Forrnak az indulatok Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter és a tanárok között. Utóbbiak állítják, a minisztérium feje nyíltan hadat üzent a pedagógustársadalomnak.

A kiakadt pedagógusok hadüzenetnek tartják Kásler cinikus kijelentését: szerintük "ez vágóhíd"

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A tanárok érdekvédelmi szervezetei egybehangzóan vitatják a Kásler által elrendelt intézkedés észszerűségét, amelyet a parlamentben egy képviselői kérdésre adott válaszban taglalt a tárcavezető.

Azt mondta, a tanárok ugyanúgy megkapják az oltást, mint minden más magyar állampolgár, az életkoruknak és az egészségi állapotuknak megfelelően: röviden, majd ha sorra kerülnek.

– Nem kérünk többet, csak annyit, mint a hasonlóan veszélyeztetett foglalkozási ágak – bírák, rendvédelmisek – képviselői, akik már megkapták a vakcinát

– kommentálta felháborodottan a miniszteri kijelentést Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője, aki maga is pécsi tanár.

Ha lehetséges volt máshol megszervezni az oltást, elvárjuk, hogy a tanárok, akik még kitettebbek a koronafertőzésnek, ugyanolyan elbírálás alá essennek.

Egy kőbányai általános iskola tanára még keményebben fogalmazott:

– A miniszteri kijelentés a vágóhidat jelenti számunkra

– közölte felháborodottan Czédly Mariann, aki szerint erősödött a félelem a kollégái között.

Ráadásul azzal, hogy továbbra is felügyeletet kell biztosítaniuk a gyerekeknek a digitális oktatás mellett, a frontvonalban maradtak, minimális védelem nélkül.

Forrás: Blikk

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Amikor a pedagógusok, az egészségügyiek eljutnak odáig, hogy egy időben, egyszerre hajlandóak lépni, akkor egyenesbe kerül a sorsuk egy pillanat alatt - bármely kormány esetén !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Amikor a pedagógusok, az egészségügyiek eljutnak odáig, hogy egy időben, egyszerre hajlandóak lépni, akkor egyenesbe kerül a sorsuk egy pillanat alatt - bármely kormány esetén !
Nessy
@justhpeter: Sajnos ez teljesen elképzelhetetlen. A pedagógus társadalmat nem ismerem, az egészségügyet annál inkább. Az régen egy félfeudális szervezet volt. És az elmúlt évtizedekben még tovább romlott. Hajdanán az orvosok, szakdolgozók az "irodistákat" nem szerették együttesen. Mára "munkaköri csoportonként " esett szét az egészségügy.Mindegyik csoportnak külön érdekvédelme van, de nem hallottam, hogy közösen tennének valamit.
ómió
A rákérdezést, a miértet "megspóroltátok", efftársak!?
vitriol
A hatalom beárazta a pedagógus társadalmat, s arra jutottak, hogy egy focista értéke felülmúlja többszáz tanárét, tehát az oltási terv ennek megfelelően készült, s azon már az úristen sem változtathat, legfeljebb kásler, de ő meg nem akar!
karma1
Annakidejen, 2016-ban amikor Pukli vezette ELOSZOR a tanarokat az utcara, mert karacsony elott 3 honapig egy filler fizetest sem kaptak, akkor azert kisse beszart a kormany - persze nem elegge. Akkor meg az volt a koveteles, hogy a vizfejkent mukodo KLIKK-et szuntessek meg, mert az csak elvon az iskolaktol - egy csomag kretaert vegig kell jarni minden szinten az adminisztraciot, ami idoigenyes, es az se biztos, hogy a vegen lesz-e kreta? orban ekkor bosszubol 56 KLIKK-et alapitott meg - kb. mint a kisvasutat Lovasberenyig...
Akkor elszantak voltak a pedagogusok - de mit tesz Isten - valaki nagyhirtelen megalapitotta a Pedagogusok DEMOKRATIKUS szakszervezetet, akinek viszont az volt az elso dolga, hogy "leult a kerekasztalhoz targyalni" az orban kormannyal! Es ok azonnal el is fogadtak az 56 db klikket, azt az 1-2 teljesen latszat-konnyitest, amit kaptak, es a pedagogusok maris mehettek vissza meg szarabb korulmenyek koze tanitani. Nem sokkal ezutan boritott Sandor Maria - az egeszsegugyisek neveben, DE megemlitette es HIVTA a pedagogusokat is a csatlakozasra - eppen a sikertelen tunteteseik miatt. Mindenki kisunnyogott Maria mogul - O meg majdnem belehalt, tonkrement, kirugtak a munkajabol, bunteteskent meg kozmunkaban soprogethette a lombot.
Probalj meg valamit csinalni a kozossegert, magadert - ez lesz a jutalma!
Hat ezert nem akarnak a tanarak ujra konfrontalodni senkivel sem, foleg nem a pokhendi orbannal. Ez lett a vege. De meg most sem keso, csak valakinek koordinalni kene az egeszet. Ha a tanarok most otthon maradnanak, nem mennenek be tanitani - abbol oriasi fejfajasa lenne orbannak! Mit tenne? Az iskolakba az iskolarendorok melle iskolabakakat is kivezenyelne, mint frontvonalra, haborus teruletre? Nem kene ennek ellenere megprobalniuk kiallni a sajat igazukert, ELETUKERT?
karma1
@Szeparepa2: Olvasom Jakab Peter oldalan a bejegyzeseket, es egyszeruen el vagyok borzadva, hogy milyen sorsok vannak: eleteros, kozepkoru csaladok, abszolute jovedelem nelkul, mert ket kisiskolast +1 kozepiskolas gyereket kell eltartaniuk, a tavoktatasban segiteniuk azzal, hogy OTTHON MARADNAK, ha tetszik ha nem - igy a munkaltato, aki nem tud nekik homeofficet biztositani, siman ki is rughatja oket - megoldas nincs. Azonkivul, hogy az online oktatas SINCS megoldva, a tanarok se tudnak tul sokkal tobbet errol a dologrol - ha mar itt tartanak, miert nem mennek az utcara tanarok, szulok egyforman, a tanarok erdekeiert? Ez ugyanugy problemaja a szuloknek is, mert az o gyerekuk marad hulye, ha nem kapnak jo oktatast, es nekik kell otthonmaradni, es egy kozel sem 100 %-os oktatasi rendszerben tanittatni a gyerekeiket - akkor most mire varnak???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.