Egy másik betegre, ápolókra és a kórház biztonsági őreire is rátámadt az a 37 éves kínai férfi, aki szombaton megszurkálta a Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén betegtársát, aki szerdán életét vesztette.

Mindezt Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője mondta el a rendőrség honlapjára csütörtökön feltöltött videón.

Súlyos részleket tett közzé a BRFK a szombati Covid-osztályon történt késelésről (18+!)

Fotó: Police.hu

Korábban írtunk már a késelésről, de csütörtök délelőtt a Police.hu-n megjelent egy videó, amiben Gál Sándor részletesen elmondta, hogy mi történt a Honvédkórház intenzív osztályán.

Az alezredes elmondta: a járőröket szombat délután riasztották azzal, hogy a kórház Covid 2-es intenzív osztályán egy ott kezelt férfi minden előzmény nélkül megszurkálta betegtársát. Hozzátette: mire a rendőrök a helyszínre értek, a kórház biztonsági őrei lefegyverezték a támadót.

Gál Sándor elmondta: szombaton az egyik ápoló segélykiáltást hallott, majd a kórteremben azt látta, hogy a nő mellett áll egy férfi, aki a nyakát szorongatja és a mellkasát üti. A férfi az ápoló megjelenésére abbahagyta a támadást és a kórteremben a kötözésre használt ollókat felkapva támadóan indult felé. Az ápoló kihátrált a folyosóra, de közben odaért egy másik ápoló is, így már ketten próbálták megfékezni a támadót. Miközben hátráltak, a következő kórteremhez értek, ahova a férfi bement.

Ebben a kórteremben egy altatás és lélegeztetés alatt lévő 54 éves nő feküdt. A férfi kitépte a nő szájából a csöveket, és az ollóval mintegy harmincszor lesújtott az asszony fejére. A támadás után kiment a folyosóra, majd az előtérbe, ahol az egyik biztonsági őrt is megtámadta, aki kivédte a támadást, de a kezén így is megsérült. Az őrök azután földre vitték a támadót és átadták a rendőröknek.

Gál Sándor a sértettről elmondta: az 54 éves asszony március elején került az intenzív osztályra. A támadás után állapota életveszélyessé vált, oxigénhiányos állapotba került és csak hosszadalmasan tudták újraéleszteni. Állapota kritikussá vált, majd szerdán elhunyt – tette hozzá.

A támadót a pszichiátriára vitték, de olyan állapotban volt, hogy gyanúsítottként nem tudták kihallgatni. A bíróság azóta elrendelte a letartóztatását, és a fogvatartás helyéül a tököli büntetés-végrehajtási kórházát jelölte ki.

Az alezredes a támadóról azt mondta: 37 éves, kínai állampolgár, nem beszél magyarul, budapesti lakos, rendezett családi körülmények között él, büntetlen előéletű és szakácsként dolgozott.

"Sem a beszerzett információk, sem a kórházi leletek alapján nem bizonyított, hogy kábítószer-fogyasztó" – fogalmazott az alezredes, cáfolva az erről szóló sajtóinformációkat. Hozzátette: szakértők bevonásával vizsgálják, mi váltotta ki belőle a tettét.

Forrás: MTI, Police.hu

Címlapkép (illusztráció): Pixabay 

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Vajon mi èrtelme volt katonákkal telerakni a kórházakat,ha ilyesmi előfordulhat? Bezzeg Hadházynál egyből ott termett egy egèsz regiment,mikor ki akarta kèrni az adatokat! Ingyenèlő banda! Meg aki kitalálta őket az is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.