Két nap alatt nagypapáját és édesapját is elvesztette F. Tóth Anna, a Fazekas Mihály Gimnázium 54 éves tanárának lánya. A Telex szerint a budapesti középiskola történelem szakos tanára a beszámolók szerint egészséges volt, március 24-én azonban belehalt a koronavírus okozta szövődményekbe.

A koronavírusban elhunyt tanár lánya a Telexnek: "Apukám halála felfoghatatlan, tragikus"

Fotó: fazekas.hu

F. Tóth Zoltán lánya, F. Tóth Anna levelet küldött a Telexnek, amelyben beszámolt arról is, hogy édesapja hetente bejárt az iskolába még a lezárások időszaka alatt is. 

„Apukám heti rendszerességgel járt be az iskolába az online oktatás mellett is, egészen a betegségéig. És sokszor hangoztatta, hogy életveszély így tanítani, de hivatástudata, diákszeretete mindig vitte előre a legnehezebb pillanatokban is”.

- írta az elhunyt tanár lánya, F. Tóth Anna. A Telexnek írt levelét most idézzük szó szerint:  

„Apukám halála felfoghatatlan, tragikus, nem tudom, hogy hiányával hogyan fogok majd együtt élni. Különösen úgy, hogy édesapja, a nagypapám másfél nappal korábban hunyt el, szintén a Covid-19 szövődményei miatt. Apa elvesztése arra valóban felhívja a figyelmet, hogy a tanárok mekkora veszélynek vannak kitéve akkor, ha beoltatlanul kell utazniuk, bejárniuk az iskolába, közösségbe. Mert senkiben ne legyen kétség, Apukám heti rendszerességgel járt be az iskolába az online oktatás mellett is, egészen a betegségéig. És sokszor hangoztatta, hogy életveszély így tanítani, de hivatástudata, diákszeretete mindig vitte előre a legnehezebb pillanatokban is. Azonban ha jól olvastuk, rajta kívül már hatvannál is több pedagógus hunyt el a covid szövődményei miatt. Éppen ezért mi, a családban úgy érezzük, hogy ezzel a témával csak úgy lenne fair foglalkozni, ha az összes, a Covid-19 miatt elhunyt tanár nevét leírná mindenki, mert bizonyára ők is remek emberek voltak, gyermekek, apák, anyák és pedagógusok. Mindenki vigyázzon magára!”

Forrás: Telex

Címlapkép: fazekas.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Designer
@Pálinkás Pál: Talán így utólag nem kéne firtatni, hogy a fent nevezett kérte-e az oltást vagy sem!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Designer
@Pálinkás Pál: Talán így utólag nem kéne firtatni, hogy a fent nevezett kérte-e az oltást vagy sem!
levarosbukta
@Pálinkás Pál: Fene tudja, de valahol igazad van. Pont ezek fogalmazódtak meg bennem a cikk olvasásakor. Amúgy meg a qva anyját ennek a rohadt vírusnak!
Málna
Hónapok óta digitális oktatás van. Akkor mitől volt életveszély így tanítani?
Gazella
Stop.. Nem kell minden halált a covidba sorolni. Hiába nincs alapbetegsége... mégis volt hogy az egyik szerv gyenge volt az illetőnek...
Gazella
Tamas takacs ott a faszbukon... tevedsz az atlag melos megy pont haverkodni...nem pedig az ugy mond tanar... ertve!
Designer
@Málna: Azonban ha általános iskolás gyereke van, illetve egyéb foglalkozású felesége, aki jár dolgozni, az hazavihette! Bár elég ha lemegy a boltba !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.