Szlávik János a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az ATV Start című műsorában beszélt a jelenlegi helyzetről – írja az ATV.

Szlávik: Aki koronavírus-fertőzöttként kórházba kerül és egyszer meghal, az koronavírus-halottFotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az infektológus főorvos a számok további romlása esetén nem tartja kizártnak, hogy szigorítás lesz. Szerinte más országok statisztikáit nem lehet összehasonlítani a halálozások számával.

A brit mutáns okozza azt, hogy a betegség halálosabb, mint a korábbiak. Pontosan nem tudják, mennyivel, de akár 50 százalékkal több esetben okozhat halált, mint a korábbi vírusmutánsok. Ráadásul jobban terjed és fiatalabbakat fertőz meg a brit mutáns

- fejtette ki a műsorban.

Megpróbálnak annyi ágyat felszabadítani, amennyin biztonságosan el lehet látni a betegeket, ez vonatkozik az intenzív ágyakra is.

A Dél-pesti Centrumkórházban még nem kellett olyan problémával szembenézniük, hogy esetleg betegek között kelljen dönteniük. Hozzátette, hogy úgy tudja, Magyarországon összességében rendelkezésre áll annyi ágy, hogy ne kelljen ilyen döntéseket hozni

- nyilatkozta Szlávik.

Arról is beszélt, miért nem lehet összehasonlítani a halálozási számokat más országok statisztikájával.

nem lehet összehasonlítani egy olyan típusú halálozási rátát, mint amilyen Magyarországon van, ami azt jelenti, hogy bárki, aki koronavírus-fertőzöttként kórházba kerül és egyszer meghal, az koronavírus-halott. Mint mondta, ez érvényes akkor is, ha a beteg egy héten vagy ha három hónapon belül hal meg. Sok országban 28 napban határozzák meg a koronavírus-halálozás végső napját.

Ezután beszélt arról is, hogy sok esetben látja, hogy az első oltások után fertőződnek meg az emberek.

Fertőzhet az, aki már be van oltva, viszont nem olyan mértékben, mint, aki nincs beoltva

- mondta Szlávik. Az infektológus szerint az oltások komplex védelmet nyújtanak.

Forrás: ATV
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ESCOBAR
Bizony! S nincs az a biztosító, aki ezután halálesetre fizet! Sok embernek a temetés költsége nagy gond ám! Ezért gondol előre... De a cionista biztosítós csak széttárja a kezét... Hát megszűnt ezzel a biztosítás, kifizetés nélkül 25 év után!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gazella
''''Aki egyszer meghal'''' mondod te nyamvadék
Miér'''' többször hal meg ugyanaz a beteg?
balos
Akkor a megvédünk mindenkit az melyik részünkre értendő?csak nem a vagyonunkra fáj a fogatok?Már megint!
Rockxy
"...fiatalabbakat fertőz meg a brit mutáns"
gyerekeket akar oltatni ez a patkány.
Szalay Miklós
A járvány és a hazai politika utóbbi időszakának alapos elemzése:

www.egyvilag.hu/index.shtml#jarvanypolitika
karma1
B+ te seggnyalova vedlett "inas" - a lanyod hazajott mar a kormanygeppel Dubajbol, vagy meg mindig nyaral?
solidedge
Békeidőben is jelentős a kórházi fertőzések száma. Annyira sok, hogy úgy kellett kiperelni az adatokat a hatóságtól. Nem fordulhat elő, hogy amikor ekkora a túlterheltség, a kórházakban megnő a kórházi fertőzésben elhunytak száma? Lehet hogy Szlávik kijelentése után soha nem fogjuk megtudni, mert a kórházi fertőzésben elhunyt koronavírus halottnak lesz nyílvánítva.
karma1
@solidedge: Hat valoban konnyebb lesz kimagyarazni egy covidos idoszakban egy egyszeru korhazi fertozesben elhunyt halalat, mint bevallani azt, hogy az illeto a kritikan aluli higieniaban hunyt el.
ESCOBAR
Bizony! S nincs az a biztosító, aki ezután halálesetre fizet! Sok embernek a temetés költsége nagy gond ám! Ezért gondol előre... De a cionista biztosítós csak széttárja a kezét... Hát megszűnt ezzel a biztosítás, kifizetés nélkül 25 év után!
Gazella
@sgl: olaszoknál már van speciális kórházi vonat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.