A Závecz Research márciusi felméréséből derült ki az állás, Dobrev Klára a második helyen áll, bár ő egyelőre még nem jelentette be, hogy indulna a miniszterelnöki posztért.

A Telex cikke szerint bár még mindig szinte semmit nem tudni az őszre tervezett ellenzéki előválasztás pontos szabályairól, és még nem teljes az ellenzéki jelöltek névsora sem, egy ideje már megindult a kampány az ellenzéki térfélen. Ugyanakkor még azt sem tudni, hogy ki lesz a hat párt (DK, Jobbik, Momentum, MSZP, LMP, Párbeszéd) közös miniszterelnök-jelöltje, aki egyben a közös lista vezetője is lesz.

Jakab Péter a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt

Fotó: Facebook/Jakab Péter

A cikk szerint eddig, főleg a tavalyi kutatások fényében Karácsony Gergely budapesti főpolgármester látszott a legnépszerűbbnek, ehhez képest meglepetés, hogy mostanra a Jobbik elnöke, Jakab Péter jócskán megelőzi őt a Závecz Research felmérése alapján. (A közvélemény-kutató cég pártpreferencia.mérései már nyilvánosak voltak, ám a miniszterelnük-jelölti mérés eredményeiről csak most jutott adatokhoz a Telex.)

Hivatalosan egyelőre Jakab Péter, Fekete-Győr András (Momentum), és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester jelentették be a miniszterelnök-jelölti ambíciókat, de háttérinformációk alapján Karácsony Gergelyt és Dobrev Klárát is az esélyes indulók között tartják számon.

A delmérést március 1. és 11. között vették fel 1000 fő személyes megkeresésével, reprezentatív módon. A hat ellenzéki párt szavazói között – akik tervezik az előválasztáson való részvételt – jelenleg az alábbi a sorrend arra a kérdésre, hogy kit látnának szívesen miniszterelnök-jelöltként.

- Jakab Péter (Jobbik) 30%

- Dobrev Klára (DK) 28%

- Karácsony Gergely (Párbeszéd) és Fekete-Győr András (Momentum) 16-16%

- Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) 5%

- A többi nem tudta vagy nem válaszolt.

Ha a most még bizonytalanokat is beleszámolják az összes szavazóba, akkor az alábbi sorrend alakul ki:

- Jakab Péter (Jobbik) 19%

- Karácsony Gergely (Párbeszéd) és Dobrev Klára (DK) 15-15%

- Fekete-Győr András (Momentum) 9%

- Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) 4%

- A többi nem tudta vagy nem válaszolt.

A cikk szerint a pártok népszerűsége és a miniszterelnök-jelöltek kedveltsége között nem állnak egyenes arányban, ugyanis a DK a leginkább népszerű az ellenzéki körökben a cikk szerint, de például Karácsony Gergely népszerűsége jóval túlmutat pártja a Párbeszéd népszerűségén. A Telex cikke szerint Jakab Péternek egyértelműen bejött a korán indított miniszterelnök-jelölti kampánya, és a választók jól reagálnak a parizeres és a fideszes luxust ostorozó megmozdulásaira is. A lap szerint a másik nagy előretörő Fekete-Győr András lett ,aki pár hete rúgta be a kampánymotort jó hangosan, ez pedig arra már elég volt, hogy beérje KArácsony Gergely népszerűségét.

Ugyanakkor Karácsonynak a bizonytalanok körében nagy tartaléka van – állítja a Telex –, itt pár százalékkal van elmaradva Jakab Pétertől. 

Dobrev Klára és a DK szavazói a legeltökéltebbek, bár Jakab Péter szavazói is hasonlóak, a Telex szerint ezt mutatja, hogy a két jelölt magasan kiemelkedik a mezőnyből. És bár Fekete-Győr is jön felfelé a dobogó irányába, a cikk szerint a bizonytalanok körében még messze el van maradva a jelölttársaktól. Márki-Zay Péter pedig nagyon halvány, nála a párttámogatás eléggé szükséges lesz.

A Telex felhívta a figyelmet, hogy mivel még messze van az előválasztás ideje (amit a járvány is befolyásolhat), addig pedig még lehetnek újabb jelöltek, vagy a mostaniak követnek el ballépéseket, ami erodálhatja a népszerűségüket.

Forrás: Telex

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Málna
Ez a kis mitugrász? Gyenge a felhozatal, az lehet a baj. Aki a legjobban feltűnősködik, arra szavaznak.
Pálinkás Pál
@Málna: " Ez a kis mitugrász "...megfingatja a mangalicát...bár az a csúti patkány senkivel nem mer kiállni vitára!
Málna
@Pálinkás Pál: Azt majd meglátjuk. Egyelőre az ellenzéki szavazást nyerje meg. Örülnék, ha így lenne, Orbánnak ő nem ellenfél. Nem tud Fidesz-hívőket átcsábítani. Ahhoz nagyon kevés...
Pálinkás Pál
@Málna: a fidesz hívő..az a kevés...ha buktok, többet hatalom közelébe nem kerültök ...mert a határon túliak, meg a büntetett előéletűek nem szavazhatnak majd...ezzel kiesnek a krumplis cigók, mit csináltok majd?
tudode
El kellne jutnia oda a választásra jogosúltaknak, hogy ne a pofakarate hassa meg őket, hanem a tudás, az élettapasztalat, a jellem, azaz olyan tulajdonságok, amelyek elvárhatóak egy közjogi méltóságtól!
.
Akkor, amikor egy közcélú járművezetőnek "alkalmassági" vizsgát kell tennie, hogy alkalmas-e 30-40 utazó testi épségéért, közjogi méltóságoknál nem elvárás az alkalmasság, bárki fia, borja alkalmassági vizsgálat nélkül lehet egy ország élet-halál ura!
.
Ami Jakab Péter pártelnököt illeti legalább volt polgármester, de az akit még nemzetbiztonsági szempontból sem vetettek vizsgálat alár, azt még fatornyos falúja sem tartrotta méltónak polgármesternek,, aminek meg is van az ára disznóól igazgatás szintjén!
Nessy
@sgl: Orbán egyszerűen oldja meg az "ellenfél" kérdést! A kezébe lévén pénz, paripa fegyver, tele lesz az ország at őt dicsőítő óriás plakátokkal, mindenkit megrágalmaznak akit csak lehet, hiszen mire kiderül, hogy alaptalan volt, addigra megnyeri némi törvényesített csalással a választást! Sőt már olyan jól átalakította a választási törvényt a járvány égisze alatt, hogy övé az ország, a hatalom és kétes dicsőség.
Aki Én
@Málna: orbánnak senki nem ellenfél. Gondolom ezért fél bárkivel vitára szállni hosszú évek óta. Ahogy egyébként minden demokratikus jogállamban, kivétel nélkül.
Nyilván te is tudod. hogy mi ennek az oka.
Jakab egyébként olyan jól, keményen és túlzások nélkül osztja orbánt, hogy az köpni-nyelni sem tud, csak hazudozni, terelni, másról beszélni. Gondolom ennek jelentését is érted.
Málna
@Pálinkás Pál: Egyrészt nem bukunk. Másrészt ne higgy el mindent, amivel most hitegetnek titeket azzal kapcsolatban, hogy ki szavazhat majd és ki nem. Egyébként ha rajtam múlna, Pisa teszt eredményéhez kötném a szavazati jogot, tehát erősen megcsappanna a szavazók száma.
Ezt a választást csak Orbán tudja elbukni. Ha mégis ez történne, akkor sincs semmi, az én életemet nem befolyásolja, hogy ki van hatalmon.
Málna
@Aki Én: Orbán nem szorul rá, hogy bárkivel is vitázzon, amíg nyerésre áll.
Hát, kinek mi jön be. Nekem ez a pattogó, visszataszító stílus, amit Jakab képvisel - nem igazán. De azt elhiszem, hogy neked igen, hiszen nagyon hasonlóak vagytok. Csakhogy szükségetek van Fidesz szavazókra, azokat pedig nem ilyen stílussal lehet elcsábítani.
Béla333
Jakab, Márky-Zay, Fekete-Győr a leginkább elfogadható jelöltek.
Aki Én
@Málna: Minden demokratikus jogállamban van élő vita, sajtótájékoztató (valódi)...
És erre nem a ge-cinek van vagy nincs szüksége, hanem a társadalomnak.
De gyáva és becstelen.
Málna
@Aki Én: Annyira mégsincs szüksége erre a társadalomnak, ha enélkül is nyerni tud...
Engem speciel a tettek érdekelnek, nem a szavak.
Aki Én
@Málna: ..még annyit, hogy nem kedvelem Jakabot, de bárkit elfogadok, aki alternatívája lehet történelmünk legkorruptabb, legaljasabb vezetőjének.
És nincs szükség fideszesre. Eddig is annyi ellenzéki szavazó volt, mint fideszes, úgy, hogy a fidesz kézenfogva vitt el mindenkit szavazni. Vagyis az összes szavazójukról tudunk.
Nem beszélve a tartózkodókról. És a fidesz szavazók jó része azt sem tudná megmondani, ki a kormányfő.
Aki Én
@Málna: ,,Annyira mégsincs szüksége erre a társadalomnak, ha enélkül is nyerni tud..."

Ez okos gondolat, látom megértetted. Akkor ez igaz minden diktatúrára. Értem...

,,Engem speciel a tettek érdekelnek, nem a szavak."
Kár, hogy nem látod.
Aki Én
@Horizont: ...mindenhol van valódi sajtótájékoztató.
Csak nálunk nincs, ahol tudja a ge-ci, hogy egy óvódás is megfogja a hazugságaival. Nem véletlen, hogy csak a saját médiájába megy az ellenőrzött kérdezőhöz.
És ez az ostoba azt mondja, erre nincs szüksége orbánnak.
Naná, hogy nincs szüksége látványos buktára.
rokker33
Szerintem is Jakab lenne a legalkalmasabb erre a pozícióra. Karácsony elbukott mint főpolgármester!Márkit nem nagyon ismerik az emberek. Klára meg egy nő így nem sok esélye van a malac ellen szinte 0 ráadásul Gyurcsány felesége !Több nem is kell...Hajrá Jakab győzzön a Jobbik!
Clavigo
@Aki Én: Hát van türelmed ehhez a félkegyelműhöz...
NKF
Na,ha jakabka a legnépszerűbb akkor van pénz a Jobbknál!
Aki Én
@Clavigo: ...nincs. Csak annyira ostoba és öntelt, hogy néha muszáj rávilágítani.
Na, nem mintha azt értené.
kereső
@rokker33: Már megbocsáss. az, hogy NŐ, inkább előny, mint hátrány. Ráadásul az a Nő, kenterbe veri a legtöbb férfit( a fideSS mamelukjait mindenképpen)- a két diplomájával, a doktorijával, azzal, hogy négy nyelven beszél, van gazdasági és közigazgatási gyakorlata, egyetemi oktató volt, tehát azt a világot is ismeri. És annak ellenére, hogy Gyurcsány felesége gyakorlatilag neki köszönhető, hogy a dk-nak 4 képviselője van az Eu parlamentjében.
És még az sem biztos, hogy indul.
Pipás
@FLETÓ: A fejlődés együtt jár a változással. Ez a jobbik, már nem az a jobbik.
Nyírfa
@Horizont: Jakab mellett szól, hogy jó szervező, és ez nagyon sokat nyom a latban. Úgy tűnik, a megfelelő társak kiválasztása sem okoz neki problémát, ami egy vezető számára létfontosságú. Még fiatalasszonyként volt egy főnököm, aki nem a szakmai hozzáértésével jutott a ranglétra elég magas fokára, hanem azért, mert úgy érzett rá, kik a feladatokra legalkalmasabb jelöltek, mint a nyomozó kutya, ha szagot kap. Hallgatott rájuk, szabad kezet adott nekik, és úgy szervezte , mozgatta őket, hogy valóban a 2. otthonuknak tartsák a munkahelyüket. Népszerű volt és sikeres. Ezt a lehetőséget látom Jakab Péterben is, de még mindig inkább miniszterelnök-helyettesi pozícióban, két szempont miatt: az egyik, hogy nem ismerjük a szakmaiságát - amit Te is felvetettél -, a másik az előítéletem maradéka a Jobbik múltja miatt.
FLETÓ
@Pipás: Ááááááááááááááááááááááááááááááááááá! Nem hát...
Pokróc
DK, Jobbik, Momentum, MSZP, LMP, Párbeszéd
Ez az 1etlen remény ,ha nem sikerül akkor vége a dalnak ,a "csúti kekec" élete végéig marad :-(((((((((((((
gina
Nagyon nem tetszik a fidesz bagázsnak meg a hivőknek, Jakab lehetne még keményebb is, ezekkel a patkányokkal csak mocskos módon szabad bánni... ah nép összefog elzavarhatjuk ezt a fidesz mocskokat OV val együtt
Clavigo
@Shikari: Leszokhatnál már a tarhálásról more...
Yoda69
Ha Jakab nyeri az elválasztást, akkor mögé fog felsorakozni a teljes ellenzék. Ennyi.
Jakab nekem is szimpatikus, bar Dobrevet rátermettebbnek tartom. De ez lényegtelen. A fontos a támogatottság es az összefogás. Csak igy lehet a maffiát seggberugni, es elszámoltatni az utolsó fillérig.
cikicakk55
@Horizont: ma 11:04

Te ismersz, tudod,hogy Hódmezővásárhelyen élek és mélyen tiszteltem Márky - Zay Pétert. Most még is azt kell mondanom,hogy Péterből nem lenne jó Miniszterelnök. Megváltozott 2020 elejétől kb. Ő aki mindig azt mondta nekünk,hogy ne süllyedjünk le a Fidesz szintjére,mi ne legyünk közönségesek,ne irkáljunk az inteneten sértő dolgokat,még akkor sem,ha úgy érezzük megérdemelnék. Mi maradjunk udvariasak és ne szítsuk még mi is a gyűlöletet. Most azt látjuk,hogy mióta Miniszterelnök jelölt lett,azóta Ő is beállt a mocskolódók sorába. Természetesen joga van,hisz megérdemli a Fidesz,de attól Ő még Hódmezővásárhely Polgármestere és a városnak szüksége lenne rá. Most úgy érezzük,hogy nyilatkozgat,utazgat,de nem a városért,hanem a miniszterelnöki posztért. Még az ellenzéket is szelektálja. Így nem lesz összefogás és nem tudjuk a Fideszt elzavarni,ha még az ellenzék sem tud összefogni.
cikicakk55
Én magam is Dobrev Klára és Jakab Péternek drukkolok. Ők ketten valók Miniszterelnöknek,bár nálam is inkább Dobrevre billen a mérleg nyelve a tudása, a szakértelme és a gyakorlata miatt. Sajnos sokat veszít azért,mert gyurcsány felesége,Pedig nekem Gyurcsánnyal sem volt bajom. Egyszerűen csak túlságosan megbízott a Minisztereiben,nem ellenőrizte Őket,de mikor rá jött,hogy nem jó írányba megy az MSZP volt annyi Önkritikája,hogy lemondjon. Egész biztos,hogy semmi vaj nincs a fején,mert ismerve Orbánt,már rég feljelentette volna( meg is tették elég sokszor,de mindet el is vesztették) Amennyiben jakab mögé állnak a legtöbben,akkor rá,ha Dobrev Klára mögé akkor meg Ő rá. Nekem az a lényeg,hogy bukjon a Fidesz és lehetőleg akkorát,hogy elszámoltatható legyen. Ha csak a 2/3-ot veszíti el,azzal semmire nem megyünk,mert a sok ezer milliárdot nem lehet rajtuk behajtani.
Csizmás Kond
...még a bolondok házában is kétkedéssel fogadnák , nemhogy egy me jelölésen...de az biztos ahogy berkinek voltak drukkolói ennek is miért ne lehetnének...ahogy látszik itt bolondból van épp elég
Csizmás Kond
@Horizont: ...lehet nem vagyok orvos...de akkor nem kormányváltást akartok csak bolondcserét ?
Namely
Szerintem legyen Fekete-Győr!
Előnyök:
1. Hatalmas pirospont az EU-tól, hiszen az első lmbtiíycopasdfnüpapő miniszerelnök lenne, aki akár többször is nemet válthatna a ciklus alatt.
2. Maga mellé vehetné Szájert, és megismerkedhetne a világ a "társminiszterelnök(nők)" fogalmával.
3. Bár semmi másban nem lenne változás, de 7/24 pride lenne 2022-26 között.

:D
CsipkeRózsa
@Nessy: azt írtad, övé az ország, stb.

Övé az ország, magának építi.
Eladott Ország
Csizmás Kond
@Horizont: Nem, ezt ismét te gondolod...azért nem akartam vitázni bolondságról veled mert nincs értelme, viszont ha te Jakabot egyáltalán lehetségesnek tartod me-nek akkor lenne értelme...
...és zsebrevágás...szerinted az erő kell domináljon egy me-nél ?...egyre érdekesebb kezdtél lenni...:)
rokker33
@Horizont: 2018 ban sem kértek az emberek Karácsonyból,akkor miből gondolod hogy most ő nyerne?Oké Budapesten legyen polgi, de neki az is nagy falat. Nem véletlenül van 5 helyettese, még igy sem valami talpra esett, pedig 19 ben én is bíztam benne,hogy jó vezető lesz, de azért még van mit tanulnia. Most már más a véleményem nem lenne jó ME!
CsipkeRózsa
@Nyírfa: A Jobbik múltját el lehet fogadni, mindenkinek van múltja, amire nem lehet büszke.
Eladott Ország
@Csizmás Kond: ma, 15:06 ◘ Közvetítés a fidesz nemzeti konzultációjának egyik fórumáról
youtu.be/8zemoTPSW_o
rokker33
@kereső: Hát azért nöi miniszterelnök. Inkább ne. Már a világ számos pontján megtapasztalták és úgy érzem hogy Inkább hátrány mint előny. És gondolj bele, ha Klára vagy Karácsony vagy Márki lesz a miniszterelnök, őket Orbán reggelire megeszi.Sajnos nem rúghatnak labdába, ha még valamelyikük nyer 22 ben azt a Fidesz nem fogja annyiba hagyni. Egy keménykezű elnökre van szükségünk nem mihaszna fajankókra...
jesz
Jakab okos ember...de nem annyira, hogy viselkedni tudjon...

Mindefélére alkalmas, de Magyarországot vaskézzel irányítani arra nem...
rokker33
@jesz: miért Orbán tud viselkedni?Ostoba cigány tolvaj és még egy mondatot sem tud úgy elmondani,hogy legalább 3x nem néz rá arra a kurva papírra. Nah ő aztán kurva okos ember és mégis eltudja irányítani az országot! Jakab nem lesz egyedül Gyurcsány már volt miniszterelnök ,csak oda súg majd neki pár okosságot :)
Csizmás Kond
@Horizont: a 10:36-ra... bidon elesett a repülő lépcsőjén, most Orbán is kell botladozzon ?
CsipkeRózsa
@Pegero: Akármire is gondolsz, Jakab mindenben különb Orbánnál, ami a jellemvonásokat illeti, sőt, ami a múltját is illeti.
Csizmás Kond
@Horizont: csak kérdeztem mert szerinted amit a amerikai csinál az itt is kötelező...tudod a vita...
kereső
@rokker33: Nem értek Veled egyet. Klára reggelire, ebédre, és vacsorára is megeszi orbánt, sőt még tizóraira is marad. A gyáva orbán persze egyikük ellen sem fog kiállni egy értelmes nyilt vitára.
Na de majd a kétfordulós előválasztás eldönti, hogy ki vezeti az ellenzék listáját- a miniszterelnök jelölteknél két fordulót terveznek a pártok-. és akármelyik is nyeri- a mögé kell beállni, minden fanyalgás nélkül.
Csizmás Kond
@Horizont: " Még a Trampli meg Biden is vitázott a világjárvány kellős közepén.
Gondolom orbán felettük áll és egész Amerika felett is. Ő a vezérürü."
Az ezt én írom le, te mit következtettél volna ki belőle ?
Gazella
@Béla333: igy ahogy felsoroltad az első ember oké. Atöbbi nem oké.
Béla333
@Gazella: tegnap 22.10
Nekem Márky-Zay is meggyőző, hogy vele nem csak amolyan látszat változás, látszat elszámoltatás lenne, ahogy eddig mindig.
Fekete-Győr 3-30-300 napos programja is egészen meggyőző. Ha meg tud valósulni.
Jó ez a 3 jelült Jakabbal az élen.
csak úgy....
@Shikari: aki nem fideszes az szerinted csak "libsi" lehet!? tibim,meg vagy te örülve!?
belöled csak a sürített hülyeség és a tömény butaság döl!
csak úgy....
@Shikari: lóf@szt tanultál te nem történelmet, buta vagy mint a segg..
csak úgy....
@Shikari: tibim, te nem csak rettentö buta de még szar ember is!
kíváncsi lennék,hogy a troll pénzecskédböl neked mire fussa ?
fogadok,hogy a spájzod üresebb mint a buksid.
ómió
Bolsevista-nyilas aspiráns még úgysem volt!
gina
@Málna: Nagyobb feltünő alja mint OV nincs,, zsiros cigány muzsikus kis proli mangalica disznó, és mellette elmebeteg kis hüvelyk matyi szar,,, kellett ennél több,, te buta IQ nulla.. most idegesek vagytok ??? OV már a gatyájába csinál, ha öt meg Gyurcsányt látja hahahhahahahaha
gina
@FLETÓ: 1000x jobb mint OV zsiros gumiövje a hasán hahhahahahahha

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.