A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szerint indokolatlan és káros a kamarai tagdíjak központosított beszedését célzó javaslat.

A BKIK arra kéri az előterjesztőt és a jogalkotót, hogy jogszabályellenes volta miatt jelen formájában vonja vissza a kamarai törvény módosítását

Elhibázottnak tartja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) azt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének, Parragh Lászlónak a javaslatára – a kamarai törvény által előírt egyeztetés és az elnökség állásfoglalása nélkül – benyújtott törvényjavaslatot, amely a kamarai hozzájárulások teljes összegének beszedését az országos szervezetre bízná.

A BKIK szerint a központosítás nem szolgálja az MKIK által deklarált célokat, ugyanakkor ronthatja a helyi kamarai szolgáltatások színvonalát.

Jogszabályellenesen, vagyis a területi kamarák és az országos kamara elnökségének véleményét figyelmen kívül hagyva, a kamarai törvény által előírt egyeztetés elmulasztásával, az MKIK alapszabályának nem megfelelően és a kamarai hálózat támogatásának hiányában született meg a gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat napokban benyújtott, Parragh László MKIK-elnök által javasolt előterjesztése.

A törvényjavaslat a kamarai hozzájárulások beszedését és újraosztását a területi kamarák helyett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezében központosítaná és gyakorlatilag kiüresítené a területi kamarai rendszert, miközben a befolyt összeg újraelosztásáról nem tartalmaz konkrétumokat

– hívja fel a figyelmet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara.

Jelen helyzetben a kamarai rendszer minden kapacitását olyan javaslatokra kellene fordítani, melyek a bajba jutott vállalkozásokat és munkavállalóikat segítik. Ezért arra kérjük Parragh Lászlót, hogy a központosított díjfizetés helyett további hasznos programokkal támogassa a nehéz helyzetbe került hazai KKV-szektort. Az előterjesztőt és a törvényalkotót pedig arra kérjük, különös tekintettel a kamarai egyeztetés elmulasztásának jogszabályellenes voltára, jelenlegi formájában vonja vissza a kamarai törvénymódosítási javaslatot, ezáltal lehetőséget biztosítva a kamarai rendszernek, hogy meg tudja vitatni az őt, a vállalkozásokat érintő kérdéseket

– mondta Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A BKIK és több vidéki kamara vezetője szerint a törvényjavaslat mellett felsorakoztatott érvek nem állják meg a helyüket és egy ilyen törvénymódosítás kifejezetten rontaná a kamarák szolgáltatási színvonalát és hatékonyságát.

A fővárosi kamara szerint a javaslat egy téves feltevésen nyugszik.

A koncepció alapja ugyanis az, hogy számos budapesti vállalkozásnak van telephelye vidéken, viszont az 5000 forintos regisztrációs díjat nem ott fizetik be, így a vidéki kamarák ettől a forrástól elesnek. A BKIK rendelkezésére álló adatbázis alapján ugyanakkor elmondható, hogy a javaslat egy mindössze kb. 2,8 millió forintnyi különbséget kíván orvosolni (a 330 193 budapesti székhelyű vállalkozás közül 5 859 cégnek van telephelye vidéken, a 770 963 vidéki székhelyű vállalkozás közül pedig 4 731 rendelkezik fővárosi telephellyel).

Mindemellett a díjak központosított beszedése nem növelné a kamarai rendszer hatékonyságát, hiszen a módosítás elfogadása esetén a beszedés helyét eltávolítják a valódi tagokat ismerő területi kamaráktól. Ezzel pedig nem csak a beszedési hatékonyság romlik, de a kamarai feladatok ellátása és a vállalkozások és a területi kamarák közötti együttműködés is veszélybe kerül.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a területi együttműködés elősegítésére egyébként már tavaly javaslatot tett egy 50 millió forintos programra, a pénzalapot pedig el is különítette. A BKIK ugyanakkor a közelmúltban 75 millió forinttal indított szolidaritási alapot a bajba jutott vállalkozások megsegítésére a kamarai hozzájárulási díjak felhasználásával.

Címlapakép: MTI/Máthé Zoltán

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Ha valaki nem tud egy év alatt ötezer forintot kifizetni, az ne menjen el vállalkozni. Ez itt Parragh egyik nemrégiben kifejtett magvas gondolata, ami igen nagy vihar kavart. Már csak azért is, mert a járvány következtében ezrek mennek csődbe úgy, hogy senki sem segít nekik. Senki sem áll ki az érdekeikért, inkább hallgatnak. Ehhez képest Parraghnak volt bátorsága és pofája is ezt a kijelentést tenni, ami egyszerűen vérlázító, különösen akkor, ha megnézzük, hogy az MKIK mire is költött milliókat az elmúlt időszakban. A HVG kérte ki a különböző szerződéseket, pontosabban a 2 millió forintnál nagyobb költéseket, amelyeket meg is kaptak nemrégiben. Ebből kiderült, hogy volt pénz VIP-repülésre Sao Paulóba vagy inforgrafikákra 30 millióért. De ha ez nem lenne elég, a Telex az egyik olvasójától azt is megtudta, hogy évi 2 millió forintért bérelnek két állandó parkolóhelyet az ország egyik legdrágább irodaházában, ahol évente 150 millió forintot fizetnek ki irodabérlésre."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
"Ha valaki nem tud egy év alatt ötezer forintot kifizetni, az ne menjen el vállalkozni. Ez itt Parragh egyik nemrégiben kifejtett magvas gondolata, ami igen nagy vihar kavart. Már csak azért is, mert a járvány következtében ezrek mennek csődbe úgy, hogy senki sem segít nekik. Senki sem áll ki az érdekeikért, inkább hallgatnak. Ehhez képest Parraghnak volt bátorsága és pofája is ezt a kijelentést tenni, ami egyszerűen vérlázító, különösen akkor, ha megnézzük, hogy az MKIK mire is költött milliókat az elmúlt időszakban. A HVG kérte ki a különböző szerződéseket, pontosabban a 2 millió forintnál nagyobb költéseket, amelyeket meg is kaptak nemrégiben. Ebből kiderült, hogy volt pénz VIP-repülésre Sao Paulóba vagy inforgrafikákra 30 millióért. De ha ez nem lenne elég, a Telex az egyik olvasójától azt is megtudta, hogy évi 2 millió forintért bérelnek két állandó parkolóhelyet az ország egyik legdrágább irodaházában, ahol évente 150 millió forintot fizetnek ki irodabérlésre."
CsipkeRózsa
Ne a központi kamarának fizessenek a törvény bevezetése esetén, hanem a helyi kamarának.
justhpeter
Ameddig nem távolítják el Parragh orbáncsicskát a kamara éléről, addig ne reménykedjenek.
CsipkeRózsa
@justhpeter: Orbán az kamara elnökével beszéli meg a nyitási teendőket (m2), az orvosi kamara elnöke helyett. Kincses Gyula javaslataival nem foglalkozik.
Béla333
A vállalkozók adó módjára behajtott pénzéből fizeti ki a maffiatag Parragot a maffia főnök!
ómió
Így Karigeriék semmiképp nem nyulhatják le?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.