A Life TV-nek adott interjújában meglepő őszinteséggel beszélt aggasztó mentális állapotáról Gáspár Győző, az ország Győzikéje – írja az Index.

Gáspár Győző vallott: öngyilkos gondolatok is kísértik a showmant

Kép: Gáspár Győző/ Facebook

A beszélgetés során bevalotta, hogy hosszú évek óta kínzó depressziótól szenved, és kétnaponta öngyilkos akar lenni, annyira eluralkodott rajta a pánikbetegség, emellett gyógyszerfüggőséggel is küzd. Azt is elárulta, hogy édesanyja halála óta van ez vele, mert az ő elvesztése után „felborult minden”. Beszélt arról is, hogy bár a Győzike Show miatt sok támadás érte, de szerinte megérte szerepelni a műsorban, mert „szórakoztatott”, és megismerte az egész ország – értesült az Index.

Szóba került a közösségi média aktivitása is, hiszen ezeken a felületeken is sok támadás éri őt, egyesek odáig merészkednek, hogy nyilvánosan a halálát kívánják. Győzike a megrendítő vallomást követően arra is kitért, hogy akkor lesz képes végleg búcsút venni édesanyjától, ha valamelyik lánya végre férjhez megy. Ez, mint mondta, egy régi cigány szokás, amihez ő minden körülmények között ragaszkodik.

Forrás: Index

Kép: Gáspár Győző/ Facebook

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

voltmárjobbis
Jesszum! Miért szólnak még a hírek erről a senki cigány emberről?
És nem vagyok rasszista, mielőtt letiltanának: Igenis elismerem őket, akik letettek vmit az asztalra:
Bari Károly, Lakatos Menyhért, Péli Tamás, Babos Gyula, Dankó Pista, Déki Lakatos, Járóka Sándor, stb, stb, nézd meg a wikin.
De ez a győzike? Egy dupla 0.
Tényleg evelinke, kicsi lánya a sok külföldi tanulmányait felhasználva hol dolgozik?
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Mi akadályoz meg benne, ha kötél kell, viszek. 20 kilométer nincs messze, akár gyalog is elviszem.
simmering73
Nem fenyegetőzni, megtenni. Légy férfi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.