatt nemcsak a kórházakban, hanem a praxisokban is komoly a terhelés.

Az igazi problémát a portál forrásai szerint az érkező oltóanyagok elosztása jelenti, emiatt nemcsak a „hagyományos” betegekre jut kevesebb idejük, hanem a koronavírusos esetek kiszűrésére, ellátására is. Többen is beszámoltak arról, ami az operatív törzs napi számaiból is látszik, hogy egyre több a beteg, több praxisban pedig jelentősen megugrott a fiatal fertőzöttek száma.

A hvg.hu-nak egy háziorvos azt mondta, eleinte arról tájékoztatták őket, hogy a hétvégi oltásért plusz pénzt kapnak, valamint ügyelniük sem kell. Ez azonban mára odáig jutott, hogy a beígért prémiumról szó sincs, sőt:

aki nem olt hétvégén, az büntetésre is számíthat.

A hétvégi oltás mellé pedig volt, aki pluszmunkát is kapott:

Pénteken, ügyelet végén hívtak, hogy kedd reggel nyolcra szervezzek be 30 embert, akik tudnak menni oltópontra vakcináért. Nyilván az ember nem ezzel szeretné tölteni az egész hétvégéjét, de most nem volt más választásom

– mondta az egyik háziorvos a lapnak.

Mint arról a Propeller is beszámolt, a tapasztalt problémákért a betegek a háziorvosukat, teszik felelőssé, gyakran rajta kérik számon,

néha támadják, vagy fenyegetik az elmaradt, vagy még meg sem érkezett oltások miatt

– írta az orvosi kamara győri szervezetének elnöke még vasárnap.

Szombathelyen eközben a háziorvosok nyílt levélben kérték, hogy megnyithassanak a városi oltópontok.

Forrás: hvg.hu

Címlapkép: MTI/Vajda János

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
nem sajnálom őket...legjobb példa a sok aláíró Eü-s...elérhették volna a változást ha nemcsak 5000 bátor ember lett volna köztük...pont az ilyenek miatt enged meg magának mindent a dagadt törpe...
Qqberci
"Aki nem olt egyszerre, lóf-t kap a seggébe!"...
Nessy
Az operett törzs úgy nyilatkozott, hogy nem jogos a háziorvosok panasza, heti 10 adagot igazán nem lehet probléma beadni. Az valóban nem annyira. Legfeljebb az egyéb betegek anyáznak, az oltási napon.Az adminisztráció, a fekvőbeteg látogatás meg a többi azokon a napokon enyhén szólva macerás, de ezeket a problémákat egy katonatiszt valóban nem ismeri. De akkor mire való ez a fenyegetés? Olyan jó lenne, ha legalább egymással szóba állnának az ezzel a témával hivatalból foglalkozók! Ebből fenyegetésből a kedves beteg annyit jegyez meg, hogy a háziorvosok nem akarnak oltani.
tudode
Nem elég a járvány/
.
Lassan büntetőtábor lesz az egész ország, miközben a sunyi félművelt parasztok diktálnak a vírusnak, gyűn, gyüttment!
szaboria1
A nagy okosok megint okoskodnak nálunk a 3 háziorvos helyett volt idő amikor csak egy volt most is csak kettő van. Az oltáson kívül más betegeket is elkell látni. A rendelési idő 4 óra lenne de a mi orvosunk a házi betegekhez délután jár ki mivel plusz tanyák is tartoznak hozzá. Épp tegnap este őt óra után hívott minket, hogy pénteken betudna oltani minket AstraZeneca oltóanyaggal. Rákérdeztem két trombózis után vállaljam e abba maradtunk ezzel nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.