Orbán duzzogott egy keveset az Európai Néppártból való távozásuk után. Kijelentette: a járvány alatt is azon voltak, hogyan tegyenek keresztbe Magyarországnak.

Orbán Salvinivel és a lengyel miniszterelnökkel akarja újraszervezni az európai jobboldalt

Röszke, 2019. május 2. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Matteo Salvini olasz belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes határszemlén Röszkénél 2019. május 2-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A Fidesz nemrég bejelentette, hogy kilépett az Európai Néppártból (EPP). Orbán Viktor a Néppárt európai parlamenti frakciójában töltött időt úgy jellemezte: Szép volt, jó volt – elég volt.

Elmondta, hogy a Néppárt több esetben is hátat fordított Magyarországnak, főleg a migráció kérdésében, amelyben

„egyáltalán nem segítettek nekünk”.

A 2009/2010-es gazdasági válság idején is „csak fél szívvel segítettek a magyarokon”. Most, a járványhelyzet idején is azon volt az EPP, hogy

„hogyan tegyen keresztbe Magyarországnak".

Ilyen szövetségben nem érdemes részt venni, ezért is döntöttek a kilépés mellett

– mondta Orbán Viktor.

Felhívta a figyelmet, hogy kapcsolatban van Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, valamint Matteo Salvinivel, az olasz Liga elnöklével. Azt tervezik, hogy Magyarország, Lengyelország és Olaszország megpróbálja átszervezni a jobboldalt. Ez ügyben hamarosan találkozni is fognak az érintett felek.

Forrás: hirado.hu

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Giovanni Alba
"A 2009/2010-es gazdasági válság idején is „csak fél szívvel segítettek a magyarokon”. vicctor
"A 2008-ban kirobbant gazdasági világválság a nagy gazdasági világválság óta a legjelentősebbnek tartott gazdasági válság, mely az ezt megelőző globális pénzügyi válságból alakult ki. Wikipédia
Kezdő dátum: 2007. december
Befejezés dátuma: 2009. június" wiki
Most akkor hogyan is van ez?
mzper x
Nem eszik olyan forrón a kását. Lesznek ott problémák, ha egyáltalán létrejön ez a szövetség.
kereső
@lusta: Összeillenek, hiszen orbán "gazdaságpolitikája" olyan neoliberális , hogy ihaj!
justhpeter
Új ökörkör lesz, de jó ! Már alig várom !
solidedge
Bárhogy nevezi Orbán az új tömörülést, az bizony szélsőjobboldal lesz. Persze ő ezt soha ki nem fogja ejteni a száján. Talán az ezredik hazugságánál tart.)
kokopelli
@solidedge: "összenő,ami összetertozik", "minden zsák megtalálja a foltját" stb. stb!! (szép a magyar nyelv) (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.