A tévécsatorna értesülései szerint Baranyában már olyan magas a betegek száma, hogy muszáj volt ezt a megyeszékhely egyik kórházában meglépni.

Az ATV Híradója úgy értesült, a baranyai koronavírusos betegek magas száma miatt folyamatosan újabb és újabb részlegeket kell kialakítani az egészségügyi intézményekben a vírusos pácienseknek. A tévécsatorna értesülései szerint a Pécsi Tudományegyetem 400 ágya klinikáján a 4. és 5. emeleti műtőket is a koronavírusos betegek ellátására szolgáló intenzív osztállyá alakították át. Az ottani sebészek és érsebészek a kórházzal szemben lévő szívcentrumba járnak át műteni hetente két nap.

ATV: Pécsen már műtőket is intenzív osztállyá alakítanak át a koronavírusos betegek ellátása miatt

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Péterfi Zoltán, a Pécsi Koronavírus Központ infektológiai részlegének vezetője gy hete nyilatkozott az ATV Híradójának, akkor azt mondta, hogy egyre több, más betegséggel nem rendelkező fiatal kerül be hozzájuk súlyos szövődményekkel és tünetekkel. A betegek 58 százaléka 60 év alatti, és ugyanez az arány a az intenzíven ellátottakra is – ez az arány korábban 25 százalék volt a központ részlegének vezetője szerint.

Az ATV megpróbált újabb információkat szerezni a PTE-től, de ezúttal már nem nyilatkoztak nekik. A tévécsatorna értesülései szerint egyre nagyobb a terhelés a klinika dolgozóin, mivel több közeli kórházban már megteltek az ágyak, ezért is kellett újabb és újabb részlegeket nyitni a koronavírusos betegeknek a pécsi klinikán. Információik szerint egyre több olyan embert hívnak be a koronás esetek ellátásra, akik korábban ezeken a részlegeken nem dolgoztak.

Az ATV kereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, de onnan sem kaptak választ a cikk megjelenéséig.

Forrás: ATV

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
OK, és ha valakit vakbéllel kellene műteni?! Abba haljon bele?
pécsi
@vacsi: NE IDEGESKEDJ, MINDEN AKUT beteget megoperálnak, a halasztható műtétekkel várni kell. Ennyi. Nem kell pánikot kelteni,egyszer vége lesz a járványnak is!
vacsi
@pécsi: Igen, ez igaz - de eddig 2 eset is megjelent a sajtóban, amikor perforált vakbél miatt meghaltak fiatalok. Vagy az kamu hír volt?
Sámannus
Miközben az utcán szülnek, a pohos zsebhokizik
Nessy
@pécsi: Az igaz! De miután a mentősök mire odajutnak, mire fogadó kórházat találnak,azt bizony egy perforált vakbél, egy kizáródott sérv, egy gyomorvérzés stb, nem biztos, hogy tolerálja!
Érthetetlen hogy miért nem kezelik felnőttként a lakosságot, és mondják el a valóságot! Aztán csodálkoznak, hogy sokan nem veszik komolyan a járvány veszélyt, míg utol nem éri őket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.