Az urológiai klinikán annyira kevés az ember az átvezénylések miatt, hogy mostantól már csak a nagyon sürgős, életmentő beavatkozásokra van ember.

A hvg.hu cikke szerint a Szegedi Tudományegyetem Urológiai Klinika azt közölte a Facebookon, hogy a daganatos és a sürgős betegek között is szelektálniuk kell. A poszt szerint szombaton tartottak válságértekezletet a klinikán, mivel a romló járványhelyzet miatt egyre több embert kell átvezényelniük a járványközpontba, miközben a szentesi kórházból is hozzájuk küldik a sürgős ellátást igénylő betegeket.

Szegeden már szelektálni kell az egyik klinikán a daganatos és a sürgős betegek között

Az SZTE ÁOK Urológiai Klinika 2019-ben a Google Street View felvételén

Fotó: Google Street View/2019 június

Bajory Zoltán igazgató szerint már elérték azt a szintet, hogy a következő héttől (azaz a mostanitól) a klinikán csupán annyi munkatárs marad, akikkel kizárólag a halaszthatatlan, szinte csak életmentő beavatkozásokat, kezeléseket tudják biztosítani.

Most már, a szabályok szerint jelen helyzetben még egyébként vállalható tumoros, vagy sürgős betegeink közt is szelektálnunk kell aszerint, hogy kinek mennyire súlyos, sürgős az ellátása, illetve további halasztás nem fenyegeti-e súlyosan vagy közvetlenül az életét

- olvasható a bejegyzésben.

Az RTL Klub Híradója is foglalkozott a témával, ők idézték fel, hogy csütörtökön nekik még úgy nyilatkozott az egyetem kancellárja, Fendler Judit, hogy a sürgősségi ellátás biztosított. Azóta azonban több lett a kórházban ápolt koronavírusos beteg az egész országban. Az RTL Klub ismételten kereste ezek miatt a Szegedi Tudományegyetemet, de erre a megkeresésre már nem kaptak reagálást tőlük. 

A Magyar Orvosi Kamara etikai kollégiumának elnöke közel két hete beszélt arról, hogy kimerülőben van a magyar egészségügyi kapacitás, de ezt csütörtökön a Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter álhírnek nevezte.

Forrás: hvg.hu, RTL Klub Híradó

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@Shikari: Hát igen,,,,Te is csak azért úsztad meg a Taigetos-t,,mert ha lebasztak volna onnan , a szelektálás nev3ben,,,még mindig szaros lenne a környék tőled..,Idióta román fostalicska.
csipetke
@Shikari: 12:09 Gondolod,hogy a vírus válogat?Az intenzíveken,és a lélegeztetőgépeken fideszesek is vannak.Ők is jól meg lesznek szelektálva...
Nessy
@Shikari: Jó lenne már külön választani a járványt és az idióta politikai szövegelést. Egyre gyakrabban kell szelektálni, csak arról nem illik beszélni. Úgy mellékesen a vírus párt és vallás semleges! El lehet mesélni, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, kormányunk fenemód meg van elégedve magával, meg a járvány égisze alatt hozott rendeleteivel, csak a valóság teljesen más.
Nessy
@Shikari: Azt hiszem, mint volt egészségügyi, de azzal ma is kapcsolatban álló, kicsit másképp látom a dolgokat, úgy hogy ennek a polémiának nem sok értelme van!
Nessy
@Shikari: Különben arról volt szó, hogy szelektálni kell az ellátásokat. Amit talán te sem tagadsz, kevés a humán erőforrás az egészségügyben, és kissé elaludt a kormány a védekezés megkezdését tekintve.
A segítség felajánlását párt szimpátia alapján utasítja el az idióta politika. A kormányinfót én el szoktam olvasni! Valóban van ágy, lélegeztetőgép, de technikai háttér és szakemberek nélkül nem műxik!
csak úgy....
@Shikari: "Magyarország nem áll rosszabbul a védekezésben Európánál sőt, előkelő helyen van."
az alig 10 milliós magyarországon +252 halott
a több mint 80 milliós németországban + 253 halott
tibi,te szoktál néha gondolkodni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.