Sokaknál kiverte a biztosítékot Orbán Viktor szokásos pénteki interjújában pénteken. Most a MOK reagált a hallottakra.

Az egyiknek inas, a másiknak kolléga – Reagált a MOK Orbán megjegyzésére

Kép: Pexels

„Most az a helyzet, hogy a rezidenseket, ők az inasok vagy (…) frissen végzett diplomások és készülnek a szakmájukra, őket már javarészt beoltottuk, és már vezényeltük is, a végzős medikus hallgatók pedig most jönnek sorra az oltásban, és utána, most már van jogszabályi alapja is, és úgy látom, hogy a szívükben-lelkünkben is készen állnak arra, hogy ha menni kell, akkor mennek.” – mondta a miniszterelnök pénteken.

Az ellenzék azonnal reagált az elhangzottakra, főként az „inas” szó használatát kifogásolták. Ma pedig a MOK oldalára is felkerült egy rövid szöveg, ami feltehetőleg szintén ezekre a gondolatokra reagál: 

„Köszönjük nektek, rezidensek, orvostanhallgatók, ápolók és szakorvosok! Nekünk kollégák vagytok.”

Forrás: Telex

Kép: Pexels

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Ennyire lenezi orban a zembereket. Neki a nep nem mas csak szavazotabor, akik a hatalomban tartjak. De ez jovore meg fog valtazni, es rafagyasztjuk azt a cinikus geci vigyort a pofajara.
justhpeter
Orbán Viktor csak egyetlen megszólítást ismer, ez pedig a "Helló Röfi !" Kéretin ezentúl őt is így szólítani.
Eladott Ország
Tudvalevő a "parasztnak" minimum két értelme van. Orbán esetében csak a pejoratív értelem jöhet szóba, vagyis a faragatlan tuskó, aki például zsebre tett kézzel kószál az Unió hivatalos épületeiben, termeiben, fickónak nevezi kollégáját a holland miniszterelnököt, pár éve a pozsonyi vár bejárata előtt azt kérdezte egy újságíróra mutatva: "ki ez a fasz ?" Már ennyi is elég, hogy kiérdemelje a "bunkó paraszt" jelzőt, természetesen ezek eltörpülnek a valós, magyarságot romlásba döntő disznóságai mellett. Úgyhogy földművesek, nem kell megsértődni, nem rólatok beszéltünk ! A parasztokat nem kell sértegetni. Egy beteg ember és akkor finoman fogalmaztam kezeltesse magát és ne az ország sorsát akarja irányítani a saját szája íze szerint.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/110332482_903338413479400_1701659143048562405_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=yao4nx7FbzQAX9z_3k1&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=33223d6663dc5f5f8682d533ac5959b4&oe=607AA9BC
tothjani
Na majd amikor Orbán, Mészárost egyszerűen csak a pénztárosnak nevezi. :(
Pokróc
Nem kell foglalkzni velük miket mondanak , Tegyétek a dolgotokat és majdnem minden rendben lesz . 22 májusától új élet lesz !
kakambuki
Csak xólok! Nem túl régen az orvos gyakornokokat még cselédkönyveseknek hívták, Magyarországon. A joggyakornokokat meg ügyvéd bojtároknak nevezik, ma is!
Aki Én
@kakambuki: Csak xólok! Nem túl régen orbánt még az apja verte.
A cselédkönyv meg már régi, ezt tudhatná a szolgák elnöke is.
kakambuki
Csak xólok. Leginkább a népi demokráciában hívták így az orvosrezidenseket és nemcsak a köznyelv hanem a szakmájuk is. Idősebb orvosok egymás között ma is használják társaságban. Amikor cselédkönyves voltam itt vagy ott... Le sem tudom tagadni mert hallottam többször is. Egyébként meg téged is vert az apád hogy ilyen elszánt vagy ha a Vityáról van szó? Rosenberg-Rákosi jobban tetszett talán? Feltéve persze ha éltél már akkor.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.