A cégbírósági papírok alapján a szakmát jól ismerő, tapasztalt üzlettársa lett az új cégben Rogán volt feleségének, tudta meg az mfor.

A volt férje nevét továbbra is viselő üzletasszony, Rogán-Gaál Cecília év elején kezdte el megvetni a lábát egy teljesen új területen, fő tevékenységként egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatással foglalkozó céget alapított DCL Logisztika Kft. néven

- vették észre.

Kiderült, kivel társult Rogán volt felesége az új cégében
Fotó: TV2

A bejegyzés szerint a céget egyedül alapította, mégis úgy tűnik a cégbírósági papírok szerint, hogy mégsem teljesen egyedül kezdi bontogatni a szárnyait a szállítmányozás területén.

A 2021. január 7.-én alapított Kft. tulajdonosi szerkezete bő egy hónappal később alakult át:

nemcsak új szereplő tűnt fel, de a cég alapítója is kisebbségi tulajdonos lett. Egy szintén nem túl nagy múltra visszatekintő cég lett a többségi tulajdonos, mely mögött annál több tapasztalattal rendelkező szakember áll.

A cégbírósághoz benyújtott tagjegyzék szerint 2021. február 15-i hatállyal a Kft. tagja

az 1,2 millió forintos törzsbetéttel rendelkező alapító, Rogán-Gaál Cecília,

valamint az 1,8 millió forintos törzsbetéttel pedig a Win Capital Kft. rendelkezik.

Az addigi ügyvezetőtől Mészáros Dánieltől megválnak a tulajdonosok. Helyét az a Szemerey Loránd veszi át, aki Rogán-Gaál Cecília üzlettársa, így a DCL Logisztika Kft. többségi tulajdonosa lett. A WIN Capital Kft.-t ugyanis Szemerey Loránd alapította még tavaly júniusban.

Szemerey ugyanis a Szemerey Transportnál ismerkedett meg a fuvarozási szakmával, aztán a Waberer's Logisztika Kft.-vel történt cégfúzió után, 2013-ban került a Waberer's-Szemerey Logisztika Kft. fuvarozási és szállítmányozási üzletágának élére.

Rogán egykori felesége eddig teljesen más területeken tevékenykedett. A Nakama & Partners Kft. reklámügynökségi tevékenységgel foglalkozik, a Top News Hungary Kft. pedig – melyet a Nakamához hasonlóan Sarka Katával közösen irányít és birtokolja mely napilapkiadással, rekámügynöki tevékenységgel és világháló-portál szolgáltatással foglalkozik.

Forrás: mfor.hu
Címlapkép: TV2

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
roggyant tonyo exneje ugy nez ki ezen a kepen mint egy kirakat babu.
lusta
Na, most már tudjuk hová foknak menni a közpénzek, hogy elveszítsék közpénz jellegüket.
RonaGyuri
milyen kicsi a világ:
"Szemerey Tamás édesapja révén a teherfuvarozó nagyvállalkozó, Szemerey Lóránd, édesanyja révén pedig Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter unokatestvére"!!! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.