A Fidesz alelnöke szerint az Európai Népárt és a meleglobbi is túl messzire ment.

Novák Katalin: "A meleglobbi túl messzire ment"

Fotó: MTI/Soós Lajos

A Fidesz nehezen búcsúzott el az Európai Néppárttól (EPP), de ideje volt kilépnie a pártcsaládból – jelentette ki Novák Katalin, a Fidesz alelnöke, családokért felelős, tárca nélküli miniszter a belgiumi VRT flamand közszolgálati tévének adott csütörtöki interjújában.

A Fidesz legnagyobb aggálya az volt, hogy a néppárt korlátozta volna a fideszes képviselőket jogaik gyakorlásában, ami elfogadhatatlan

- szögezte le a miniszter. A kilépés új helyzetet teremt, valami újnak a kezdetét, amelytől azonban egyáltalán nem fél – tette hozzá. A magyar pártnak most lehetősége nyílik arra az Európai Parlamentben, hogy képviselje a kereszténydemokrata értékeket.

Gyakran alig lehet már megkülönböztetni egyik pártot a másiktól, és egyes országokban már nincsenek olyan pártok, amelyek kiállnának például a családi értékek mellett.

A tömeges bevándorlás támogatása nem lehet az egyetlen megoldás Európa demográfiai válságára. A Fidesz megoldása, hogy támogatja a családokat és a kívánt gyermekek vállalását – mondta.

"Magyarországon konszenzus van arról, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, ahogyan mindig is volt" – jelentette ki.

A meleglobbi túl messzire ment. Azokat, akik nem minden területen a melegjogok előmozdítására törekszenek, rögtön melegellenesnek bélyegezi meg

- állította.

Az EU-s költségvetés és a koronavírus-járvány miatti mentőcsomaggal kapcsolatban azt mondta: reméli, a mentőcsomag folyósítása mielőbb elindul. Magyarország eredetileg nem támogatta azt, mert nem szorult rá, de kormánya figyelembe vette, hogy más országoknak szükségük van rá – fűzte hozzá.

A Fidesz jövőbeni szövetségeseiről úgy nyilatkozott: nem új frakcióval terveznek, nem a múlttal foglalkoznak, hanem előre tekintenek. Már nem kell túl sokat várni, hogy kiderüljön, milyen politikai szövetség jön létre a Fidesz részvételével – mondta.

Forrás: MTI, 24.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Imádni való, amikor azok beszélnek a kereszténységről, akiknél a Tízparancsolat kétharmada bűn, hármat törvényesítettek, elsősorban fideszes körökben.Jelenlegi intézkedéseikben semmi keresztényi nincs! A meleg témát meg pont a kormány szíveskedik állandóan hivatkozási alapnak használni, még ha teljesen másról van szó, akkor is! Már olyanok, mint Móricka, csak nekik a melegek jutnak mindenről az eszükbe.
Eladott Ország
Kinek volt gusztusa hozzá hogy megerőszakoljon.
namihami
Mondja ezt éppen a Szájer párttársa.
És mindezt komoly képpel...
kereső
A Fidesz legnagyobb aggálya az volt, hogy a néppárt korlátozta volna a fideszes képviselőket jogaik gyakorlásában, ami elfogadhatatlan"- és ahhoz mit szólsz te neres lotyó,m hogy a magyar pártállam korlátozza az ellenzék jogait??
És csak egy megállapitás- az EPP már akkor kereszténydemokrata volt, amikor orbán viktor még ultraliberálisként handabandázott.
kereső
Amit ti hirdettek "kereszténydemokráciának" az nettó fasizmus, és semmi keresztényi, de főleg demokratikus érték nincs benne.
Nessy
@kereső: Hogy mondhatsz ilyent! Ki is mondta, hogy "soha nem vetemednénk arra, blablabla"!
Nem is ő személy szerint veszi el a Klub rádió frekvenciáját, az egyéb médiákat, bünteti milliókra a nem tetsző véleményt mondó ellenzéket, nem megy el a bizottsági ülésekre stb. Arra ott vannak a kápói, jó pénzért!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.