Az ember már nem is tudja hova kapja a fejét. Hiába dúl a járvány, most például az országgyűlés igazságügyi bizottságában szavazták le a kormánypártoka kikakoltatási tilalom meghosszabbítását – írja a Hvg.hu.

Teljes agymenés, a fideszesek háttérhatalmazva szavazták le a kilakoltatások megállításátFotó: Pixabay.com

Az országgyűlés bizottsága kedden tárgyalta Szél Bernadett kezdeményezését, amelyben a veszélyhelyzet megszűnésével újrainduló kilakoltatások általános felfüggesztését javasolta, valamint azt, hogy az év végéig tiltsák meg az ingatlan-árverési hirdetmény kitűzését – írta a Hvg.hu

Szél a Facebook-oldalán közölte, hogy

A »keresztény-konzervatív« Fidesz-KDNP gondolkodás nélkül leszavazta, így április végén újraindulhatnak az eljárások és családok kerülhetnek az utcára. Mert nem érdekli őket a lakhatási válság, meg úgy általában a magyar társadalom valós állapota.

Egy feltöltött videó tanúlsága szerint a kormánypárti képviselők „háttérhatalmazások” közepette szavazták le a javaslatát, így idén nem lesz kilakoltatási moratórium, holott az ENSZ  felhívta a figyelmet arra, hogy ez népegészségügyi érdek is.

Azt olvastam, Orbán Viktor összehívta a családszervezeteket, hogy ötleteket kapjon tőlük arra, hogy adhatnának új lelkierőt az embereknek a járvány után. Például kezdhették volna azzal, hogy nem nyomnak igent arra, hogy családok váljanak földönfutóvá. Ehhez persze szükség lett volna arra a fajta bátorságra, amit úgy hívnak, hogy a valósággal való szembenézés.

- fűzte hozzá Szél.

Ezen kívül leszavazták egy Szabó Szabolccsal és Hadházy Ákossal közös javaslatát is, aminek lényege az lett volna, hogy  képviselőknek járó alap-tiszteletdíj (a havi átlagos bruttó kereset háromszorosa) feletti összeget a járvány védelemre fordítsák.

A parlamenti képviselők ugyanis április elején megemelt fizetést kapnak (a Fidesz szavazta meg, mi nem). Azt kértük az országgyűléstől, hogy ezt a növekményt és minden országgyűlési tisztséghez kötődő plusz pénzt a képviselők utalják át a járvány elleni védekezési alapba, onnan pedig az egészségügybe és a szociális dolgozóknak. A kormánypárti képviselők nemet mondtak

-írta a független képviselő. 

Forrás: Hvg.hu, Facebook

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
szemetek ! de leszavazták azt is hogy a Lakhatás alapvető emberi jog !
emberi hulladékok !
balos
Éljen a kurmány a putyinka nyakán!Nekünk már elegünk van a maffiából!
justhpeter
Jól lenne tudni, hogy hova akar majd menekülni a 133 bátor ember a választás után ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.