Nemzeti tükröt kapnak a Fidesz alapítói. Elsőként Orbán Viktor szembesülhetett magával és saját szavaival munkahelyén, a Karmelita Kolostorban. 

Magyarország hét törvényére tekint Orbán Viktor az uniós állam- és kormányfők találkozója előtt – posztolta csütörtöki Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök. Ne lepődjünk meg azon, ha ezt a hétparancsolatot magunkban felolvasva egyből a miniszterelnök hangját halljuk, ugyanis mind a hét tételmondat Orbán Viktortól származik – írja a Telex.

Közzétette: Orbán Viktor – 2021. március 25., csütörtök

Maga a táblára gravírozott szöveg nem új: a miniszterelnök tavalyi augusztus 20-i, a Parlament melletti Trianon-árok avatásán elmondott beszédében szerepelt ez a hét mondat, amit Orbán Magyarország megmaradásának hét törvényeként aposztrofált – írta a fotót elsőként kiszúró 444.

A beszédben ez a rész így hangzott:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Miként a természetnek és a csillagok járásának, úgy a megmaradásnak és a túlélésnek is törvényei vannak. S miután megértettük, fel kell véssük őket Magyarország tartóoszlopaira oly’ élesen, hogy többé egyetlen nemzedék se tudja levenni róla a szemét. Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse! Minden magyar gyermek újabb őrhely! Az igazság erő nélkül keveset ér! Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni! Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük! Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs! Egyetlen magyar sincs egyedül! Ez a XXI. századi Magyarország nemzeti politikájának könnyekkel és vérrel kiizzadt hét törvénye.

Ezt először a 444.hu szúrta ki, a Telex pedig a miniszterelnök sajtófőnökénél rákérdezett, hogy a tükör, miként került Orbán Viktor dolgozószobájába.

Havasi Bertalan helyett a Fidesz sajtóirodája válaszolt:

Orbán Viktor Facebook-bejegyzésében egy különleges ajándéktárgy látható, amelyet a Fidesz készíttetett megalapításának 33. évfordulójára. A tükörbe beletekintve önmagunkat láthatjuk, valamint Magyarország nemzeti politikájának hét törvényét.

Persze gondolhatnánk, hogy azért hazánknak több törvénye van hétnél, de Orbán Viktor miniszterelnöki dolgozószobájának dísze szerint hét pontban össze lehet foglalni, hogyan kell rendezni a dolgokat az országban:

Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse!

Minden magyar gyermek újabb őrhely!

Az igazság erő nélkül keveset ér!

Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni!

Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük!

Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs!

Egyetlen magyar sincs egyedül!

Azt is írták a közleményben, hogy a Nemzeti tükröt elsőként Orbán Viktor kapta meg, de a Fidesz 30. születésnapján a párt alapítói is megkapják, a tervek szerint pedig hamarosan minden Fidesz-tagnak lesz ilyen tükre.

Forrás: 444, Telex, 24.hu

Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
ezt az izét kínában, mao ce-tungék tacepaonak hívták...,efftársilag.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@mzper x: Kosz, megirtad helyettem - hajszalpontosan ezt gondolom!
Aki Én
@mzper x: Nem kell jobban kifejteni, ez így tökéletes. Aki akarja érti.
Clavigo
Vazzze,,,ennek az agymenésnek " se füle,se farka "... Nekem ,,mint magyar állampolgárnak mi a fasz közöm van egy félkegyelmű " tirádáihoz ".??? Ez egy bolond bazdki...
Málna
Ez a kedvencem: "Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük!":-)
Béla333
Ha tükör, akkor az pont alkalmas arra, hogy a maffia tagok szemen köphessék saját magukat!!!
Aki Én
@Málna: ...nekem is. Ez a legidiótább.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.