Minden sok alkohollal és egy villamosmegállóban kezdődött Kőbányán.

Olyan erővel vágta fejbe a csavarhúzó hegyével, hogy később belehalt az agysérülésébe a Bihari utcai villamosmegállónál megvakított férfi – videó

Fotó: Ügyészség, police.hu

A vádlott egy villamosmegállóban kialakult konfliktust után a sértett testvérét egy csavarhúzóval megütötte. A sértett a testvére védelmére kelt, a vádlott ekkor szúrta meg a sértett férfit, aki az elszenvedett sérülések következtében másfél hónappal később a kórházban meghalt – olvasható az ügyészség központi honlapján.

A vádirat szerint a vádlott – egy most 30 éves férfi – 2019. április 29-én, reggel, a X. kerület, Bihari utca és Balkán utca kereszteződésében lévő villamosmegállóban, több ismerősével, köztük az ügy későbbi sértettjével és annak testvérével beszélgetett, italozott.

A vádlott egy idő után a társaságból több személlyel is vitába keveredett és velük szemben agresszívan, támadólag lépett fel, amit a társaságból az egyik férfi szóvá is tett. Őt ezért a vádlott arcon ütötte, emiatt a férfi a megállóból a villamos sínekre sodródott. Ezután a vádlott őt a villamossíneken még meglökte, majd ismételten megütötte.

A vádlott ezután elhagyta a villamosmegállót, átment a Bihari utcában lévő egyik társasházhoz. A későbbi sértett testvére a vádlott után indult, hogy ő is szóvá tegye neki az agresszív viselkedését. A vádlott erre a nála lévő csavarhúzó nyelével homlokon ütötte a férfit.

Az ügy sértettje mindeközben a villamosmegállóban állóktól tudomást szerzett arról, hogy a vádlott a testvérét megtámadta, emiatt a vádlottat felelősségre akarta vonni, ezért utána ment.

A vádlott ezt észlelte, ezért ő is megindult a sértett irányába, majd amikor egymáshoz értek, a sértett arcon ütötte a vádlottat. Az ütéstől a vádlott a földre került, de azonnal fel is állt onnan, és a nála lévő csavarhúzó hegyével, nagy erővel megszúrta a sértettet a fején, majd elmenekült a helyszínről.

A szúrást követően a sértett azonnal eszméletét vesztette, és a továbbiakban már vissza sem nyerte azt. A bántalmazás következményeként keletkezett súlyos agysérülés miatt – a cselekmény után rövid idővel megkezdett és azután a heteken át tartó folyamatos, szakszerű és intenzív kórházi ellátás ellenére – 2019. június 14-én meghalt.

A terheltet a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói másfél órán belül a helyszín közelében elfogták.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben emberölés bűntette és garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozva.

Forrás: Ügyészség

Címlapkép: Ügyészség, police.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo2
-Pedig csak önvédelem vót! Dikk! Úgy kezdődött, hogy visszaütött!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.