Ebben a történetben van minden: pénz milliószámra, egy vasalódeszkán gyűjtve, drogok, fegyverek is. És persze nők, tulajdonképpen velük kezdődött minden.

"Felfigyeltünk arra, hogy éppen a városi rendőrkapitányság épületének közelében egyre-másra bukkannak fel korábban soha nem látott, senki által nem ismert fiatal nők"

– kezdte a történetet Gömöri László őrnagy, a Miskolci Rendőrkapitányság felderítő alosztályának vezetője a Zsaru magazinban.

Profi kaszinót rendeztek be egy miskolci lakásban, de nők, drogok, fegyverek is voltak ugyanottFotó: Pixabay

"Közös vonásuk volt általában véve kicsit kihívó megjelenésük, továbbá az, hogy pár napos-hetes itt-tartózkodás után eltűntek, illetve átadták helyüket újabb ifjú lányoknak. Összefüggést kezdtünk keresni, és megállapítottuk, hogy rövid látogatásaik során olyan lakásokba kvártélyozzák be magukat, amelyeket ugyanaz a helybéli férfi bérel"

- folytatta az őrnagy. 

A zsaruk február 16-án este kopogtattak be az egyik „leányszállásra”.

Három nőt találtak ott, akik elmondták, hogy egy általuk Zsoltként ismert férfitól bérlik a lakást, mégpedig naponta 10 ezer forint ellenében fejenként, és ott előre egyeztetett összegekért szexuális tevékenységet folytatnak.

Miután a nyomozók megbizonyosodtak róla, hogy „Zsolt” nem más, mint T. Norbert László, a felkeresésére indultak.

A lakásban, elég nagy meglepetésünkre, profi kaszinót idéző körülmények között mintegy 25 fős társaság tartózkodott, akik közül többen éppen pókerpartival múlatták az időt. A játékasztalon több mint egymillió forintnyi tét volt zsetonokban, a teremben osztók és hoszteszek dolgoztak, utóbbiak ételeket és italokat kínáltak, míg a lakás egy pontján „önkiszolgáló” jelleggel lerakott, szabadon hozzáférhető kábítószer-féleségekre bukkantunk. Az ingatlanban lévő pénzszámoló gép jelezte, hogy nem filléres alapú partik helyszínére jutottunk, az egyik helyiségben, egy vasalódeszkára tett dobozban meg is találtuk a zsetonok ellenértékét, hét számjegyű összeg halmozódott fel benne.

A zsaruk a társaság minden tagját előállították a Miskolci Rend­őrkapitányságra. T. Norbert László vallomásában elismerte a terhére rótt cselekményeket, mentségéül azt állította: utánanézett a jogszabályoknak, és nem gondolta, hogy magatartása büntetendőnek minősül. Legtöbbjüket tanúként hallgatták ki, T. Norbert Lászlót prostitúció elősegítése bűntettének, tiltott szerencsejáték szervezése bűntettének és kábítószer birtoklása vétségének elkövetésével gyanúsítottuk meg, letartóztatását a bíróság elrendelte.

Forrás: Zsaru magazin, Police.hu
Címlapkép: Pixabay

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.