Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön videokonferencián találkozik az európai uniós tagállamok kormányfőivel, előtte pedig V4-es csúcstalálkozón is részt vesz.

Orbán szerint Brüsszeltől függ, hogy életeket mentünk-e meg, vagy veszítünk el
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A kormányfő a Facebookra csütörtökön feltett videójában azt mondta: "a nehéz brüsszeli járványhelyzet" miatt videokonferencián találkoznak egymással az európai uniós tagállamok miniszterelnökei, előtte pedig lesz egy V4-csúcstalálkozó.

"Egyetlen témánk van, igazán fontos témánk, ez a vakcinahelyzet és a vakcinák beszerzése. Brüsszel vállalta, hogy a tagállamok számára beszerzi a vakcinákat. Ha ez sikerül, gyorsan megy, sok életet mentünk meg, ha lassan megy, akkor sok életet veszítünk"

- közölte Orbán Viktor.

Hozzátette: "Ezért ma arról fogunk tanácskozni, hogyan vehetjük rá Brüsszelt arra, hogy az eddigieknél sokkal gyorsabban, olajozottabban és hatékonyabban szerezze be azokat a vakcinákat, amelyekkel aztán mi, a tagállamok miniszterelnökei és kormányai életeket menthetünk."

Forrás: MTI

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ki is az egyszemélyi felelős a rendkívüli jogrend értelmében!!! Feltételezem, a kicsinyes bosszúálló rendeleteket, az osztogatást, fosztogatást , a minden eddig működő rendszer felforgatását, nem Brüsszel rendelte el!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Még azt sem tudjuk eloltani, ami már itt van. Miről beszél ez a hazug hazaáruló?
CsipkeRózsa
Na-na, ne hazudj! Mindenki felelős, csak te nem?
RonaGyuri
@Szeparepa2: @Aki Én: @CsipkeRózsa: őt ilyenek szeretik a hívei! =))
Sámannus
Szerintem pedig azoktól a szar maszkoktól függ amivel a lakosságot elborítottátok, amit a te pojácád vett aranyáron.
Nessy
Kiknek is kell a gyártókkal a lekötött vakcinák mennyiségi lehívását megtárgyalni? Azért talán az itthoni szervezetlenség, fejetlenség csak nem Brüsszel hibája? Érdekes, hogy más államok bizonyos mértékig még a kínai és egyéb vakcinák nélkül is kordában tudják tartani járvány alakulását! Igaz, náluk nem pancserek döntik el, hogy milyen szigorításokat vezet be a kormány a szakembereket meghallgatva! Míg itthon Parragh, az operett törzs katonái, meg a népszerűségi index dönt.
dr. prédikátor
már megint másra akarod kenni a felelősséget te féreg hazaáruló nemzetgyilkos patkány!!!
Nessy
Ki is az egyszemélyi felelős a rendkívüli jogrend értelmében!!! Feltételezem, a kicsinyes bosszúálló rendeleteket, az osztogatást, fosztogatást , a minden eddig működő rendszer felforgatását, nem Brüsszel rendelte el!
lusta
Hát ezért káár volt teljhatalmat kérni, ha a felelősség még véletlenül sem a Soros-bérenc felcsúti kis tolvaj pocakos zsebcézáré.
rokker33
Soros György Gyurcsány Ferenc meg a migránsok kimaradtak!Szegények szomorúak ,hogy elfelejtette őket megemlíteni a kétlábon járó geci!
Eladott Ország
Elnézve a fertőzöttségi és halálozási adatokat, elég nyilvánvalónak tűnik, hogy Orbán Viktor nem jól vitte le a szőnyegre a vírust. Talán majd a Türk Tanács ülésén kap valami jóféle tippet, hogy mit kellene csinálni. Addig is, örvendezzünk az előrelátható fejlődésnek. Meg annak, hogy bár a lakosság fogyasztása csökkent, de az lényegében azért van, mert bezártak boltok, és így nem tudnak az emberek lapostévét és autót vásárolni halomra. De semmi gond, mert az a pénz ott van a családoknál megtakarításként, és majd elköltik, amikor már lehet. Háry János levelet megírta, könnyeivel telesírta...Münchausen báró megkapta, és a Századvég Gazdaságkutató Zrt, a KSH, segítségével és a kormány felhatalmazásra átfogalmazta, mi meg nézünk ki a fejünkből, dejó is itt. Közben Orbánia már a vakcina beszerzésben is "jobban teljesít" A kínai maradékon kívül - amiből már van jobb (2/3x oltásos helyett 1x ) - semmi nem érkezik meg Orbániába maradéktalanul. Mint ismeretes, az oroszok nem képesek elegendő vakcinát gyártani, most viszont kiderült, hogy az indiaiból várhatólag nem is fog érkezni, mert elérte Indiát is a vakcinaháború és visszatartja a szállítmányait.Tehát - a szinte senkinek nem kellő kínain kívül - marad a hanyatló nyugati, azaz Orbán "ismét nyert", hisz gyakorlatilag pont az ellenkezője valósult meg az álmának.
tudode
Már megint hideget, és meleget lehel a hotentotta csuti
.
----- A vakcinákat nem "Brüsszel" rendeli meg, szállítja le és osztja szét
hu.euronews.com/2021/03/17/a-vakcinakat-nem-brusszel-rendeli-meg-szallitja-le-es-osztja-szet
.
Miközben már az oroszok sem úgy ugrálnak ahogy a külügyér fütyül:
.
------- Minden felelősséget Magyarországra hárít az orosz vakcinaszerződés
hu.euronews.com/2021/03/11/minden-felelosseget-magyarorszagra-harit-az-orosz-vakcinaszerzodes
----------------------------------------------
.
Ezen a szinten nem lehetne egy un. közjogi méltóságnak ketyegnie, mintha a faterjával vívná pofozkodás közben a "csatát"!!!
Clavigo
@tudode: " a csuti hotttentotta "..:):):)DDDXDXDDX.
csak úgy....
má megen mit tett az a genya brüsszel? nem kapott viki elég szurit? hiszen a pötyörgö hetek óta,tonna szám hozza kínából és a volt cccp-böl,maszkostu mindenestü.
a hívek etetetése fontos,persze ha tudnád,hogy a shikari-csizmás duettnek na meg még páran, kezdenek megveszni az egyoldalú táplálkozástól ,korábban csak halucinálnak...
Gazella
Osgoba féreg vagy te .. igy eteted a szintén ostoba birkáidat.. remélem felfog nyilni a szemük a sok hazudásoktól.
gina
Dögölnél meg te agybeteg skizofrén idióta, itt van az igazság te alja patkány // A magyar járványhelyzet az egyik legsúlyosabb, amit a világon eddig egy ország elszenvedett ///

Úgyhogy nem hadoválj te aljas tömeggyilkos, a pokolban fogsz égni te zsiros mangalica
gina
@Gazella: Sajnos a fidesz szekta hivői annyira el vannak vakitva, hogy csak a császáruknak hisznek/////
Eladott Ország
Te egy velejéig rohadt cigány vagy! Börtönben rohadsz meg te szarházi!
csipetke
Bakker! És Brüsszel dolga,hogy egy tisztességes béremelést adjon az eü-s dolgozóknak? Hogy akik még a sz@r bérek,iszonyat-sok munka ellenére is kitartottak a munkájuk mellett?Fontos a vakcina is,de nem világos,hogy orbán minek veri a nyálát,mert egyre több,és többféle vakcina érkezik. Most sokkal fontosabb lenne,hogy az egészségügy átvészelje az orbán kormány idióta járványkezelését.A járvány közepén baromi fontos volt aláíratni a dolgozókkal az elmeroggyant szerződéseket,ahelyett,hogy eu-s béreket megközelítő fizetéseket kapjanak,és ez bizony orbán nagy vétke.Miatta nem kevesen haltak meg,akik élhetnének még,ha elég dolgozó lett volna,aki ellássa a betegeket. És ezért bizony nem az eü-s dolgozókat lehet hibáztatni,mindenkinek csak két keze van
csipetke
@csipetke: Ja,és az eü-s dolgozók béremelése helyett épül egy új stadion...
Nessy
@csipetke: Ettöl csökken a betegek és elhunytak száma!
kereső
Harc van B+! Te mondtad. Akkor most veszitettél? Ha igy van takarodj! Gyáva , függöny mögül leselkedő ! Kellett a korlátlan hatalom? Na akkor kelljen az is ami ezzel jár- a felelősséged az értelmetlen halálpkért, a kórházból kiebrudaltak, az ellátatlanok állapotának romlásáért, esetlegesen haláláért, az ország idős, beteg lakosságának teszt/kisérleti alanyként történő felhasználásért, csak hogy a csókosaid megkapják a jussukat még akkor is amikor százezreknek nem jut lassan kenyér sem. Minden egyes tétel, már önmagában is 100 év- magány neked , ott a rácsok mögött.
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Azt szeretné a gazember úgy mint a pénzzel, ide mindet, küldjenek 50 millió vakcinát, a többek meg ráérnek, ha már mind megkaptuk.
csipetke
A Momentum oldalán alá lehet írni egy petíciót,hogy 8 évnél tovább ne lehessen senki miniszterelnök. Jó ötlet...
Eladott Ország
Ha van 16 ezer repülőgéped, de csak ezer pilótád, akkor neked csak ezer repülőgéped van. Ja de mi lett a feleslegessé vált gépekkel? Hová lett 262 milliárd 500 millió forint? Hol a lé fidesz rohadékok?!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/164140875_1739214776286699_4244776922891430078_o.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=seCMPdBKGgoAX-0rrNz&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=0a9377ad657222f836ac4ecb76968943&oe=6083232A
Eladott Ország
@csipetke: ma, 17:42 ♦ Az USA elnökére ( meg számos országban) ez érvényes, harmadszorra nem választható meg.
simmering73
Mindig kerültem azoknak a mocskos embereknek a társaságát, akik mindig másra mutogatnak, másokat tettek felelősnek. Mindig mindenki hibás, de nekik semmi közük az egészhez.
colibri
A címben szereplő állítás szemen szedett hazugság!
Gazella
@kereső: igazad van... igy megnyerjük..úgy megnyerjük... mindig ezt mondja az a dagadék rottyy faszfej... meccsen vagyunk vagy mi?? Tán jönne be önkétesnek a kórházba a geci.
justhpeter
Ha Brüsszeltől függ a magyar egészségügy helyzete, akkor Orbánra nincs szügség, mehet Magda Marinkó szobatársának.
Gauntlet
Akkor lépj ki! Mehetsz Ázsiába! Nélkülünk!!
kissé felnőttem
ez a mai meséd viktorka évekig semmi pénz nem ment egészségügyre bérekre csak milliárdok tőled mert egyszemélyes foci őrület van a fejedben. ne mond hogy nem vagy felelős 1000 % ban csak le akarod rázni a fewlelősséget. Dumma az volt. mindenkit meggyógyitunk pld kézrátéttel meg kásler tiz parancsolatával? látszik is, orvos nővér bizony nem etikus ám egy emberre ennyit rátestálni, pénzt meg 3-5 év mulva kapnak? meg ugye az egy hétvége is nagy duma lózung volt. oltandó polgár az volt vakcina az is akadt oltópontot Bpesten is 17-ez ajánlottak nem köll mert azt a Karácsony ötlötte ? turizmis ? focimeccs? az köll neked. nekünk nem.szevezésből ? buktad ezt itt a napi eredményességed. pironkodj.
vitriol
Magyarországon nem Brüsszel hanem orbán kapott rendkívüli felhatalmazást a járvány kezelése szempontjából, ezért a magyarok élete orbán kezében van, halála pedig orbán lelkén szárad!
Béla333
Ez egy undorító szöveg, pláne hogy olyan oltóanyaggal oltják az embereket, amit az Unió engedélye helyett a Szíjjártó Petike külügyminiszter engedélyezett.
Ez nem Brüsszeltől függ, hanem éppen a maffia főnöktől.
Sámannus
@Gazella: ... Ha olyat osztanak.Persze ez mástól is függ de például az influenza érdekes módon elmaradt. szóljál a rosszat mondtam.
Állítólag a taknyos lehelet ellen megvéd.
human
Gyorsabban küldjék a vakcinát? És hogy állunk a jelenlegi készlet beoltásával Viktor?
solidedge
A kínai vakcina nagy csinnadrattával érkezik, az EU-s pedig fű alatt. Ezzel azt a látszatot kelti a bűnrészes rajongókban, hogy a nyugat nem segít. Ez nagyon aljas dolog. Azt mondta egyszer, hogy hagyják őt a járvánnyal foglalkozni. Nos akkor ideje lenne elkezdenie.
terlasz
Természetesen tudjuk, hogy ki fúrja meg folyamatosan őzsenisége briliáns tevékenységét: EU, Soros, Gyurcsány.
Yoda69
Ezzel szemben az igazsag az, hogy orban elbaszta a vedekezest. O maga mondta hogy mar novemberben tudta, hogy ez lesz, megsem tett semmit. Mutyizik a lelegezteto gepekkel, a maszkokkal es vakcinakkal. Raadsul meg lemond 2 millio Moderna vakcinarol is, hogy helyet adjon a bizonytalan kinainak. Es teszi mindezt teljhatalommal. Az elenzeket totalisan kizarva mindenbol. Meg informiaciot sem ad se az ellenzeknek, se a magyar embereknek.
orban, ez egyedul a TE hibad es a TE bunod, amiert felelned kell. Persze nem a kiskutyad polpot elott, hanem jovore, miutan ujra demokracia lesz Magyarorszagon.
Javító
Nagy Orr Bán. Nem nem Prüsszeltől függ. Tejhatalom a tied meg a sírhantok is. Inkább ásót ragadnál úgy (mint) leg-ALÁBB valami hasznodat is lehetne venni. Adj egy lapátot Kövér -kés Nagy HÍm Tag társadnak is bírságolás helyett nyugodtan lapátolhatna. Igy Együtt Sikerülhet nektek hűtőházi villanyszámlát (rezsi) csökkenteni. Legalább azt.
evacica
Orbán most találkozik igazi komoly problémával, amit képtelen kezeli! Idáig mindig úgy került a bársonyszékbe, hogy a baloldal megoldotta a válságkezelést ő meg aratott! Hát most nem oldja meg senki neki kéne, de erre alkalmatlan, csak az üres lózungok és a sok tudatlan be is veszi!
mzper x
Eddig is sok őrületes hazugsága volt Orbánnak, de mind közül ez Orbán legdöbbenetesebb, legförtelmesebb, legundorítóbb hazugsága az eddigiek közül.
Ezután már biztos, hogy nem ússza meg a felelősségre vonást!
mzper x
Itt van pl. ez a vita. Ez jól mutatja, hogy milyen lehetősége és felelőssége van a tagállamoknak a beszerzéseknél:

"A vakcinák elosztása ügyében éles ellentétek mutatkoztak a tagállamok között a tegnapi virtuális EU-csúcson. A vita lényege az, hogy Ausztria kapni akar a jövő hónapban elosztandó 10 millió adagos Pfizer-készletből, ám ezt a német kancellár és a holland kormányfő is visszautasította, mondván, hogy minden ország maga dönthette el, mennyit rendel. A pótlólagos mennyiséget viszont azoknak a kormányoknak kell odaadni, amelyek sokkal súlyosabb helyzettel küszködnek.

A gondot az okozza, hogy az osztrákok inkább az olcsóbb AstraZenecára kívánták építeni a védekezést, ám kiderült, hogy a cég egyelőre nem tudja szállítani a megígért kontingenst. Időközben azonban a többiek elvitték a Pfizernél parlagon maradt részt. Kurz emiatt tegnap azzal fenyegetett, hogy megvétózza az újraelosztási tervet, ha abból Bécs kimarad. A vita odáig ment, hogy Merkel közölte: annak idején az egyezséget a tagállamok írták alá és nem néhány ostoba bürokrata. Holland kollégája pedig azt hangoztatta, hogy Ausztria nem is áll rosszul és inkább a bolgárokat, horvátokat és letteket kell megsegíteni." /FT/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.