Egy előrejelzés szerint Magyarország nemsokára a halálozási lista első helyét foglalja le. Májusra 30 ezer halottat prognosztizálnak.

16 ezer magyar család gyászol: ma Magyarország felkerült a halálozási lista második helyére

Fotó: pixabay.com

Ma reggelre újabb 249 koronavírusos beteg halálát jelentette a Nemzeti Népegészségügyi Központ, ezzel Magyarország Csehország mögött a második helyre került a világon a koronavírusos halálozásban – írja a polgári-jobboldali független lap, a Válaszonline. 

A mai adatokkal hazánk a legalább egymillió lakosú országok között az eddigi második Belgiumot is megelőzte, miután az elmúlt hetekben az Egyesült Államoknál, Spanyolországnál, az Egyesült Királyságnál és Olaszország is rosszabbak lettek az adataink – nem egy nap vagy hét, hanem a járvány teljes időszakára vetítve

- írja a portál.

Több mint 16 ezer család gyászol, ma délben az ő veszteségükre is gondolva állt meg az élet egy percre a fővárosban.

Tragikus hangulatú előrejelzésekből is van éppen elég. Szerdán az Átlátszó nevű tényfeltáró portál adatújságírási blogja jelentette meg azt a prognózist, amely szerint

májusra Magyarországon a Covid okozta halálos áldozatok száma elérheti a harmincezret.

A Magyarországon 2020 március óta áldozatokat is szedő járvány harmadik hulláma 2021-ben nagyon sok halálesetet okozhat.

A járványban eddig elhunytak lakosságra vetített aránya alapján most még előttünk áll hét európai ország. A jelenlegi fertőzési és halálozási adatok és védekezési stratégia alapján készült előrejelzések szerint azonban kicsit több mint egy hónap múlva már elsők lehetünk. A járványt folyamatosan becslő Institute for Health Metrics and Evaluation adatai szerint májusra valószínűleg már több mint harmincezer halottja lesz itthon az új típusú koronavírusnak. Csehország, Bulgária, Bosznia Hercegovina és Oroszország követhetnek majd minket a sorban

- írja az Átlátszó.

Forrás: Válaszonline/Átlátszó

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A lényeg az, hogy van orosz és kínai vakcina qrva drágán, hogy a NER rohadékoknak még több pénzük legyen. Rohadjatok meg!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Gondolkodásra képtelen maffia hívők: Magyarország jobban teljesít, mi?
Impotens, hazug senkiháziak!
Yoda69
Ez orban es a fideSS ovasataban azt jelenti hogy Magyarorszag teljesit legjobban jarvanykezelesben.
Gazella
16.000? Van az 18.000 felett és az első helyen állunk nem pedig a másodikon!! Faszkalap firkaszok!!
Eladott Ország
A lényeg az, hogy van orosz és kínai vakcina qrva drágán, hogy a NER rohadékoknak még több pénzük legyen. Rohadjatok meg!
gina
Mit szól ehhez elmebeteg császárunk, pedig azt mondta az elhalálozás száma tükrözi majd a virus jó vagy rossz kezelését--( valami nem jött be neki)-aki hisz ennek a skizofrén elmebetegnek,, az maga is egy IQ nulla
gina
@sgl: Elmebeteg vagy?? igen az vagy, mutasd már meg hol és mikor kértek tanácsot??? magam német vagyok. tudom miről beszélek, veled ellentétben te fidesz idióta.. OV seggnyalója, ne provokálj, elöbb menj vissza az iskolapadba, mert az IQ d valahol elveszett útközben
levarosbukta
..és akkor még nem számoltuk azokat az elhunytakat akik az ellátatlanság miatt haltak meg.
Eladott Ország
@Gazella: ma, 15:13 ◘ Majd a román cigány átveszi a KSH-t is, hogy a számok jól álljanak, mint Józsi seggében a bráner, vagy Bözsi néniél a nyugdíjkiegészítés, hogy a gyógyszerét se tudja kiváltani.
koszpeko
Jaaaa! Ha az M1 mondta az biztosan ''igaz''.
Ami ott elhangzik gránit kemény mint a tákolmányotok.
Ami kitudja hányszór volt módosítva.
koszpeko
@sgl: Jaaaa! Ha az M1 mondta az biztosan ''igaz''.
Ami ott elhangzik gránit kemény mint a tákolmányotok.
Ami kitudja hányszór volt módosítva.
kokopelli
@gina: ...tényleg komolyra vetted a német segítségkérést?.ejnye...ejnye (;-))
Eladott Ország
@sgl: ma, 16:23 ♦ Amíg ezek a fidesz rohadékokat börtönbe nem zárjuk, addig itt a büdös életben változás nem lesz, sőt még a pofánkba is röhögnek!
kokopelli
@kokopelli: A német "RKI" -"Robert Koch Institut"-többször is leadja naponta az un. "Eset-számokat" kímélet nélkü!
Manhattan
Tényleg siralomházzá változott az ország... :(
Eladott Ország
@sgl: ma, 16:31 ◘ Ki tudja hány ezer milliárdot spájzolt be és mennyi adósságot akasztott ránk a fidesz a bukásuk utáni időkre és bizony amíg a volt pártkatonákat eltávolítják az államhatalomból, rövid időn belül padlóra kerülhet az új kormány, meg az ország is.
kokopelli
@sgl: nemrég olvastam,hogy Bambergben (Bayern) a Robert Koch és a Semmelweiß utcát kapott a hasonló
munkásságuk,és kiemelkedő eredményeik miatt!.,ha.a pandemia sem ismer határt,akkor a Daktarik sem! (;-))
kokopelli
@sgl: a Marx-teret is átnevezték!? ,,.de sokat "tujáztunk" be odáig a 12-es vagy a 14-es villamossal! (;-))
Eladott Ország
@sgl: ma, 16:51 Én már attól is tartok, hogy demokratikus úton ezt tróger, bűnöző, rohadt bandát le lehet e váltani.
Az abszurdítás csúcsa a történelem során olyan még nem volt, hogy egy aljas diktatúra kiépítéséhez szükséges milliárdokat egy demokratikus államok szervezete polgárai adójából szolgáltassa!!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/120388742_955769844902923_5623676612787621040_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=InYSj2dQ2AoAX_t3O3u&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=07ca2c4ea6f0a7c61ed7569e4d4ab304&oe=60818CA6
Mint ismeretes a történelem során, diktatúrát demokratikus úton leváltani men lehet!
mzper x
@Gazella: Van, hogy egy családon belül többen is meghalnak.
gina
@sgl: ha te olvasnád amit irtál..hogy is értenéd???
gina
@kokopelli: Mivel német is vagyok nem nézek magyar TV t csak Internetről informálódok, ,,, ennyi...
134.bátor
Nèmethgyula nálad undorîtóbb fèrget nem hordott a föld,gusztustalan,mocskosszájú, büdös bunkó vagy!!! Igazi fideszes fos!!
Clavigo
Istvan gyula Németh,,,, csatlakozom az előttem szólóhoz... Egy idióta szarputtony vagy ,,jó öreg,,, a teljhatalmú Zsírdisznó fasszopó gazdaállatoddal együtt..
kokopelli
A a Német Gyuszinak meg kell keresnie a lóvét,amiből az öltönyét,ingét vette! Minimum.úgy kell kinéznie mint a Viktor
nemzetvezetője,vagy mint .ő maga az elsőáldozó fényképén! A 25-ös IQ passzol a társaságához!
SÍva
Részvétem az elhunytak családjának! Most viszont nézzük más szemszögből a dolgokat! Az elhunyt emberek nagy része idős, beteg és nem utolsó sorban nyugdíjas volt. Ha így nézzük a dolgokat, ahogyan a qrmány is akkor ez nekik tiszta nyereség. Morbid ugye? Miért kérnének segítséget bárhonnan is amikor ez a továbbiakban súlyos pénzekbe kerülne. Gondolom ezeknek az embereknek többsége a minimál nyugdíjat vagy azt csekély mértékben meghaladó összeget kapott (maradjunk 100ezer alatt). Nem akarok számítgatni akit érdekel tegye meg maga. Nagyon gonosznak hathatnak a hozzászólásaim a különböző cikkek alatt de már végét járja a türelmem.
kokopelli
@sgl: Sajnos a történelem többször is igazolta,hogy az ilyen oldalvizesek (mitläufer-ek) kellettek az orbánféle
fazonoknak a saját ügyeikhez! A háborúk sem a parlamentekben zajlottak le!
ómió
De, ugye, az efftársi "Krekó doktrinálval" ez még "javítható lenne"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.